Még jó ideig fenntarthatja a jelenlegi monetáris kondíciókat a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amely továbbra is kivár a szigorítással az elemzők szerint, akik a várakozásokkal megegyezőnek nevezték a monetáris tanács keddi döntését a kamatok és kondíciók fenntartásáról.

Szárnyal az infláció, a jegybank mégsem lép

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági elemzője közleményében kiemelte: nem várnak változást a monetáris politikában az augusztusi kamatdöntő ülésen sem. Változás legkorábban a szeptemberi ülésen lehet, az inflációs jelentés figyelembevételével. A Századvég várakozásai szerint akár decemberig is kivárhat a jegybank a szigorítással, az overnight betéti kamat emelésével.

Az MNB döntésében közrejátszhatott az infláció lassulása, és az is, hogy az Európai Központi Bank (EKB) és a Federal Reserve (Fed) jelzései alapján hamarosan kamatcsökkentés lehet a két jegybank részéről, válaszul a lassuló gazdasági növekedésre – írta.

Varga Zoltán, az Equilor senior elemzője azt emelte ki, hogy az EKB és a Fed monetáris lazítás felé hajló álláspontja miatt a külső környezet sem sürget változtatásokat a kondíciókban.

Arra is kitért, hogy az inflációs kilátásokra a második fél évben beérkező adatok lesznek meghatározóak. Mivel a nagy jegybankok részéről monetáris lazítás várható, a döntéshozóknak egyedül a hazai inflációs folyamatokra kell koncentrálniuk a következő hónapokban.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője leghamarabb jövőre számít mérsékelt szigorításra, a kamatfolyosó kismértékű emelésére, de az alapkamat szerinte 2021-ben is változatlan marad. Az elemző szerint a jegybank kivár a következő negyedévi gazdasági adatok beérkezéséig, és a nagy nemzetközi jegybankok döntéséig. Hozzátette: az alapkamatnál alacsonyabb bankközi kamatok is megmaradnak a következő évben.

Trippon Mariann, a CIB Bank elemzője közölte: a döntés nem okozott meglepetést, a júniusi ülést követő közlemény már megerősítette, hogy az MNB – a megemelt inflációs előrejelzések ellenére – nem aggódik a kilátások miatt, így továbbra is "adatfüggő" üzemmódban marad. A keddi ülés után kiadott közlemény sem tartalmazott ennél konkrétabb információkat, az előretekintő iránymutatás pedig szinte szó szerint megegyezett a júniusival – tette hozzá.

A CIB elemzője szerint a júniusi infláció enyhe csökkenését (beleértve a kiemelten figyelt maginflációs mutatókat is) az MNB megnyugvással vehette tudomásul. A jegybank későbbi lépései szempontjából a következő negyedéves, szeptemberi Inflációs Jelentés maginflációs előrejelzései, illetve az EKB következő hónapokban érkező döntései lehetnek irányadók. A jegybank várhatóan továbbra is csak a minimálisan szükségesnek látszó szigorító lépésekkel fog előrehaladni – írta.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank szenior makrogazdasági elemzője úgy fogalmazott: a júniusi ülésen csak nagyon halvány, jelképes lépést tett az MNB, ami szigorításként értelmezhető, és a mostani állásfoglalás is lényegében a júniusi ülés főbb üzeneteit ismételte meg. Összességében a magyar monetáris politika jellege támogató marad.

Az inflációs kilátásokat illetően a jegybank továbbra is bízik az alacsonyabb importált inflációban, miként az új magyar lakossági állampapír (MÁP Plusz) megtakarításokat ösztönző és ezáltal inflációt mérséklő hatásában, illetve a jövő évre várt anticiklikus fiskális politika ugyanilyen hatásában – tette hozzá az elemző.

A fejlett piacokon most látható fordulat a monetáris politikákban tág teret nyit az MNB-nek arra, hogy ne szigorítson érdemben, így az év végéig az Ersténél nem várnak szigorító lépéseket.

Kép és szöveg: MTI

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Ember legyen a talpán, aki EZEKEN kiigazodik, hiszen az ikertesóKÁJA aszonta, hogy
.
--- Orbán Viktor szerint újabb válság közeleg
.
www.napi.hu/magyar_gazdasag/matolcsy-orban-kina-jegybank.673026.html
.
""Orbán Viktor miniszterelnök szerint nagy esély van egy újabb válságra. A kormányfő megígérte, hogy Magyarország mostantól csak keleti devizában bocsát ki devizakötvényt. ""
.
Jesszuson, amikor egy matematikai szakbarbár jogÁSZ ésszel jósolgat, kitömbe a ciHÁJA lóvéval!
namihami
Nő az infláció? Az a jó, végre!
A fiúk évek óta ezért kűzdenek, hiszen az ő vagyonuk már régóte Euroban van és az Unio, amit folyamatosan fejnek (mert hülye és hagyja) se forintban utal. És minden fillér gyengülés visszaszámolva már forintezreket jelent.
papa.49
A fő nyerészkedő az árfolyamon pont a szartolcsi meg a bankja !!!
Commenter
@papa.49: kell a pénz a műtárgyakra ennek is.
namihami
@Commenter: Bizony, szeretik a szépet! Főleg hazavinni és szűk, baráti környezetben gyönyörködni benne.
solidedge
Ugye nem kell matematikusnak lenni, hogy a rezsicsökkentés többszörösét viszi el a tudatos forint gyengítés és az elszaladó infláció?
Cincinntatus
Volt nekünk egy Simor András nevű jegybank elnökünk, akit még 2007-ben Gyurcsány Ferenc ültetett a nyakunkra és az volt a heppje, hogy magasan tartotta jegybanki alapkamatot.

index.hu/gazdasag/m...(nem Fidesz iránt elfogult lap írta)
2012. aug. 28. - Simor a legrosszabb jegybankelnökök közt - A Global Finance listáján csak három jegybanki vezető kapott nála rosszabb minősítést.
A 2008-as gazdasági világválság után az amerikai FED és az Európai Központi Bank is 1 százalékra vagy ez alá csökkentette a jegybanki alapkamatot a recesszió súlyos hatásainak csökkentése, a gazdaság mielőbbi helyreállása érdekében.
Ezzel szemben a Simor András vezette monetáris tanács a második Orbán-kormány első évében 5,25%-ról 7%-ra emelte az alapkamatot inflációs aggodalmak miatt, jelentősen megdrágítva ezzel az adósság finanszírozását miközben az infláció valójában egy százalékkal 3,9%-ra csökkent 2011-ben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.