Először persze azt kellene tisztázni, mi is az a „keresztény szabadság”: eszik-e vagy isszák? De Orbán Viktor nem híve semmiféle tisztázásnak: ő a zagyválkodás nagymestere. Az őrülettel vegyült aljasság mindig új és új kifejezéseket ad Orbán szájába – most a „keresztény szabadság” volt soros. De persze sorosozott is…

Forrás: varosikurir.hu
Feltöltő: Commenter
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

161 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
A XXI. században az a kérdés kinek a szájából vetődött fel ez a himalányi baromság!
.
Az más, hogy annak, aki sunyi módon ELFOGLALTA az országot, talán már csak a HIDAKAT nem kebeleztette be INTÉZŐIVEL (felcsútiul oligarhácsKÁK)!
.
A cuccolás nem is ügy, mivel azt KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELEN törvényesítve kommunizálták el.
.
Amire nem vetemedett egyetlen vezető sem a HONFOGLALÁS óta, azért lakolnia kell, azaz az
.
----- ALKOTMÁNYOS VÁLSÁG előidézéséért
.
www.orbanzona.com/category/alkotmanyos-valsag/
.
"""" 2012. január 1. óta a magyar államot megszállva tartja egy magát „Magyarország”-nak hazudó magánszervezet, amely a hatalmát azzal tudja fenntartani, hogy el tudja hitetni, hogy a törvényes magyar állam, törvényes magyar kormány és országgyűlés. A megszállás már nem hagyományos eszközökkel történik, hanem úgy, hogy a saját érvénytelen szabályaikat az általuk uralt Magyar Közlönyben közzétéve elhitetik az intézmények közalkalmazottjaival, hogy ezek a magyar állam érvényes és hatályos jogszabályai, így ezekkel a szabályokkal irányítják a közhivatalokat és fegyveres testületeket, rajtuk keresztül, az érvénytelen, jogszabálynak látszó szabályokat rákényszerítik a magyar állampolgárokra.
Ennek a látszatnak az erősítésére kiváló eszköz a választásnak hazudott színjáték, melyet egy nem is létező állam nevében ez a magyar állam látszatát keltő magánszervezet rendezi. Légy került a levesbe, ezért kitüremkedett az álca mögül a valóság, hogy a választási színjáték is irányított, az eredményt a szervezet pártnak álcázott vezetői az ellenzéki pártnak álcázott alacsonyabb szintű vezetőkkel karöltve rendezi, amelyben a rivalizálás is csak látszat, porhintés a demokráciát a több párt létezésével azonosító hívők számára."""
.
Mit is karatyol(t), lepipálva még a püspököt is ez a politikai senkiházi:
.
------ Orbán Viktor tanúságtétele
.
www.youtube.com/watch?v=RnMKDof5zlE
.
Sto eta Viktorovics!!! Úgy megbünteti, ha más nem, az Isten, hogy belegebed!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
A XXI. században az a kérdés kinek a szájából vetődött fel ez a himalányi baromság!
.
Az más, hogy annak, aki sunyi módon ELFOGLALTA az országot, talán már csak a HIDAKAT nem kebeleztette be INTÉZŐIVEL (felcsútiul oligarhácsKÁK)!
.
A cuccolás nem is ügy, mivel azt KÖZJOGILAG ÉRVÉNYTELEN törvényesítve kommunizálták el.
.
Amire nem vetemedett egyetlen vezető sem a HONFOGLALÁS óta, azért lakolnia kell, azaz az
.
----- ALKOTMÁNYOS VÁLSÁG előidézéséért
.
www.orbanzona.com/category/alkotmanyos-valsag/
.
"""" 2012. január 1. óta a magyar államot megszállva tartja egy magát „Magyarország”-nak hazudó magánszervezet, amely a hatalmát azzal tudja fenntartani, hogy el tudja hitetni, hogy a törvényes magyar állam, törvényes magyar kormány és országgyűlés. A megszállás már nem hagyományos eszközökkel történik, hanem úgy, hogy a saját érvénytelen szabályaikat az általuk uralt Magyar Közlönyben közzétéve elhitetik az intézmények közalkalmazottjaival, hogy ezek a magyar állam érvényes és hatályos jogszabályai, így ezekkel a szabályokkal irányítják a közhivatalokat és fegyveres testületeket, rajtuk keresztül, az érvénytelen, jogszabálynak látszó szabályokat rákényszerítik a magyar állampolgárokra.
Ennek a látszatnak az erősítésére kiváló eszköz a választásnak hazudott színjáték, melyet egy nem is létező állam nevében ez a magyar állam látszatát keltő magánszervezet rendezi. Légy került a levesbe, ezért kitüremkedett az álca mögül a valóság, hogy a választási színjáték is irányított, az eredményt a szervezet pártnak álcázott vezetői az ellenzéki pártnak álcázott alacsonyabb szintű vezetőkkel karöltve rendezi, amelyben a rivalizálás is csak látszat, porhintés a demokráciát a több párt létezésével azonosító hívők számára."""
.
Mit is karatyol(t), lepipálva még a püspököt is ez a politikai senkiházi:
.
------ Orbán Viktor tanúságtétele
.
www.youtube.com/watch?v=RnMKDof5zlE
.
Sto eta Viktorovics!!! Úgy megbünteti, ha más nem, az Isten, hogy belegebed!
Jozefina
A "keresztény" szabadság azért jó a sorosozás és a bőszült migránsozás helyett orbánnak, mert a német CDU és CSU valóban keresztény alapó és orbán ezt próbálja meglovagolni, hogy benyalhasson Ursula von der Leyennek!!!
Ha Leny ezt beveszi, akkor gáz van. Remélhetőleg nem. Orbán kereszténysége = keresztes hadjárattal az EU ellenében!!!
Az egész beszéd egy elmeháborodott, össze-vissza kapkodó beteg ember eszmefuttatása volt!!!
