Nyilvános ülést tart július végén a Kúria a dunai hajóbaleset miatt meggyanúsított hajóskapitány óvadékának, illetve bűnügyi felügyeletének törvényessége ügyében – tudatta a legfőbb bírói szerv pénteken közleményben.

A Kúria a legfőbb ügyész indítványára jár el az ügyben. A legfőbb ügyész azt kérte a Kúriától, állapítsa meg:

törvénysértően fogadta el az óvadék megállapítására irányuló védői indítványt és rendelte el a terhelt bűnügyi felügyeletét az óvadék letétele esetére az ügyben eljáró első- és másodfokú bíróság.

A Kúria nyilvános ülését július 29-ére tűzték ki.

A Hableány sétahajó május 29-én este a Margit híd közelében süllyedt el, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A Hableányon 35-en utaztak, 33 koreai és a kéttagú magyar személyzet. A balesetet hét koreai élte túl.

A legfőbb ügyészség június 28-án fordult a Kúriához azért, mert álláspontja szerint törvénysértő, hogy a hajóbaleset miatt indult büntetőeljárásban meggyanúsított ukrán hajóskapitánnyal szemben a bíróság letartóztatás helyett – óvadék letétele esetére – bűnügyi felügyeletet rendelt el.

A büntetőeljárás halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt indult. A legfőbb ügyész álláspontja szerint a gyanúsított jelenléte az eljárási cselekményeken kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés, a letartóztatása alkalmazásával biztosítható.

Korábban a Pesti Központi Kerületi Bíróság elrendelte az ukrán hajóskapitány letartóztatását, azonban megállapította, hogy a gyanúsított 15 millió forint óvadék letétele esetén, Budapest területén bűnügyi felügyeletbe kerül, nyomkövető alkalmazása mellett.

Az ügyészi fellebbezés nyomán a Fővárosi Törvényszékre került ügyben a kerületi bíróság végzését érdemben nem változtatták meg, az óvadék letételét engedélyezték. Ezután fordult a legfőbb ügyész a Kúriához, amely ebben az eljárásban csak a törvénysértést állapíthatja meg.

Forrás: MTI

Címlapi kép: MTI/Lakatos Péter

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Mint ahogy a hatóságok szemet hunynak a választási csalások, a tiltott pártfinanszírozások, a megszámlálhatatlan korrupciós ügyek és közpénzrablások felett. Vagy félnek a hatalomtól, vagy ők is részesei ennek a történelmi rablásnak. A lényegen nem változtat. Ezek után kérdem én, miért is csodálkozunk, ha a hazai nyomozó hatóságot és igazságszolgáltatást nem övezi semmiféle tisztelet? Ez mindenkinek szól, aki részese a korrupt NER rendszernek, egy ország szégyenei vagytok!
papa.49
Egyáltalán még itt van az ukrán faszkalap, vagy már lelépett ???
görbetükör
Még húzzák, halasztják, nehogy le kelljen ültetni.
Ki sem engedném többet a rács mögül! Ennyi szabálytalanság egy rakáson, ennyi emberéletbe került.
És szabadlábon lébecol. Szégyen és gyalázat!
Eladott Ország
Mint ahogy a hatóságok szemet hunynak a választási csalások, a tiltott pártfinanszírozások, a megszámlálhatatlan korrupciós ügyek és közpénzrablások felett. Vagy félnek a hatalomtól, vagy ők is részesei ennek a történelmi rablásnak. A lényegen nem változtat. Ezek után kérdem én, miért is csodálkozunk, ha a hazai nyomozó hatóságot és igazságszolgáltatást nem övezi semmiféle tisztelet? Ez mindenkinek szól, aki részese a korrupt NER rendszernek, egy ország szégyenei vagytok!
Csizmás Kond
...szerintem sem szabadott volna egy percre sem elengedni...
jesz
a nyílvános ülés vagy bohózat lesz, vagy botrányba fullad...mindenesetre zajos lesz(ha más nem, az utca)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok