Karácsony Gergely pártja egyetlen béremelést sem szavazott meg az elmúlt években – közölte az MTI-vel kedden a Fidesz-frakció.

Fidesz: Karácsony pártja egyetlen béremelést sem szavazott meg
Fotó: Balogh Zoltán/MTI

A nagyobbik kormánypárt frakciója ezt Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) parlamenti képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatójára reagálva írta. Az ellenzéki politikus azt mondta, a kabinet három hétre szabadságra megy, miközben az elmúlt napok hírei arról szólnak, hogy komoly gondok vannak a pedagógusok, a rendőrök és a tűzoltók bérezésével. Pártja nevében

felszólította a kormányt, emelje a tanárok, a tűzoltók és a rendvédelmi dolgozók bérét.

A Fidesz képviselőcsoportja felhívta a figyelmet arra, hogy a Párbeszéd a többi ellenzéki párttal együtt most is elutasította a 2020-as költségvetést, amely – mint írták – a családok támogatásának növelése mellett biztosítja a rendvédelmi béremelés folytatását és a már végrehajtott pedagógusbéremelés finanszírozását.

Úgy fogalmaztak:

"A Gyurcsány-korszakban megalázóan alacsony bérekért dolgoztatták a közszféra dolgozót, és még egyhavi bért is elvettek tőlük."

A Fidesz kormányzása óta egyre több béremelés indul a közszférában, amit a gazdasági növekedés tesz lehetővé – tették hozzá a frakció közleményében, kifejtve: átlagosan 50 százalékos emelés volt a pedagógusoknál, a rendőröknél, a katonáknál, 30 százalékos emelés a kormánytisztviselőknél, és 2020-ban is folytatódik a rendvédelmi dolgozók és ápolók béremelése.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Marha sokat ért a ,,BÉREMELÉSETEK,, a lányom védőnő a fizetése pár száz forinttal lett több DE AZ ÁRAK A DUPLÁJÁRA NŐTTEK KÖZBEN !!!
Esetleg regéljetek már a 2500 Ft. zöldségről !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
solidedge
Karácsony egymaga többet ér mint a Fideszes bagázs a szavazóival együtt. Mást sem tudnak csak lejáratni, mivel ők soha nem lesznek különbek.
rokker33
@solidedge: hát azért Gyurcsányék is megérik a pénzüket az egész csűrhe ellenzéki bandával!! Nem jobbak Karácsony is csak a hatalom hajtja, ahol irányít meg káosz és fejetlenség uralkodik!!Mit fog Budapesttel csinálni ez a ripacs!!!?? Kérdezem én aki nem is budapesti!
tudode
Karácsonyról lepattog EZEKNEK a jól bevált, undorító karaktergyílkolása!
.
ŐFÉLESÉGE nevéhez csak az fűződik, hogy még a saját FATORNYOS FALUJÁBAN sem mérettette meg magát, csak a méregfogát vájta bele a független, demokratikusan megválasztott Varga György polgármesterbe undorító, karaktergyílkos módon:
.
----- Köztartozására hivatkozva menesztették Felcsút polgármesterét
.
www.origo.hu/itthon/20110302-koztartozasara-hivatkozva-menesztettek-felcsut-polgarmesteret.html
.
A felcsúti juhász kiiktatásáról nem is szólva!
.
Ezek a közjogi méltóságaink!
.

.

.

.
papa.49
Marha sokat ért a ,,BÉREMELÉSETEK,, a lányom védőnő a fizetése pár száz forinttal lett több DE AZ ÁRAK A DUPLÁJÁRA NŐTTEK KÖZBEN !!!
Esetleg regéljetek már a 2500 Ft. zöldségről !!!
Nessy
Nem a béremelést, hanem a költségvetést nem szavazták meg. Az bizony nagyon sok olyan tételt tartalmaz, ami nem éppen a haza üdvét szolgálja!
De miután ez a 2/3 mellett nem probléma, ergo majd meglátjuk mi lesz a szép ígéretekből, mert eddig a fele sem igaz, amit az utóbbi napok győzelmi jelentései tartalmaznak.
solidedge
@rokker33: A főpolgármester csak díszlet, az oroszlánmunka a szakemberekre van bízva. Jó politikust még nem találtak fel, Nem Tarlóssal van bajom, hanem az egypárt rendszeri kézi irányítással. Ezt pedig a Fidesz követte el.
csipetke
Arról egy büdös szót se szól a fidesz,hogy a 10 éves garázdálkodásuk alatt a saját bérüket,amit ők tiszteletdíjnak hívnak,hányszorosára emelték. A tiszteletdíj velük kapcsolatban hibádzik,mert ahogy a bűnözőket sem tiszteli senki,így őket se fogják soha

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.