Eriksson
Úgy emlékszem, hogy O.V mindig is azt hangoztatta, hogy a zsidó-keresztény kultúrát védi, minden rosszindulatú külső befolyástól. Mostanában már csak a keresztényekét (?), mert a zsidók kiszálltak.
papa.49
Nekem az ő ,,keresztény szabadsága,, NEM KELL, ez a kretén soha nem volt, nem is lesz keresztény, ez is csak egy újabb fogalom sárba tiprása, semmi egyéb !!!
Commenter
@papa.49: Nem kell. Milyen sokat dolgozott beteg eszmerendszereinek kidolgozásán, aztán minden ment a kukába. A Liberális Internacionálé egykori alelnökeként szépen átment illiberálisba. A szabadság számára ismeretlen fogalom, csak a szabadságkorlátozást ismeri. Mi az a kijelentése hogy demokrácia igen, illiberalizmus nem? A demokrácia a nép uralma, a liberális szó meg maga a szabadság. Ezzel szemben a különböző vallásokat gyakorta használták fel, mind az egyéni mind a kollektív szabadság és emberi jogok eltiprására.Nincs valamilyen vallással összekapcsolható szabadság mint politikai rendszer. Vallásszabadság gyakorlása olyan van. Már ahol. Itt szerinte csak az keresztény aki általuk definiált módon az. Ne ragasszunk erre az emberszerűségre olyan jelzőket, hogy kretén, oligofrén, debil, idióta stb. Az értelmi fogyatékosokat, akik a nagy kereszténységében szintén nincsenek általa emberszámba véve ne sértsük meg.Ők nem tehetnek állapotukról és nem is ártanak senkinek. orbán viszont tudatában van annak az aljasságnak amit tesz. Ezért duplán is alávaló gazember.
nusika
...egy miniszterelnők nem csak a keresztények , hanem az egész ország miniszterelnőke...nincs kivétel ...
Eriksson
@nusika: Vannak akik nem így gondolják.
kereső
@nusika: Ott hibádzik a dolog, hogy orbán nem kormányoz, hanem uralkodik.Mecsoda nagy különbség!Nem is volt más célja a hatalom megszerzésének.
kereső
@Commenter: 2000 év után orbán új értelmezést ad a kereszténységnek.
papa.49
@Commenter: Ő jó bokszoshoz méltóan semmi mást nem akar, csak amit lehet ellopni !!!
Eriksson
@Commenter: Egyelőre úgy néz ki. :)))
Commenter
@kereső

Ördögök:
Alkalomra felöltöztünk és most itt vagyunk.Bizony!
Ő, a pokol főkirálya velünk jól kitolt!

Bakszén: Hej, de szépen kimosdottunk és most itt vagyunk,
Ördögök: Bizony!
Bakszén: Át kellett a poklon jönnünk, arra volt utunk...
Ördögök: Iszony!
Ördögök: Ő, a pokol főkirálya velünk jól kitolt!
Commenter
@Eriksson: a bizonytalanságban mi a vicces?
Eriksson
@Commenter: Az a vicces, hogy a nyilvánvalónál is kétségbe van vonva a bizonyosság. Mindenki láthatja, hogy személyes jó barátok, s az országok között is jók a kapcsolatok minden téren.
Commenter
@Eriksson: orbánnál nem netanjahu lenne az első nyilvánvaló jóbarát akit végül hátba szúr.
Eriksson
@Commenter: Nem akarlak megbántani, de megkérdezem: Te most provokálsz?
Netanjahut nem lehet hátba szúrni, annál sokkal dörzsöltebb.
nusika
@kereső: ...lehet, hogy "látnok" fia után értelmezi a kereszténységet...
tulipan
Ugyan, ez megint CSAK a szokásos, tolvaj, narancsos, görögdinnye hasú hablaty!
tulipan
@kereső: A narancsos mocskos görögdinnye hasú,TOLVAJ lufifejű, vastapsra vágyakozó, senkiházi, ALATTVALÓKAT GYŰJT!
Commenter
@Eriksson: Nézz az országra, ehhez képest netanjahu semmi, hiába van moszados múltja, és hiába régi motoros.
Eriksson
@Commenter: Ne ragadtasd el magad, még valaki feljelent a Moszadnál, felségsértésért.
Commenter
@Eriksson: Kit érdekelnek a magyar fórumozók? Úgyse ért bennünket senki. Úgyse ért senki magyarul. Olyan különlegesek vagyunk.
Eriksson
@Commenter: Na ne. Minden megerőltetés nélkül leolvasnak, elég ha a nicknevedre kattintanak. S máris kiderül, hogy kettős állampolgár vagy-e, vagy kettős ügynök. Vagy egy egyszerű kis provokátor.
Commenter
@Eriksson: mint mondtam fórumozó vagyok, mint bárki más. Ahogy te is, és bárki más is. Nem vagyok James, és nem vagyok Bond. Ian és Fleming sem. Én is, egy nick vagyok csupán a sok között. Egy huszonhatodik senki.
csak úgy....
@Eriksson: csak nem rettegöre fogtad,@Eriksson: :) ?
Commenter
@Eriksson: svéd, dán vagy norvég állampolgár is vagy? Tudom a finneket nem kedveled.
csak úgy....
@Commenter: lehet,hogy fing-ugor ez az @Eriksson: tezsvér?
Commenter
@csak úgy...: egyik sem. Nincsenek is finnek, Csak türkmének, ezt is épp most bizonyíccsa be a kedvezs vezsír.
Eriksson
@Commenter: Kisiskolás szint. Csak azért nem írok óvodásat, mert le tudtad írni.
csak úgy....
@Commenter: értem! akkor ez a skandináv nevü puli,valami türk ménesböl pottyanhatott ide...
vacsi
Végül is, mi az a "keresztény szabadság"?
tulipan
@Commenter: Tévedsz! Az "Eriksson" név csak csalás, mert ez mindenkit utál, aki nem ORBÁN SEGGNYALÓ!
Commenter
@tulipan: ezt a nicket válaszotta. Lehet valami viking ősei voltak.
Commenter
@Eriksson: Tusványos, az szerinted egyetemi szint?
Commenter
@csak úgy...: mindegy honnan. Toleráns, befogadó nép vagyunk.
