Szabadságvesztésre ítélték a zárkaajtóba áramot vezető féltestvéreket.

Hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt tíz év fegyházra, illetve két és fél év börtönre ítéltek első fokon, nem jogerősen két fogvatartottat, mert 2017-ben áramot vezettek zárkájuk ajtajába

- tájékoztatta a fővárosi főügyész pénteken az MTI-t.

Ibolya Tibor közleménye szerint az elkövetéskor 18 és 17 éves féltestvéreket egy fővárosi büntetés-végrehajtási intézetben közös cellába zárták. 2017. április 11-én a vádlottak a zárkaajtó melletti villanykapcsoló foglalatát lefeszítették, a vezetékeket kihúzták, és úgy állították be, hogy a drótok érintkezzenek majd a befelé nyíló fémajtóval.

Ezután – mivel tudták, biztonsági kamerával figyelik őket – filctollal firkálni kezdtek a zárka falára, hogy az őröket odacsalják.

Az ügyeletes tiszt több körletfelügyelővel a zárkához ment, hogy a vádlottakkal szemben intézkedjen. A sértett börtönőrnek az volt a szerencséje, hogy az ajtót nem kézzel, hanem gumitalpú cipőjével tolta be.

A befelé nyíló ajtó ugyanis ekkor érintkezett az útjába helyezett 230 volt feszültségű vezetékkel, vagyis a fémajtó áram alá került. Ez az ajtóban az élet kioltására alkalmas feszültséget nem hozott ugyan létre, de

a falból kiálló vezeték halálos áramütést is eredményezhetett volna.

A Fővárosi Főügyészség az ügyben hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat.

Ibolya Tibor ismertette: az idősebb vádlottat – egy korábbi bűncselekménye miatt – több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és más bűncselekmények miatt vonták felelősségre. A bíróság őt emiatt tíz év fegyházra, társát pedig két és fél év börtönre ítélte.

Forrás: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Szerintem meg ez kamu hír !!!
A kapcsoló doboza 60 mm átmérőjű, a szerelvény kis ráhagyással belefér, tehát nem hagyjuk a vezetéket 4 centinél hosszabbra, mert nem lehet begyömöszölni a bekötés után a dobozba !!!
A fedelet letudja pattintani, de a vezetéket vagy csavaros kötés fogja (csavarhúzó 3 mm véggel) vagy reteszelő fűl tartja a helyén, megint csak kell a csavarhúzó a kiszabadításához !!!
Végezetül nem ÉLETSZERŰ hogy a raboknál csavarhúzó legyen !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Szerintem meg ez kamu hír !!!
A kapcsoló doboza 60 mm átmérőjű, a szerelvény kis ráhagyással belefér, tehát nem hagyjuk a vezetéket 4 centinél hosszabbra, mert nem lehet begyömöszölni a bekötés után a dobozba !!!
A fedelet letudja pattintani, de a vezetéket vagy csavaros kötés fogja (csavarhúzó 3 mm véggel) vagy reteszelő fűl tartja a helyén, megint csak kell a csavarhúzó a kiszabadításához !!!
Végezetül nem ÉLETSZERŰ hogy a raboknál csavarhúzó legyen !!!
maci0427
Ez is cigánymunka volt ! És még szokásukhoz mérten óriásit hazudott is, Javította a konektort ! Normális ?
maci0427
@papa.49: -- Nézted a Tények hiradóját ? Mutatták a zárkát ! Csak szerelte a konektort a hülyélye ! 99 év nekik emberölési kísérletért !
Eriksson
Egyáltalán van zárkákban villanykapcsoló, meg filctoll?
papa.49
@maci0427: Azt a szennykanálist már régen nem nézem...
Én csak azt tudom ami itt megjelent, és mivel szakmám a vill. szerelés azt is tudom amit leírtam
Mrfingusz
Ezek most nagyobbat hazudtak mint a csuti bohóc

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.