Egy közös munka alatt ismerkedtek meg egymással.

Ungár Anikó a bűvészkedés mellett a divat szerelmeseként saját divatüzletet vezetett Budapest szívében, a Pilvax közben, mely nem messze található a Katona Színháztól, ahol Cseh Tamás is dolgozott – írja a Bors.

Anikó elárulta, hogy a legendás dalszerző és közte plátói maradt a kapcsolat, de mégis igen fontos volt számára a férfi udvarlása. Sokat beszélgettek az üzletben, ahová Cseh Tamás mindig egy szál vörös rózsával érkezett.

Ott volt a közelben az üzletem, egyszer csak kinyílt az ajtó, és egy kéz benyújtott egy hosszú szál vörös rózsát. Rendszeresen jött egy rózsával, és mindig volt hozzá egy-egy szép gondolata. Mindegyikben benne volt, hogy itt vagyok neked

– emlékezett vissza Anikó.

A Blikk szemléje szerint barátságukat a közös munka alapozta meg, mikor Anikó a Katona József színház egyik színésznőjét tanította be egy bűvészmutatványra a Cseresznyéskert című darabhoz.

A heti egy-két látogatás későbbe egyre ritkább lett, majd szép apránként elmaradt, mégis boldogan tekint vissza rá, hisz jókat kacagtak és beszélgettek ebben az időszakban.

Nyilván azt várta, hogy én nyitok. A legszebb versek és irodalmi alkotások az elérhetetlenből születnek

– meséli a művésznő, aki szerint erre Cseh Tamásnak szüksége is lehetett. Anikó hozzáteszi, hogy Cseh Tamás pedig nem erőltette a dolgot, így a meghitt belsőséges kapcsolatuk szép emlékként maradt meg benne.

Címlapkép. YouTube

(blikk.hu)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
A nők legnagyobb bánata, hogy az egyik férfi túl sokat akar, a másik túl keveset! :)
staro2
Cseh Tamás egy legenda,de vagyunk akik ismerték ezt a legendát.
Kíváncsi lennék mit szólna ehhez a féldecis rezsimhez.
ila51
@staro2: ...Az járta hogy nem Fidesz , csak Orbán párti volt . Nem tudom vitt - e ki a sírjára egyszer is egy szál fehér rózsát ?
Ludmilla
@ila51: biztos ,hogy nem vitt...ennek a féregnek nincsenek érzelmei

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.