Commenter
@Eriksson: már gyermetegnek se lehet lenni? Ez nem fér bele a keresztény szabadság kereteibe?
tulipan
@Commenter: Bocs, de én még AZT is kétlem, mert ahhoz is TÚL SÖTÉT, a csávó!!!
tulipan
@Commenter: Posványos = narancsnyik egyetemi színt!
Commenter
@tulipan: @tulipan: Ha Európa a közvetlen beavatkozás mellett dönt, akkor az őszi lengyel parlamenti és a magyar önkormányzati választások előtt teszi. Így a Fideszt az önkormányzati választások előtt távolítja el az Európai Néppártból, gyorsítja fel a 7. cikkely szerinti eljárást, kezdeményezi kizárásunkat Schengenből. Ez, ha tudomásukra jut, ráébresztheti az Orbán-hatalom képviselőit és választóit, hogy baj van. Amire az Orbán-rendszer a „buzizás-cigányozás-zsidózás” szentségtelen hármasával válaszolhat: semmi baj, erősek vagyunk. Ha Európa vezetői a folyamatos kivezetés, a távoli parlamenti választásokra építkezés mellett döntenek, akkor előbb a brit, az olasz, a lengyel konfliktusokkal fognak foglalkozni. 1918-19-ben és 1944-45-ben is magunktól hullottunk darabokra. A versenyfutás elkezdődött.
verőce21
A szélsőséges liberalizmus, amely elveti a történelmet, elhomályosítja a történelmi emlékezetet, és alapvetően a nihilizmusra, illetve egy, a nihilizmuson alapuló gazdasági fejlődésen alapul, visszaszorulóban van, nem kérnek belőle a népek.
Ezzel szemben az a kereszténydemokrata politika, amelyet újabban Orbán Viktor és mások képviselnek Európában, kulturális, társadalmi és gazdasági téren is magában hordozza az összetartozást és szolidaritást. Erre minden családját szerető és hagyományait tisztelő embernek szüksége van.
Commenter
@verőce21: "Kérem a gyerekeket, ne haragudjanak, amiért ezt a könyvet egy fölnőttnek ajánlom. Komoly mentségem van rá: ez a fölnőtt széles e világon a legjobb barátom. De van egy másik mentségem is: ez a fölnőtt mindent meg tud érteni, még a gyerekeknek szóló könyveket is. Harmadik mentségem pedig a következő: ez a fölnőtt Franciaországban él, s ott éhezik és fázik. Nagy szüksége van vigasztalásra. Ha pedig ez a sok mentség nem elegendő, akkor annak a gyereknek ajánlom könyvemet, aki valaha ez a fölnőtt volt. Mert előbb minden fölnőtt gyerek volt. (De csak kevesen emlékeznek rá.) Ajánlásomat tehát kijavítom, ilyesformán:

Léon Werth-nek,
amikor még kisfiú volt."
(A. de Saint Exupéry)
verőce21
Ez a szélsőliberális, gyermektelen, vagy elkorcsosult elit, amely az emberiesség minden lényeges vonását – például a biológiai nemek tényét -, jellemzőjét tagadja, ha el is tűnnek, de gondoskodni szeretnének az utódokról a betelepítettekkel.
verőce21
@Commenter: Te egy "trójai falova" vagy a sivatagi cigányoknak!
tulipan
@verőce21: " Te egy "trójai falova" vagy a sivatagi cigányoknak"! Mint pl. Orbán Viktor, ugyi ?
Commenter
@verőce21: A trójai faló csak mítosz, ahogy a Kis herceg is csak mese. Itt nem a (bevándorolt) sivatagi cigány Ali baba vagy a bagdadi tolvaj követi el az ország lerablását. Hanem az al és felcsútdobozi rabló, népnyomorító kormánya. A magyar Szaddám. A kis herceg diadalmaskodott az életben a rossz fölött,Azt már nem érhette meg, hogy Saint Exupéry halhatatlanná tette,de ő maga is dokumentálta élete 33 sorsfordító napját.
dr. prédikátor
@verőce21: Te legalább olyan zagíva vagy mint a gazdád az O1G!!!
verőce21
@Commenter: (09:27) Jókor példálózol Saint Exupéry sorsfordító 33 napjával, a magyarok sorsfordító 133 napjának évfordulófán!
A többi, a "magyar alibabákról" pedig csak mese, ami téged nem fog halhatatlanná tenni, Szurokszemű!
Commenter
@verőce21: Kék? szemű, szőke? hajú: örülj hogy neked van egy hallhatatlan avatarod. Mert a vezéred nem egy helyen lesz halhatatlan, dicstelen helyen: a történelem szemétdombján. Ha már szurokszem: forró szurkot nem csak a szegény török janicsárok érdemeltek. Juthatna belőle a nemzetleépítőre is.
verőce21
@Commenter: Te éppen egy "nemzetleépítő" vagy, tehát juthat abból a szurokból a kék szemű? szőke? fejedre is!
Commenter
@verőce21: tusványosi posvány folyik már a csapból is, nem szurok. Ez ad narancsszínt a szőke? vörös? fekete? hajadnak.
Nessy
Istenem, ha csak Ali Baba és negyven rabló lenne kis hazánkban! Sajnos ennél több van! Lassan ki lehet tenni az ország határra a táblát: Magán tulajdon! Belépés csak kellő baksis ellenében!
verőce21
@Commenter: (10:29) bárgyú ez az okfejtésed a hajamról...
bárgyú, a magyarázatod is, a "történelem szemétdombjáról", hisz' Európa egyik legnagyobb formátumú politikusáról beszélsz, akinek el kell viselnie ilyen igaztalan meséket, a rajtad kívül még itt hablatyoló 36-nyi lipsi "igazmagyartól".
Te azonban rajtuk kívül állsz - idegenszívű vagy -, csak a szándékaitok azonosak a hatalom megdöntésére. Az igazi Ali babáidat szeretnéd beültetni, akik sok színes emberrel gyarapítanák az országunkat...és nem a "keresztény szabadság" nevében.
verőce21
Soros "civiljei" a magyar kultúra elfoglalására készülnek. Az amerikai tőzsdespekuláns álciviljei Franciaországban pedig az iszlamizációt támogatják.  Nyugat-Európában a demokrácia leépülése tapasztalható, hiszen az úgynevezett nem kormányzati szervezetek (NGO-k) számára egyre több feladatot delegálnak a kormányok. Pedig ezeket a szervezeteket soha senki nem választotta meg, és semmilyen legitimációjuk nincsen.
