Elhalasztotta a fővárosi Szentendrei út felújítását Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester, egyeztetve a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatójával – közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel.

Tarlós leállíttatta a Szentendrei út felújítását
Fotó: Kovács Tamás/MTI

Úgy fogalmaztak, hogy "egy magát civilnek mondó óbudai lakos" feljelentette az ügyészségen az engedélyt kiadó III. kerületi önkormányzatot.

A munkálatokat a vizsgálat lezárta után kezdi a BKK.

A Szentendrei út felújítása közhasznú beruházás, ha a feljelentő pontatlan információkat közölt az ügyészséggel, annak következménye lehet

- írta a Főpolgármesteri Hivatal.

A BKK pénteken azt közölte, hogy hétfőn kezdik a Szentendrei út felújítását a Mátyás király út és a Pünkösdfürdő utca között. Tarlós István tételesen vizsgáltatta felül a területen található fák állapotát – emelték ki.

Azt írták: a területen az útépítés miatt 25 fa eltávolítása elkerülhetetlen, ehhez rendelkezésre állnak a jogerős engedélyek. A felújítás területére eső, azonban az útfelújításban nem érintett, vegyes egészségi állapotú 36 fával kapcsolatban Tarlós István főpolgármester arra utasította a beruházást lebonyolító BKK-t, hogy a Főkerttel közösen újra, tételesen vizsgáltassa felül ezen fák állapotát, hogy minél kevesebbet kelljen kivágni.

A pénteki közlemény szerint jövő tavaszig tart a felújítás.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

görbetükör
@verőce21: remélem, gyilkos kánikulát kell átélned, egyetlen fa semmi árnyék nélkül. És kérdéses, a te unokádnak lesz-e még levegője ebben az országban, lát-e még egyetlen madarat az égen...
Átok mindarra, aki pusztítja a természetet!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Aki Én
Látom vannak olyan agyamentek, akik szerint egy új nevelésű, olcsó facsemete egyenértékű az ősfákkal.
Mindegy milyen szarság, csak a szeretett vezető tegye, az már akkor rendben is van, önként hozzák a ,,felmentő" magyarázatokat.
verőce21
@görbetükör: (11:32) Te egy reménytelen hülye vagy! 00
Ha egy százéves fa helyett átmérőben ugyanannyi átmérő új fát ültetnek, azok lombja ugyanannyi oxigént termel. És az új fák még folyton növekednek is, az odvas százéves pedig nem, csak rádborul egyszer.

(Reménytelen eset vagy, kár volt ennyi idő is rád...)
görbetükör
@verőce21: Minek akkor kivágni az adott fát? Ültessék azt át valahova. Mert bizony csökken a fák száma, ha egyet kivágnak és egy másik meglevőt (ami nem új!) ültetnek valahova, ahol nincs útban! Azon kívül az átültetés sem biztos, hogy sikerül, abba bele is pusztulhat a fa. Százéves fát ne bolygassanak!
Vagy ami még jobb lenne, az utat kellene úgy építeni, hogy egyetlen fát se kelljen kivágni. De ehhez szakértelem kellene, emberség, meg felelősségtudat.
Én téged nem minősítelek, mert te megteszed magad.
verőce21
@görbetükör: (06:43) Aki olyan őrültséget ír ki, hogy egy szåzéves odvas fát ültessenek át, azt tényleg nem kell jellemezni!
Az torz, mint egy vidám parki @görbetükör:
görbetükör
@verőce21: kedves, te írtad, hogy ugyanolyan átmérőjű fát ígérnek. Szóval, az nem facsemete. Akárhány éves, ha a kivágott fa helyett nem újat ültetnek, hanem másikat visznek át, akkor bizony csökken a fák száma. Ráadásul logikátlan kivágni és másikat hozni, legfeljebb a meglevőt ültetnék át máshova.
Egyébként a Városligetben bizony vittek száz éves platánt, máshova átültetni- de el is fog pusztulni bele. És akkor még nem is említettük a fák lakóit, madarakat, kis állatokat, rovarokat, akinek az élőhelyét rombolták le. De az élet nektek semmit nem számít, csak egyedül a tiétek, Mindenki más élettere legyen ember, vagy állat, vagy növény az egyéni önös fizikai érdekeiteknek van alárendelve.
Én viszont az ilyen vezetést nagyon is jellemzem - barbár, kapzsi, természetromboló, kártékony.
Egyébként meg vagyok nyugodva, hogy mit gondolsz rólam, mert ha jót, akkor bizony nagyon át kellene vizsgálnom, hogy miben vélekedek rosszul.
Sajnálom ezt az országot, a természeti értékeit, a vidékeket, amiket tönkre tettek, jóvátehetetlenül. Néhány gyilkos kánikulai év - és pusztul a magyar minden eddiginél gyorsabban.
A kárt, amit eddig okoztak és még okoznak következmény nélkül, úgy vélem, jóvátehetetlen. :(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.