Új töltősort adtak át az energiaitalokat gyártó, magyar érdekeltségű Hell Energy szikszói gyárában, a 2,1 milliárd forintos kapacitás-bővítő beruházást Varga Mihály pénzügyminiszter avatta fel pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település határában lévő üzem-komplexumban. A szaktárca vezetője az átadási ünnepségen egyebek mellett azt mondta: a kormány arra törekszik, hogy a munkát terhelő adók csökkentése, a szakképzés fejlesztése és a javuló befektetési környezet révén tovább erősítse a Magyarországon működő vállalkozásokat. Hangsúlyozta: a kabinet az adócsökkentés kormánya kíván maradni a jövőben is, ezért tovább folytatja az adóterhek mérséklését és az adórendszer egyszerűsítését. A miniszter kitért arra, hogy bár a világgazdaságban a lassulás jelei mutatkoznak, a magyar gazdaság egyre jobban teljesít, az első negyedévben 5,3 százalékkal erősödött, ez pedig az unió egyik legmagasabb növekedési üteme.

Forrás: gondola.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
pontosítok Mityuka: ti a rászorulóknak ad-and-ó csökkentések kormánya vagytok! =))
Eladott Ország
Az adócsökkentés kormánya, amelyik soha nem zsarolta még a polgárokat, és amelyik minden egyes kampányban radikális adócsökkentést ígért, valójában a legbrutálisabb adóemelések kormánya. 1995 óta soha annyi adót nem fizettek a magyarok, mint az Orbán-kormány második regnálása idején és azóta: a GDP-arányos teljes adóelvonás páratlannak számít a régióban. Egyetlen ország sincs a környéken és a közép-kelet európai régióban, amelyik ennyire megterhelné a gazdaságot, mint Orbánék. És akkor nem beszéltünk ilyenekről, hogy sárgacsekk-adó, telefonadó, biztosítási adó, baleseti adó, közműadó, chips-adó, tranzakciós illeték, szociális adó, 27 százalékos áfa, eva, jövedéki adó, cégautóadó, környezetvédelmi termékdíj, egészségbiztosítási szolgáltatási járulék, munkavállalói nyugdíjjárulék emelés, stb.
A kozmetikázott statisztikai adatok kormányának (ha nem vizsgáljuk a szegénységet, akkor nincs, ha eltöröljük a létminimumot, akkor senki nem él a létminimum alatt, stb.) amely ellenzékből folyamatosan a gázáremeléssel hülyítette az embereket, egyik legnagyobb átverése éppen a rezsicsökkentés. Noha 2008 óta óriási áresés következett be a nemzetközi energiapiacon, a fideszes árfaragás egyáltalán nem követte a versenypiaci zuhanást, a rezsicsökkentésben résztvevő állami vállalatok és családi összefogással vásárolt, fűthető medencés villák fideszes tulajdonosai viszont jól jártak. A kormányzati propagandával szemben pedig az is tény, hogy 2015 és 2016 második féléve között az európai államok jó részében olcsóbb lett a lakossági gáz, ezzel szemben Magyarországon másfél százalékkal nőtt a rezsi. Egyébként pedig közhelyes nagy igazság, valóban: csak addig hazudhatnak, amíg van, aki elhiszi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.