Pokollá váltak az iskolai napjai a politikai életben tavaly december óta jelen lévő Nagy Blankának.

Nagy Blankát kiközösítették osztálytársai, két tanára közös tablón sem akart vele szerepelni
Fotó: Facebook/Demokratikus Koalíció

Nem elég, hogy a korménymédia folyamatos lejáratókampánya odáig fajult, hogy már a lábai közé is befotóztak, az iskolatársai és tanárainak egy része is elfordult tőle.

Nagy Blanka sorra nyeri a pereket a kormány által vezérelt médiumok ellen, de túlzás lenne azt mondani, hogy jól érzi magát a bőrében.

A diáklány az Átlátszónak adott interjújában azt mondta:

Számomra pokoli volt ez a mintegy 6 hónap. Reggel nem akartam iskolába menni. Ilyenkor mindig egy órával hamarabb keltem, hogy ezt kisírjam magamból. Az is felmerült, hogy inkább magántanuló leszek. Amint beértem a suliba, feltűnt körülöttem ez az idegtépő csend. Tulajdonképpen így telt az egész napom, a túlélésre játszottam, és a végét vártam.

A lány szerint magyarázatként azt kapta, hogy túl nagyképűvé vált a viselkedése.

Azt is elmondta, két tanára azt közölte korábban, hogy nem szeretne egy érettségi tablón szerepelni vele – végül erről a szándékukról letettek.

64 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
Ugyanez a két tanár meg buzgón mutogatja majd az alacsony fizetését, igaz? (Videóban persze!)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
reagens
@almalibre: Azt hiszem hasonlóan látjuk. Blanka nulla tudással, tapasztalat és értelem nélkül tele mocskos szájjal szidta azokat, akikről semmit nem tud. Egy ordenáré, ostoba kis hülye, aki elismerésre vágyik.
Nessy
@durbincs: Mamma mia! Régebbi hozzászólást nem találtál, amire reagálhatsz?
Nessy
@durbincs: Idefigyelj Durbincs! Soha nem sértegettelek, nem voltam veled goromba, nem kezeltelek hülyének! Ha erre ilyen válaszaid vannak, akkor kérlek felejts el hozzá szólni bármely kommentemhez! És ha tudod mi az, szégyelld el magad! Ende!
tulipan
Genya @durbincs: : Há' téged meg, te sötét bunkó, pechünkre, már megint előástak/kapírgáltak az 1000 km-re innen levő Ókádiában levő, román,ploesti bányáid legmélyéről, te rongy, senkiházi, narancsos seggnyaldosó, elmeroggyant, ballonkabát nyitogató, gyermekek réme, Félfarok?? Há' mé is nem hagytak ott nyugiban héderelni, te világ hülyéje, retkes, pisis, szaros, félvak, beszakadt agyú, paraszt? téged a pisi még scak nem is is okosít kár, mert hiszen van benne részed bőven a haveroktól? @Shikari: , @Veröcce21: , @Pegero: és persze még a @Csizmás Kond: is, folyamatosan belecélozza a pisijét abba a mocskos POFÁZMÁNYODBA? s oda éppen a jó helyre megy? aztán a füleden szivárog ki?ja s TE leszel ott a bányában is, az egyszarvú, vízibicikli táltos ? vagy csak inkább 1 felfújt amőba félfarka? azért lehet is és kell a legpontosabban úgy jellemezni téged, hogy te egy, a legronyabb, silány,senkiházi, narancsos seggnyaló emberféle? aki folyamatosa hülyül és a hülyeséged, Romániában, 1000 km-re innen csak úgy dűl? folyamatosa hülyülsz ,mint csak 1 kőlator .a szökőkútban ? .csak egy szál magad, a kertben hátul ? te Bunyevác 2 osztályos, bunkó amőba-farok!! S világ minden bűne, már, úgyis rajtad van, akkora sötét, egy pedofll, romány, széthasadt agyú, VADBAROM vagy, no meg egy valódi román ákkcentusos kényszervizelő ganyé, és egy gané, az mindenhol egyformán ganyé! Te vagy ugyi a @csizmás kond: suttyó gumikrapekja??a sexuális ragadozó ?egy szerencsétlen 30IQ-s, romány bányapocok, faszkalap vagy, ugyi? Téged aztán, ugysem érdemes "okosítani"!! Úgyis, csak egy súlyos vesebajos vagy, ennyi vizelettel!
tulipan
@Nessy: Ezeknek a bunkó narancsos seggnyalóknak mondhatsz báremit, nem ÉRTRIK
tulipan
@durbincs: Genya @durbincs: : Há' téged meg, te sötét bunkó, pechünkre, már megint előástak/kapírgáltak az 1000 km-re innen levő Ókádiában levő, román,ploesti bányáid legmélyéről, te rongy, senkiházi, narancsos seggnyaldosó, elmeroggyant, ballonkabát nyitogató, gyermekek réme, Félfarok?? Há' mé is nem hagytak ott nyugiban héderelni, te világ hülyéje, retkes, pisis, szaros, félvak, beszakadt agyú, paraszt? téged a pisi még scak nem is is okosít kár, mert hiszen van benne részed bőven a haveroktól? @Shikari: , @Veröcce21: , @Pegero: és persze még a @Csizmás Kond: is, folyamatosan belecélozza a pisijét abba a mocskos POFÁZMÁNYODBA? s oda éppen a jó helyre megy? aztán a füleden szivárog ki?ja s TE leszel ott a bányában is, az egyszarvú, vízibicikli táltos ? vagy csak inkább 1 felfújt amőba félfarka? azért lehet is és kell a legpontosabban úgy jellemezni téged, hogy te egy, a legronyabb, silány,senkiházi, narancsos seggnyaló emberféle? aki folyamatosa hülyül és a hülyeséged, Romániában, 1000 km-re innen csak úgy dűl? folyamatosa hülyülsz ,mint csak 1 kőlator .a szökőkútban ? .csak egy szál magad, a kertben hátul ? te Bunyevác 2 osztályos, bunkó amőba-farok!! S világ minden bűne, már, úgyis rajtad van, akkora sötét, egy pedofll, romány, széthasadt agyú, VADBAROM vagy, no meg egy valódi román ákkcentusos kényszervizelő ganyé, és egy gané, az mindenhol egyformán ganyé! Te vagy ugyi a @csizmás kond: suttyó gumikrapekja??a sexuális ragadozó ?egy szerencsétlen 30IQ-s, romány bányapocok, faszkalap vagy, ugyi? Téged aztán, ugysem érdemes "okosítani"!! Úgyis, csak egy súlyos vesebajos vagy, ennyi vizelettel!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.