A Berki, azaz Berki Krisztián pénteken nagy bejelentést tett közösségi oldalán. Közölte, hogy ő is ringbe száll Budapest főpolgármesteri székéért. Mindezt úgy közölte, hogy közben épp kisétált egy úszómedencéből, amibe korábban teljesen felöltözve mártózhatott meg, mivel csuromvizes volt. 

Októberben Én leszek Budapest következő Főpolgármestere!

Soha nem akartam politikus lenni, most sem a politikai ambícióim vezettek ahhoz a döntéshez, amit meghoztam. Hanem az, hogy Budapestiként érzem és tudom, hogy Budapestnek változásra és egy jó vezetőre van szüksége. De amit az ellenzéki oldalon látok, a testnevelésből felmentettek társaságának kapálózását, az nem vezet sehova. Így nem lehet leváltani Tarlós Istvánt. Pedig neki már ideje nyugdíjba menni!

Karácsonynak meg úgyis csak három napja van egy évben, az is decemberben.

Ezért úgy döntöttem, hogy októberben elindulok a főpolgármesteri székért.

Sosem veszítettem, így hát most sem fogok. Gyertek, tartsatok velem, támogassátok a Berki Budapestért programomat.

Akik ismernek tudják, hogy nekem nem csak a szám jár. Én nem előválasztást akarok nyerni, én a következő FŐPOLGÁRMESTERE leszek Budapestnek. Együtt veletek megcsináljuk! Tartsatok velem! #berkibudapestert #BB

- írta Facebook-oldalán Berki.

A bejelentéséhez egy videót is csatolt:

Forrás: Blikk

Címlapi kép: YouTube/Tv2

38 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Októberig még hány ilyen önjelölt őrült fog bejelentkezni a fütyisz jóvoltából ???
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
Októberig még hány ilyen önjelölt őrült fog bejelentkezni a fütyisz jóvoltából ???
silber13
Mindíg biztos voltam benne, hogy ez a krapek nem normális!
Commenter
@papa.49: Nézz rá a Várbeli dáridóra: csótány, ákos, update norbi, népdalos márta, keri ildi, tankcsapdások stb mind bejelentkezhetnek, akár főpolgármester jelöltnek akár képviselőnek.
rokker33
Most a fidesz csak arra játszik, hogy a valódi ellenzéket gyengítse és sikerülni fog! Ez a sok barom Berki Puzsér stb jó sok pénzt kap a fidesztől és nem kell attól tartani,hogy lejáratják magukat ezt már évekkel ezelőtt elérték!Van jó vastag bőr a pofájukon,hogy kiálljanak Tarlós ellen persze a szavazatuk érvénytelen lesz vagy Pista bá hoz fog kerülni!! Én a Kárpátia zenekar ban csalódtam...
lampa laz
Indulj a..p...csájába gyalog! Ilyen rohadt irritáló tetvekből már így is túlszaporulat van.
dr. prédikátor
@silber13: Megcsókolhatják egymást a puzsérral.!!! Két degenerált!!!
papa.49
Az adósságát már kifizette vajon ???
Nessy
A következő a szomszédasszony macskája lesz! Ez az ország lassan egy fideszes cirkuszi menazséria lesz!
Eladott Ország
Abban az országban ahol egy pszichopata a miniszterelnök, a belügy miniszter egy nehézsúlyú bűnöző, ahol a kormányzat tehetségtelen félművelt idiótákból áll és az ellenzék csak a parlamenti mandátumát félti, ott a becsületes munka értéktelen, a szegény az teher, a beteg, elesett az felesleges kolonc, a segítő szándék megvetendő. Ahol a vállalkozó szinonimája a bűnöző, ahol az üzletemberé a csaló, ahol a menekülté a terrorista, ott Iványi Gábor válhat számkivetetté és egy M.Richárd meg egy Berki Krisztián lehet arany szívű jó ember. Kifordult ez az ország magából amitől kifordul a belem. Elfogyott a pénzed vagy mi van? A nagyarcú, bűncselekménnyel határos ügyleteket sértetlenül megúszó ripacsceleb.
szaboria1
Inkább továbbra is a töködet vasalgasd.
Macskaszem
Ebbe az a sz@r, hogy lesz egy csomó idióta, aki ezekre a gyökerekre fog szavazni.
Commenter
@papa.49: ez is simám megússza, hihetetlen szélhámos. Életművész a rossz fajtából. Már csak való világ és BB szereplők jelöltsége hiányzik. Ki kellene kötni, hogy csak politikus indulhasson civil ne. Mert így már az egész röhejessé válik. De egy volt MSZP-s azt mondta az aláírásgyűjtőknek a sátornál, hogy úgy is el lesz csalva az egész.
Gauntlet
@papa.49: Thanos, dr. Doom vagy Kang még nem indult ! :(
Gauntlet
@Macskaszem: veszik a szavazatot Karácsony elől !
CsipkeRózsa
Lehet, hogy csak viccelt, ő sem gondolhatja komolyan, hogy indulna.
Macskaszem
És ott van még az álellenzéki Sermer Ádám is, szóval aprózódnak a szavazatok rendesen.
tudode
Azért annál fontosabb a főpolgármester választás is, hogy némelyek még a Krisztusból is bohócot képesek csinálni!
Eladott Ország
@Macskaszem: Sermer Ádámot is megvette a fidesz, mint egy hízott disznót. Egyébként valójában az is ez a szarházi majom! Liberális faszfej, csak rá kell nézni.
ágimami
@CsipkeRózsa: Ettől minden kitelik!!!
jesz
Puzsér-Berki? Tényleg ezeket érdemli Budapest?
Pálinkafőző Rézüst
Vajon a c.típusú mennyit kapott ezért??? Anyagi ellentételezés nélkül egy lépést nem tesz, fel sem kel... Szóval elvtársak ,mennyibe került nekünk ez a bohóc g...
Borsodi
Teljesen tökéletes mint fideszes, mindenben kiállta a próbát eddig.( sikkasztás adó csalás bőrszín,nagy hanta duma,) jobb mint Dajts
www.youtube.com/watch?v=y7UUe9nPHhI
namihami
Túl melegre lett a vasaló hőfoka beállítva.
hangok a fejemben
Már lehet is elkezdeni ellenőrizni az ÁSZ-nak, hogy kik mennyivel segítik a kampányát.
ÁSZ: „Ej, ráérünk arra még!”
Természetesen a Fidesz dobta be ezt a szó szerint és átvitt értelemben is baromarcút a közösbe.
Érzik a veszélyt és nekik az ellenzék szavazatgyengítése is fontos a szavazatszerzés mellett - főleg, ha csak pár ezer szavazaton múlik az esélyük.

Minden az övék és mégis félnek...
Ez azért minimum elgondolkodtató, nem?
nezelodo
És miután befejezte a nyilatkozatot, az ápolók ráadták a kényszerzubbonyt, és rácsukták a gumiszoba ajtaját.
terlasz
Mennyit fizetett a fidesz ennek a marhának a zavarkeltésért?
Qqberci
Azt hittem, pupuzsértól már nincs lejjebb... Tévedtem...
Dr plágium
Már csak az hiányzik, hogy keressenek egy 30 éve halott embert és indítsák őt is.
Jozefina
Istenem hogy lehet ennyi hülye ember???!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.