Egy szemtanú látta, mit munkálkodik a autófeltörő nő, és hívta is a rendőröket.

A BRFK közleménye szerint "egy nő 2019. július 22-én délután Budapest VIII. kerületében, a Korányi Sándor utcában egy parkoló autó – résnyire nyitott – ablakát lenyomta, majd kinyitotta az ajtaját. Az elkövető átkutatta a gépjárművet, és ellopott egy kihangosítót, valamint iratokat.

Kifosztott egy autót – 100 méterrel arrébb már a rendőrök várták

Fotó: police.hu

Az egyik kapualjból egy szemtanú látta a bűncselekményt, és közben értesítette a rendőröket, akik pár perc alatt a helyszín közelében – 100 méterrel arrébb – elfogták a gépkocsifeltörőt, a 27 éves K. Alexandrát. A rendőrök a nőnél hiánytalanul megtalálták az ellopott tárgyakat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói K. Alexandrát lopás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására" – áll a közleményben.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
A nyócban (de bárhol!?!?!) nyitva hagyta az ablakot? A marha. Ez se százas.
Tulajdonképpen tanulópénzként megérdemelte volna, hogy kifosszák.
papa.49
De este már otthon hajtotta álomra a fejét !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.