2019 első negyedévében 11,2 százalékkal nőttek az ingatlanárak, ezzel az Eurostat listájának első heyére kerültünk.

Ebben elsők vagyunk az EU-ban – sajnos

Az ingatlanárak nagyobb mértékben emelkedtek az elmúlt években a béreknél, ezért

Magyarországon már több mint 12 évet kell dolgozni ahhoz, hogy egy átlagos fizetésből megvásárolhassunk egy átlagos lakóingatlant.

Míg Bécsben nagyjából másfél millió forint a lakások négyzetméter ára, Budapesten ez mintegy 890 ezer forint. Prága megelőz minket, de Varsó, Pozsony lényegesen olcsóbb, nem is beszélve Bukarestről.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: 2015 és 2018 között 32 százalékkal emelkedtek a magyarországi lakásárak, az EU-s országok közül ez kiemelkedő érték. A dobogón Írország és Csehország szerepel 31, illetve 30 százalékos drágulással, majd Lettország következik 29 százalékkal.

Balogh László szerint a kedvező fundamentumok és a gyors béremelkedés miatt a következő 2 évben várhatóan folytatódik az ingatlanok áremelkedése, mindazonáltal a dinamika csökkenhet. Támogatja továbbá az ingatlanpiac szárnyalását, hogy a 2008-as válság miatti értékcsökkenést napjainkra hozzuk be, illetve, hogy reálértéken mostanában értük csak el a válság előtti árszinteket.

(Kép: pixabay)

Forrás: 24.hu

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
@Cincinntatus: ma, 13.1; Írod: "Valahol mindig virágoznak a rózsák!" Annak virágoznak akik ilyen faszszopó fidesz hülye barom, mint te vagy ! Te cinikus gerinctelen patkány!
uploads.disquscdn.com/images/5d4cda07a930f1d12e116754b46b7ae9db72a3634fe9e687fc1db20fe51b1c84.jpg?w=600&h=467
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@Cincinntatus: ma, 15:44; Nem csak most van a családok éve, hanem egyfeszt. Ezen felbuzdulva túrtam egy kicsit a nyilvánosan hozzáférhető vagyonnyilatkozatok között, hogy alá tudjam támasztani az össznépi örülést, el ne találjon dőlni, mint félsertés az ólban. Kezdetnek mindjárt Veresné Novák Katalin Éva vagyonkáját szemléztem (már ami bekerült a nyilatkozatba), ide is másolom: Budapest, XI. kerületében egy 240 nm-es családi ház felének a tulajdonosa, ezt 2010-ben vásárolta. Ugyanebben a kerületben 2003 óta fele részben tulajdonosa egy 90 nm-es társasházi lakásnak. Még mindig ugyanott 1996-ban vásárolt egy 56 nm-es lakást. Szegeden van egy 67 nm-es lakása. Szintén Szegeden van egy 166 nm-es lakása is. És még mindig Szeged, 174 nm-es lakás. Balatonlellén van egy 47 nm-es üdülője. Szegeden egy 50 nm-es garázs fele. Más nincs, például autó sem. Hol marad a négy kerék? Az ingatlanokon kívül van még 14,5 millió forint bankbetét, kap tőlünk 997 200 forint alapfizetést , azóta az összes államtitkár fizetését havi 1,3 millióra okosították (az egyéb juttatásokat nem lelem) és van évi 2,1 millió forint jövedelme ingatlan bérbeadásból. Ez mondjuk elég soványka, de talán szeret a család egyszerre öt házban lakni. Ki tudja? A baj csak az, hogy ezen a néhány családon (és akkor a Tiborcz, Matolcsy, Mészáros családokat, valamint azokat a famíliákat nem soroltam fel, akik néhány év leforgása alatt szembeszökően megtollasodtak) kívül van még ebben az országban pármillió olyan család, amelyik nehézségekkel küzd, nem tudják taníttatni a gyerekeiket, de még a gyógyszereiket sem képesek kiváltani sok esetben. Ha már az a néhány család, amelyik ilyen istenáldotta tehetségeket adott a honnak, akik ügyesen megtollasodtak, esetleg jól lakott, ideje lenne a többiekről is elgondolkodni. Nem adományok és alamizsnák formájában, hanem elsősorban munkahelyek, emelkedő bérek, infrastruktúra, szociális biztonság, az oktatás fejlesztése, tehetséggondozás, ösztöndíjprogramok keretében.
Borsodi
@verőce21: Igaz a forint nagyon erős most,1 szaros angol font 380ft Egy barátom most ment Angliába dolgozni egy hónapja és azt mondta soha többé nem jön haza. Gondolom igen rossz lehet ott.
verőce21
@Borsodi: Az angolok pedig mennek Ausztráliába! Ironizálsz, mert nem tudod, hogy az angol font 1962- ben is csak 363 Ft volt!
Egy dollár, ugyanakkor pedig 33 Ft! Ezt is vesd össze!
Borsodi
@verőce21: A forint mennyi azt vesd össze és sírjál,mert akinek dollár frank euró van a kezében az még tud vásárolni de a forintot már a szlovákok is leszarják.Ha belegondolsz,hogy Budapesten mennyi a lakás négyzetmétere akkor egy éves kereset is kevés lenne sok embernek,hogy 1 négyzetmétert kifizessen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.