Európának vissza kell térni keresztényi gyökereihez, mert ez a liberál nihilizmus a kalifátusok kialakulásához vezethet! Ez pedig csak a keresztény szeretet nevében lehetséges, mert ez az igazi Európai ember hite.
Commenter
@verőce21: aki Rákosítól idéz Tusványoson, az kiskaliberű. Mellé fog kerülni a történelem szemétdombjára. Nem az idegenszívűek fogják odajuttatni hanem a saját végtelennek képzelt hatalma. A te okfejtésednél már csak Schiffer Andrásé jobb, ő úgy véli, hogy a zsebnérónak varázsereje van, azt nem tette hozzá, hogy Cipolla-i. Igaz, még ő is megtörhetőnek látja a varázst. Ide idegeneket csak ez a kiskaliberű telepített be nem kevés pénzért. Azok is idegenek, idegenszívűek: nyilván a sivatagi cigányok szíve között is különbség van: a kötvényesek szíve nem idegen, az éheztetett "kötvénymentes" menekülteké igen. A hajszín, a bőrszín, a szemszín mindegy. Ez ugyanis látható a szemnek, és nem is lényeges.
Az ország a kiskaliberű saját lábon állóival már szépen gyarapodik. A te lábadon is állnak, a keresztény szabadság és szeretet nevében.
advocat
Szerintem csak a mindenféle jelző nélküli szabadság létezik. Bár én ehhez sem értek.
tulipan
@verőce21: Bárgyú, a magyarázatod is, a "történelem szemétdombjáról", Bárgyú az előadásod a narancsos tolvaj-vezéredről!!! Nyugat-Európában NEM a demokrácia leépülése tapasztalható, HANEM A NARANCSOS VEZÉRED műveli ezt NAGYBAN!!! Most meg van ám rémülve, hogy nem kapja az általa 9 éve beszogatott Nyugat-Európa markolászni való pénzét, a demokrácia teljes leépítése miatt! Ha végképp nincs semmi érevetek, narancsos seggnyalókáim, akkor előveszitek azt az ostoba '"idegenszívő lapot! Tán scak nem Rákosi Mátyás lett volna a kovetni való keresztény szeretet, amit a görögdinnye hasú vezéred emleget???
kokopelli
@tulipan: ..teljesen mindegy,hogy milyen baromságokat beszél,mert a hívői azt úgy interpretálják,ahogy
akarják! Akkor is okay,ha tegnap mást mondott,tavaly mást mondott, és évekkel ezelőtt mást mondott! A-
zok akik értik a nyelvét,de a szerencsétlen nyugaton tengődnek,azok fogják a hasukat a dumájakor! A leg-
jobb mérce ill. kritikájuk a vándorlásuk iránya! Hány ezren akartak Orbániában munkát vállalni ill. ott élni!
"A puding próbája,hogy megeszik"! (;-))
kokopelli
@Commenter: (21:46)
...leolvasnak,mert az a "keresztény sabadság!" aminek régi formája volt a "boszorkányüldözés"! Választhat-
tak akkor is! Bedobták a tóba,és ha megfulladt akkor "boszorkány" volt,ha túlélte akkor meg az ördög segített
neki,és elégették! Azért röhögnek egyre többen a fiatalok a nyugatabbra a "Keresztény demokrata" pártné-
ven! A "keresztény szociális" is sántít,de azt még ki tudják dumálni az Orbán példaképei bajorhonban!!
CsipkeRózsa
@verőce21: ma, 12:19

Ki Európa egyik legnagyobb formátumú politikusa?

Remélem, nem Orbánra gondoltál, ennyire csak nem vagy elfogult?!

Ma az összes hozzászólásoddal kitettél magadért.
kokopelli
@CsipkeRózsa: ...érdekes,hogy nyugatabbra a nevét sem ismerik,mivel úgy hozzák szóba,hogy a
"mádzsárok" főnöke! Miért is kellene tudniok? (;-))
Macskaszem
Úgy értette, a lopás szabadsága, szabadrablás, stb
papa.49
@Commenter: Abban az esetben amit leírt a cikk MINDENT EL KELL VENNI MINDEN NERHUSZÁRTÓL, KIVÉTEL NÉLKÜL !!!
Nem kell körülöttük ,,téblábolni,, persze ehhez kell egy erős politikai háttér, és egy elhivatott politikus, nos ezért nyugodt a csutitetű mert ILYEN NINCS MÉG A LÁTÓHATÁRON SE !!!
kokopelli
Máshol mindenki ugyanannyi szabadságot kap.függetlenül attól.hogy keresztény,moszlem,zsidó vagy indián!
Kb. 24 nap évente,ami 30-ig is felmehet! (...és még sok helyen +szabipénzt is hozzá)...igenám!!!
papa.49
@kokopelli: De csak a Lajtán túl igaz ez. Én is most verném már a fejem a falba, hogy mikor hívtak a németek nem mentem velük ki dolgozni, mentségemre csak azt tudom mondani 52 évesen már szerettem minden este a saját ágyamban aludni, hát ezt elbaltáztam, ez van !!!
Commenter
@papa.49: ez a rendszer elvesz mindenkitől, a saját kegyvesztettjeitől is látványosan. A parlamenti választások előtt jelent meg egy cikk a külföldi sajtó kereste orbán lehetséges vetélytársait. Igazi kihívóként akkor Karácsonyt említette. Nem tudom hogy ma bárkit meg lehetne-e még említeni.Mert ha rendre elcsalják a választásokat, akkor hiába is keres bárki kihívókat.
