Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő osztotta meg a közösségi oldalon a miniszterelnök felcsúti birtokáról készült felvételt.

Orbán hatalmas építkezésbe kezdett – valami készül Felcsúton

Hadházy posztjáan azt írja:

"Valami hihetetlenül nagy építkezés zajlik Orbánék alcsútdobozi birtokán. Magam is meglepődtem, milyen változások történtek, amióta legutóbb arra jártam (a képek közül az egyiket két éve, a többit néhány napja készítettem)

A legfeltűnőbb, hogy új épület készül, jól látszik a mélyen a földbe ásott alap a már korábban felújított egykori cselédszállás és az istálló között. Nem tudhatjuk, mi lesz ez – Önök is tippelhetnek, hogy bunker, esetleg mélygarázs vagy föld alatti wellness központ épül-e ott. Ami még látható, hogy a második egykori cselédszállást is teljesen átépítik, a tetőt leszedték, újraépítik, de addig belátunk az épületbe. Elegáns megoldással az emeleti szobák egy óriási központi hallt fognak körülvenni.

Nem tudni, hogy Orbán lovakat fog-e tartani, vagy focipálya lesz benne, de az egyik istálló új tetőt kapott, egy részén már fent vannak a cserepek. A másik sorsa még kérdéses-a régi tetőt ott is elbontották de egyelőre nem látunk újat rajta.

Ami még változás fentről látható, az egy nagy, szépen gondozott „konyhakert”. Két éve még csak egy kis fóliasátor mutatta, hogy az Orbán család valamely tagja szeret kertészkedni

Az öt épületből, plusz egy kis víztoronyból álló, kívülről, az országútról szinte láthatatlan majorság amúgy régen Habsburg József nádoré volt, most papíron a miniszterelnök apjáé. Azonban néhány éve kiderült, hogy azt valójában Orbánék használják. Még durvább, hogy a majorságot 2011-ben 10 évre kibérelte M. Lőrinc. Ez egy színlelt szerződés volt, hiszen a birtokot minden jel szerint az O. család használta. M. ennek ellenére évi 15 milliót fizetett a miniszterelnök családjának- a semmiért.

A nyilvános cégadatokból amúgy látszik, hogy M. Lőrinc egyébként idén előre kifizette a hátralevő bérleti díjat és „távozott” – persze valójában eddig sem volt ott. Mindenesetre időközben megvette az Orbán-uradalom szomszédjában fekvő grandiózus golf klubbot és a hozzá tartozó kastélyt.

Mindez a vircsaft Magyarországon, 2019-ben, az Önök pénzéből zajlik. M. Lőrinc a manipulált közbeszezéseken, túlnyomórészt EU-s pénzekből százmilliárdokat kaszál. A vasút,-út és csatornaépítéseken pedig Orbán apukától veszi a követ és a betonelemeket. Így nem csoda, hogy apuka cége évente milliárdokat fial.

Egy kicsit is megmaradt demokráciában ilyen léptékű csalás sorozat után a kormánypárt kiesne a parlamentből, nálunk állítólag 54 százalékon állnak. A trükk az, hogy a lopott pénzből felvásárolták a sajtó legnagyobb részét és így nagyon sok információt már el tudnak titkolni nagyon sok ember elől. A TV2 például szintén M. Lőrincé lett, hihetetlen, de az új vezérigazgató annak a falunak (Alcsútdoboz) az alpolgármestere, amelynek határában ez a majorság áll. Tévedés ne essék – ezek a képek el fognak jutni azokhoz, akik KERESIK az igazi híreket. De nem fognak eljutni azokhoz, akik csak BELEBOTLANAK a hírekbe. Ők majd nézhetik az én 140 négyzetméteres szekszárdi társasházi „luxuslakásomat” a „Tényekben”. És ők még hosszú évekig fogják folyamatosan hallgatni a hazug kormánypropagandát.

Amíg mi nem kényszerítjük ki ennek leállítását, csak keserűen mosolyoghatunk ezeken a képeken. Addig is, írják meg, ha van jobb tippjük, mit építenek Orbánék a föld alá!!"

Forrás: Facebook

87 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Most nem tudni, hogy herceg, vagy király akar-e lenni??? De az is lehet, hogy csak egyszerűen fél!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Rockxy
pedig azafasza, amikor csóró a király, a zalattvalók meg kőgazdagok.
Eladott Ország
@Pegero: Gondoltam válaszolok, de megsemmisültem az érveid miatt. Mocsok kemény vagy, nem engeded megülni az ész diadalát...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.