Mindhárom dobogós helyett az Országgyűlés gyorsírói hozták el egy különleges világbajnokságról.

Mindhárom dobogós helyett a magyar Országgyűlés gyorsírói hozták el a gyorsírók olaszországi világbajnokságáról; a dobogó tetejére Vicai Erika állhatott, aki megvédte világbajnoki címét

- tájékoztatta az Országgyűlés sajtófőnöke pénteken az MTI-t.

Szilágyi Zoltán közleménye szerint a héten Szardínián tartott 52. Intersteno Kongresszus és Világbajnokságon

Vicai Erika mögött végzett Árvayné Dani Judit és Madarász Mária, az ötödik helyet Horváth Éva Szilvia szerezte meg.

A világbajnoki címét megvédő Vicai Erika korábban 1991-ben Brüsszelben, 2009-ben Pekingben és 2017-ben Berlinben is első lett.

Az Országgyűlés gyorsírói évek óta kiemelkedően szerepelnek a kétévente megrendezendő világbajnokságon, ahol idén 30 ország 200 versenyzője indult gépírás, szövegszerkesztés, beszédíró gépírás, gyorsírás és jegyzőkönyvvezetés kategóriában

- olvasható a közleményben.

Közölték, a 30 fős magyar csapatból Kollárikné Terjéki Krisztina a Budapesti XVIII-XIX. Kerületi Bíróság tisztviselője jegyzőkönyvvezetésből ezüstérmet szerzett.

A sajtófőnök tájékoztatása szerint az Intersteno a világ gyors- és gépíróit, szövegszerkesztőit tömörítő szervezet, amely kétévente tartja a világbajnoksággal egyidőben megtartott kongresszusát, ahol a szakma legkiválóbb művelői osztják meg egymással tapasztalataikat különböző témakörökben, így például a parlamenti naplók készítésével kapcsolatban.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.