Csak olyan lehet már a kihívója aki hirtelen a semmiből tör elő és tömegeket, sőt az ország hallgatag többségét is maga mellé állítja. Ez a belső fordulópont, ami nem lesz már vértelen mert nem lehet.Az idő majd megmutatja meddig kell várni rá. A külső fordulat két változatát Lengyel László nagyon jól leírta, röviden: vagy végre lép az EU ellene vagy nem. Utóbbi a rosszabik eset. C változata neki sincs.
papa.49
@Commenter: Jól látod ez az igazság...
Commenter
@papa.49: sajnos. Senki sem érinthetetlen, de nagy előnye van annak aki annak hiszi magát, és a rajongótáborával ezt el is hiteti. Érinthetetlennek és tévedhetetlennek is hiszi magát. Ez lesz, végül a veszte.
kokopelli
@Commenter: ...,ha az EU lép azt a nemzet érzi meg!Nekik meg van a "tartalékuk" országon kívül!Ezt a helyzetet nyugatabbra úgy hívják,hogy "Az országot túszként maguk elé tartják!"
papa.49
@Commenter: Régi igazság mikor a diktátor már maga is elhiszi, hogy ő tévedhetetlen akkor szokták leváltani, ritkában szóban, sűrűben skulóval !!!
verőce21
@Commenter: (12:42) "A te lábadon is állnak..." - az nem lehet, én a saját lábaimon állok.És elég biztonságosan...

Nem tudom mire gondolsz egészen a Rákosi beszéddel kapcsolatosan, csak nem erre,
"Sajnos, a magyar reakció rákényszerít bennünket arra, hogy csak az egyik kezünkben legyen építő szerszám és a másik kezünkben kardot, vagy egyéb védő – és ha szükséges – támadó fegyvert tartsunk." -
propeller.hu/itthon/3440995-rakosit-idezett-orban-tusnadfurdon

de mint korábban említettem, Te a "trójai faló", nem vagy beilleszthető itt, a többi ~36 db félnótás lipsi sorába.
A korábbi meséidre is tekintettel, azt hiszem személyedben megtaláltuk a mai modern Seherezádét!
(Ma már ne igyál több vizet) :)
Commenter
@tulipan: Azért nincsen jövőképünk, mert a rendszernek sincs jövőképe. A fogainkat összeszorítva tűrünk, és dolgozunk azért, hogy minden maradjon így ahogy van, miközben legbelül mi nem ezt akarjuk. Vissza akarjuk szerezni az irányítást, talán már az sem lenne akkora baj, ha először valami nagy galiba lenne abból, hogy végre megpróbálunk a saját vágyaink szerint élni. Legalább végre tényleg együtt lennénk, a bőrünkön éreznénk az életet, és tudnánk, hogy valahogy meg tudjuk oldani ezt is, hiszen rajtunk múlik minden.
Tanulságos és igaz.
verőce21
@Commenter: (15:30) Ugyan már, ismét ez az uszítás, hiszen lehet valahol egy olyan ember, mint Antal aki "hirtelen a semmiből tör elő".
Commenter
@verőce21: Még nem érzed de rajta állnak, ahogy az országén is. Még nem fáj neked Verőce de fájni fog., ahogy Kuna Tibornak is fáj. De ez semmi mert az országnak jobban fáj.Ha így haladunk, egyszer majd érted sem szól már senki még a sivatagi cigány sem. Még mindig az avatarodra tekintettel:
Léon Werthet a rendőrségre vinnéd, egyszerűen csak kikerülnéd, lealkoholistáznád, vagy vizet adnál neki és kenyeret, ha meglátnád ott a párizsi utcán éhezve és fázva? Dobnál neki pár sou-t?
kokopelli
@papa.49: ,pedig milyen nagy gondot okozott,hogy a két szabipénzt (az előre kalkulált az évvégi adóvisszaté-
rítéssel összeadva),eldöntsük,hogy nyáron hová repüljünk az asszonnyal,esetleg a gyerekeket magunkkal cipelve!
Commenter
@verőce21: belőle egy is pont elég volt. Sokat "köszönhetünk" neki, rengeteget ártott. Mivel a fiai akkor nem lettek politikusok orbán viszi tovább az antalli politikát az ordas eszméket, amiktől ugyan óva intett, aztán tett értük éppen eleget. Janus arcú politikus volt, te nyugodtan igyál.
tulipan
@verőce21: TUDJUK, NARANCSOS SEGGNYALÓIM! ami nektek nem tetszik, az mindig úszítás! Nekem meg TI VAGYTOK, MOCSKOS NÁCI DÖGÖK!!!
verőce21
@Commenter: (16:03) Először is, rosszak a példáid. Koldusoknak - ritka kivétellel -, mindig szoktam dobni pár sou-t!
Sőt jótékonysági alapítványunk is van. A másik példád pedig azért nem jó, mert nem a kormánytól kapom a megbízásaim...
Ugyan miben ártott neked Antal J.?
Teát sem igyál, mert már így is nagyon izgatott vagy!
verőce21
@tulipan: (16:10) Miért kellene nekem személyedben, egy lovat megtanítani hegedülni? :)
Commenter
@verőce21: olyan nyugodt vagyok, hogy a sivatagban ma is 44x nézem meg a naplementét.
verőce21
@Commenter: Allah békéje és kegyelme legyen veled!
tulipan
@verőce21: Mivel, egy ilyen narancsos seggnyaló vadbarom, mint TI, csak ilyen és hasonló örült ötleteket lehet képes kiötleni, MEGVALÓSÍTANI!!! Jobbat kitalálni sem képes!! Úgy, ahogy a legújabb blődli, "keresztény szabadságot" kiagyaló főnököd!!! :D
Commenter
@verőce21: Leon Werth nem volt koldus, orbán a szellemi szegény, hiába sokszoros milliárdos. Antall nem a semmiből tört elő: az Orvostörténeti Múzeum igazgatója sem lehetett akárki. Az is maradt ami volt átlagos szintű egyetemi oktató. Az MDF "gerincét" adó politikusokat az ELTE történelem tanszékéről vagy a Független! Jogi Fórum tagjai közül verbuválták. Nem az ő érdeme, hanem a történelmi időké hogy szabadon választhatták meg, nem neki kellett forradalmat csinálnia. Milyen ember az, aki gyógyíthatatlan beteg, tudja ezt, és vezetői pozcióért indul. Kivásárolta azt az orbánt aki korábban lehazugozta a székházbotrányból tehát konfliktuskerülő és korrupt is volt, mert megtalálta utódját. Mivel ártott tehát, egész politikájával, létével, "örökösével". Kormányát még le lehetett váltani,még volt szabad választás. Antall a sírból vágott vissza, a lélekben sajátjának érzett határontúliak már elsőbbrendű állampolgárok mint az itt élők, és orbán gondosan ápolja közpénzen az emlékét, holott valódi rendszerváltó sosem volt. Milyen ember volt az, aki egy csurkát egy polgári, jobb középnek mondott párt alelnökének tett meg? Csurka volt az aljasabb kétségtelen hiszen válságos időkben szúrta hátba Antallt, nyílt levélben. Aljas figurái a magyar történelemnek, ahogy orbán is.
Commenter
@tulipan: Közülük egyesek meggazdagodnak, és ha időben kimentik a vagyonukat az országból, akkor nem buknak együtt a rendszerrel. Ez is egyfajta gazdasági teljesítmény. Igen, az ilyen teljesítmények (rossz kül és belpolitika gazdaságpolitika túl hosszú időn át, hitelek garmadának felvétele, az ország és az emberek eladósodása alapján üt be végül az államcsőd. Van az államcsődnek és ezt itt már sokszor mondtam, egy nagyon kíméletlen húzása az államcsődöt okozókkal szemben: kivétel nélkül minden politikai kurzust, rendszert magával rántott a semmibe amelyik okozta. És onnan a politikai erőnek már nem volt felállás a padlóról. Az országoknak kínkeserves évtizedek után igen.
Commenter
@tulipan: 15 évre tervez. 15 év, vagy kevesebb, ha ezt folytatja elég kell legyen ahhoz, hogy beüssön a krach, amit a kommunizmus összeomlása előtt sikerült elkerülni. Akkor megúsztuk az államcsődöt. A Fidesz alatt dönt rekordot méghozzá történelmit, soha nem volt ennyire magas egyetlen kormány alatt sem. orbán egy működőképes országot vett át az elődjétől, aztán elkezdte "kiganajozni, és disznóólhoz hasonlította." Ahhoz képest amit ő csinált belőle, a disznóól maga a patyolat. amíg finanszírozza az EU és mások,amíg gazdaságilag nem fojtják meg, addig nincs államcsőd.Ha viszont elzárják a pénzcsapot , végre felszínre tör az elégedetlenség is pár nap alatt bedől az oligarcha rezsim.
tulipan
@Commenter: Mi lesz addigra még ,ebből az országból, ha egyáltalán megérjük???
verőce21
@Commenter: Persze, "Antall" - elírtam a nevét bocsánat.
verőce21
@Commenter: (09:46) Butaságokat írogatsz ezzel az államcsőddel kapcsolatosan.
Minden blődség benne, nem is tudok egy dolgot kiemelni, az egész! Ez olyan kommunistás, hogy tedd meg és fogd rá az ellenfélre! :)
(Vagy a nyuszira, a sivatagi cigányokra, stb.)
Commenter
@verőce21: ne tőlem kérj bocsánatot,csak nem veszik észre a róla elnevezett központ munkatársai. Milyen a verőcei új plage? Több strandot mindenhová!
Commenter
@verőce21: Mindig csak okossságokat lehet írni? Nem lehet mindenki olyan okos, szelíd és korához képest bölcs, mint az avatarod.
verőce21
@Commenter: Nem hibáztatok én azért senkit, hiszen tudom, hogyan kell írni, csak belebotlottam...:)
A dunai mindig jobb...természetes, nem kell építeni...
Commenter
@verőce21: nem örülsz eléggé a kormány strandjainak? Lehet hogy a foci és a futsal után a strandröplabda is kormányzati sportág lesz Valami változatosság a stadionok mellett...persze a francia Riviéra nekünk már megfizethetetlen.
verőce21
@Commenter: Ezt teszi az a tény, hogy nem tornából felmentett minielnökünk van.
Itt van pl. a Maccabi Világjátékok is...:)
Commenter
@verőce21: ma már felmentenék tornából az alapján amit itt összebukfencezik a nagy pávatáncban, sőt az alapján amit csinál már az EU-ba se kerülnénk be, azt nem tudod a jogi karon miből volt felmentve? Római jogból, polgári jogból? Vagy mindenből? Mert minden jogtalan és törvényellenes amit tett és tesz.
A Maccabbi Világjátékokat egy nyíltan antiszemita, xenofób vezető országában megrendezni...
verőce21
@Commenter: "A Maccabbi Világjátékokat egy nyíltan antiszemita, xenofób vezető országában megrendezni... "? - micsoda pofáraesés ez azoknak, akik ezzel vádolnak bennünket!

Nem beszélve, a színes kevert népeket jelképező, színes homokkal töltött átlátszó edényről?
verőce21
Csak azt nem értem, Izraelbe miért nem fogadnak be senkit, más nemzetiséget, hogy "keveredjen" a vér?
Commenter
@verőce21: nem vádollak, kérdezlek.A francia világbajnok focicsapatban is sok a színes, kevert nép, szerintem ha sok nem színes, nem kevert magyar focista újra világverő lesz majd akkor lehet lesajnálni mindent ami színes és kevert.
verőce21
Legalább azokat az őshonos palesztinokat befogadhatná Izrael. @Commenter:
Aki Én
@verőce21: ne okoskodj már te buta faszkalap! Fáj amit ideszarsz baszki. Ez a buta ontudat segítségért kiált.
verőce21
@Aki Én: Te lennél a segítség, te Kretén?
Commenter
@verőce21:"gyáva népnek nincs hazája" és ez most és itt ránk vonatkozik, amíg orbán hatalmon van és tűrjük nem is lesz. Orbán elvette, részben a határontúliaknak adta oda, részben keleti diktatúráknak de amúgy nem Mo. hanem Fel és Alcsútország vagyunk. Naffáék mellett jutott ide palesztinokból is.
verőce21
@Commenter: Szerintem rosszul látod és írod! - ha nehezen elviselhető lenne a népnek Orbán, nem lenne ilyen népszerű a szavazásokon. Hiszen szabad a választás.
Commenter
@verőce21: Roppant szabad-olyannyira hogy nemzetközi megfigyelők is tesznek rá, hogy mi történik egy EU-s ország választásain-mert tudvalevő számukra is hogy el van csalva az egész, ahogy ez a z illiberális/keresztény demokráciákban szokás. Ezek már csak a demokrácia látszatkeretei.A hangos kisebbség legyőzi a többséget, Patyiknak, Pállfyknak, az oroszoknak ( őkTrumpnak is besegítettek) meg a határon túli bérszavazóknak köszönhetően. A nép már belefásult egyelőre de nem tudni mi lesz az ami fordulatot hozhat. És az sajnos, már nem lesz békés.
verőce21
@Commenter: "...el van csalva az egész?" - amikor kígyók kígyóznak, Budapesten, hogy részt vehessenek a szavazáson?
Commenter
@verőce21: Bár a kígyók kígyóznának, és marnák meg orbánt amikor saját magára szavaz. De csak türelmesen várakozó embereket láttam, a rossz szervezés ellenére. Miért kígyó az ellenzék? Ellopják, csökkentik a rájuk leadott szavazatok számát. Manipulált, hazugság az egész. Úgy lett eleve átszabva a választási rendszer, hogy az a Fidesznek kedvezzen. Ahol esélye van az ellenzéknek ott szimplán megszüntetik a körzetet.
reagens
Ami értelmezésre szorul, az inkább a liberális demokrácia. Ami liberális eleve nem lehet demokratikus!
Ha demokratikus, akkor viszont nem liberális!
Commenter
@reagens: helló, shikari. Kis piruláid az avatarodon placebók vagy nyugtatók?
tulipan
A megszokott, agyatlan, narancsos, illibsi "betonszilárdságú" TÖRVÉNYALKOTÁS legújabb csődje! A megalkotott törvény, immáron 3 hónapja napi rendszerességgel, állandó módosíhatásra "szorul"!!!
nepszava.hu/3045011_eselytelen-babavarok-nem-minden-hazaspar-megy-at-a-rostan
tulipan
@Commenter: MI van? A román vándorcigány "átkeresztelte" volna magát???
Aki Én
@verőce IQ 21: Látszik, hogy az M1-en képzed magad. Épp csak a tényeket hagyod megint figyelmen kívül. orbán népszerű...beszarok.
tulipan
@Commenter: Aha, szóval ez a "keresztény szabadság" értelme! Még a eddigieknél is jobban, "szabad leszr sanyargatni, a szegényeket, betegeket!!
hvg.hu/gazdasag/20190730_ov_tusvanyos_gazdasagi_valsag?s=hk
reagens
@Commenter: Ilyenkor kihez beszéltek? Nem tudsz olvasni? Megártott a gomba, vagy valami érdekesebb?
Majd én is akkor kitalált neveken foglak üdvözölni! Meglátjuk tetszik-e?
Eladott Ország
@reagens: Mi van te irreverzibilis reagens? Aki egész életében mások után megy, az nem lát mást, csak seggeket!
m.cdn.blog.hu/je/jehovatanui/postimage/birka_1374267505.jpg?width=500
reagens
@Eladott Ország: Semmiről semmit adtál elő. Nem érdekel! Majd ha lesz valami gondolatod, akkor irdogálj!
kokopelli
@Commenter: ...évtizedek óta (pl. N.o.-ban) nincs kettős állampolgárság! Az,hogy pl. a törökök kijátszák,
az csak az első " külföldi szabálytalanság"-nál derül ki!...akkor marad a török.oszt annyi! (;-()
tulipan
@Eladott Ország: Nagyon jóóóóóóó! Miből gondolod, hogy az a @reagens: "magyar" lenne??? :D
reagens
@Eladott Ország: Szervusz idegen. Öŕülök, hogy így elhatárolod magad a magyaroktól. Jó ezt tudni és még jobb hogý te ismerted el.
reagens
@Eladott Ország: Majd, ha tudsz valami értelmeset írni, akkor kezdj neki!
tulipan
@reagens: Majd, ha tudsz valami értelmeset is írni, akkor nyomban kezdj neki! Ha egyszer ezt nem találod annak, pedig a narancsos hájseggűd mondat!!!
scontent.fbud1-1.fna.fbcdn.net/v/t1.0-9/49371765_1143410975821424_4714980042025730048_n.jpg?_nc_cat=103&_nc_ht=scontent.fbud1-1.f
tulipan
@reagens: Szervusz Te, a betüid alapján, cseh idegen. Örülök, hogy ílyen pontosan elhatárolod magad a magyaroktól! Jó ezt tudni és még jobb hogy te magad ismerted el.
verőce21
Az ember történetekben gondolkodik, és a világot történetek mesélésével próbálja értelmezni.
Az utóbbi pár évtizedben volt egy nagyon egyszerű és vonzó történetünk arról, mi megy végbe a világban.
A történet arról szólt: az történik, hogy a gazdaság globalizálódik, a politika liberalizálódik, és e kettő kombinációja megteremti a földi Paradicsomot, és nekünk csak tovább kell globalizálnunk a gazdaságot, liberalizálnunk a politikai rendszert, és így minden csodás lesz...

De 2016-ban eljött a pillanat, amikor egy igen nagy rész, mondjuk, a nyugati világ, elvesztette hitét e történetben. Okkal vagy ok nélkül – mindegy. Az emberek elvesztették hitüket e liberális történetben.
Orbán is csak ezt megfogalmazta meg beszédében, hogy nacionalizmus, vagy globalizáció? – ez az új politikai vízválasztó.
Ehhez azonban vissza kell térni a a keresztény népeknek a gyökereikhez.. Ez Tusványos üzenete: a feltétlen szabadság és identitás megtartása a kereszténységen belül. A "keresztény szabadság".
reagens
@verőce21: Úgy látom, hogy a liberális médiának az adta fel a leckét, hogy miképp tudnának valami rondát és dehonesztálót írni erre a kijelentésre. Igazán még nem találtak fogást rajta, csak a zsigeri ellenkezés és a mindenáron való rombolási szándék érződik!

Mikor már ott tartunk, hogy inkább Magyarország Eu-s politikusai ne is kapjanak bizottsági pozíciókat, csak azért mert Fideszesek, na az a vég. Ez már Magyarország érdekeit sérti és az összlakosság issza meg a levét a pártoskodásuknak. Ez már nettó hazaárulás szinten mozog!
reagens
@tulipan: Majd szólok hozzád, ha megtanultál viselkedni! Ebben a stílusban az elvtársaiddal évődj!
reagens
@Eladott Ország: Mint mondtam, az elvtársaiddal foglalkozz így! Nem érdekelsz és nem válaszolok, amíg ilyen bugris, paraszt módon próbálsz megszólítani!
csak úgy....
@reagens: tibi-tibi ! fogadok,hogy te a mészáros lörinc ügynöke vagy!...,tán a szakmenkhes képzöböl ösmered a zsenit ?
reagens
@csak úgy...: Veled is megszüntetem a társalgást. Majd ha a rögeszmédből kigyógyultál tibi ügyben, akkor ESETLEG beszélgethetünk!
Több tiszteletet!
csak úgy....
@verőce21: pofám leszakad! ezt a pátoszt :) szerinted a nyugati világ veszített hitet,-érdekes!...keletröl ,mondjuk magyarországról is ide nyugatra özönlenek az emberek a nyomor és az éhendöglés elöl!? ...különben orbán nem fogalmazott meg semmit, neki nem te vagy ti vagytok a lényeg ,te csak egy eszköz vagy neki,hogy építgethesse a gyermekkori álmait és csak neki lehessen igaza és csak ö lehessen egyedül az okos ,dettó mint te...
boldog karácsonyt :)
csak úgy....
@reagens: tibcsi! nem is társalogtam véled,csak zavart,hogy shikariból -reagensre vedlettél,legalább ügyesebben csináltad vóna,persze egy bimbótól ...
csak úgy....
@verőce21:" Tusványos üzenete: a feltétlen szabadság és identitás megtartása a kereszténységen belül. A "keresztény szabadság". " ...szerinted ki nem szarja le az identitásotok iránti vágyatokat? azt csináltok,amit akartok és míg van hülye kódis cigány,kik a nyomorból 5kg krumpliért a fideszre szavaz, ez belügy de az eu. pénzek nem!
csak úgy....
@verőce21: azt ,remélem tudod, hogy a számomra is gyülölt globalizáció eredménye,produktuma,hogy magyarországon van mercedes,audi...stb...soroljam!? a nyugatra juttatott kötvényesekröl nem is beszélve,különben már vizsgálódnak ott is a németek és nem csak ök...
kétes külföldieket,pénzért ,magyar papírokkal segített,jutatott a magyar kormány nyugatra...
csak úgy....
@verőce21: tutajos-tutajos,te nem vagy öszinte és gondolkodó ember, te olyan vagy mit a @Pegero...,pénzért hyperaktív
Eladott Ország
@reagens: ma, 11:20; Az elvtársakat a fidesz soraiban kell keresni, de oda azokból is csak a legalja jutott! Ezért került mindig szar a ventilátorba, ahányszor az ügynöktörvény az országgyűlésben napirendre került! Azaz a fidesz, kádárista, posztkommunista harmad-negyedvonalbeli elvtársai mindig a ventilátorba szartak, te seggfej!
verőce21
@csak úgy...: @csak húgy...: Jól kiakasztottalak látom, te hontalan, magányos, kallódó Melléktermék.
csak úgy....
@verőce21: csak a honi testvéreim nevében szólltam! engem már nem tud kiakasztani
senki,föleg nem egy messzirü gyütt ,hazudozós pöcs,aki azt mond magáról,amit ippeg akar ;) holnap nem érek rád...,ha viszket valamid,akkor még ma szólj... :)
csak úgy....
tudod @verőce21: ,leszarom a világnézeted veled együtt de az érdekelne,hogy a szarságaidért,havonta mit fizet neked a fidesz,mert ingyen senki sem lehet ennyire hülye mint te meg a tibi...stb. kollégáitok...
verőce21
@csak úgy...: @csak húgy...: (19:47) Aztán téged meg ki nem sz@r le itt, Hugyos-Szarzsák? - az állítólagos kötvényes-vizsgálataiddal együtt!
reagens
@Eladott Ország: Nem említettem még, vagy elfelejtetted, hogy amíg tahó paraszt módjára viselkedsz velem, nem beszélgetünk! Az elvtársaiddal társalogj így, azok biztos szeretik!
verőce21
Az egész világon látható, hogy a politikusok közül, majdhogynem senkinek sincs jövőbe tekintő elképzelése arról, merre tartson az emberiség.
Majdnem mindenhol retrográd nézetekkel találkozunk: "Tegyük ismét naggyá Amerikát!" amilyen nagy volt – nem tudom – az 50-es, 80-as években, valaha! - menjünk vissza oda!
Vagy Oroszországban, - száz évvel Lenin után Putyin alapvető jövőképéhez: térjünk vissza a cári birodalomhoz!
Izraelben is, a jelenlegi legnépszerűbb politikai vízió: "Építsük föl újra a templomot!" - Tehát menjünk vissza 2 000 évvel!
Ezért is nagy jelentőségű, nagyformátumú, hazánkon túlmutató, Orbán politikai programhirdetése, mert irányt mutat a keresztény népeknek, mi a helyes politikai gondolkodás, mi az előremutató irány, nekünk a keresztény világnak.

Ha a közelmúltban valamit eltoltunk, visszatérhetünk úgy egy időponthoz, mintha a városban eltévedve azt mondanánk: menjünk vissza oda, ahol biztonságban éreztem magam, és induljunk neki újból. Miért ne válna be?
Miért ne lehetne világunk továbbra is országokba szerveződött, amelyek mindegyike előtérbe helyezi magát?
Sok száz éven, sőt, évezreden keresztül a hazafiság elég jól működött. Persze, ez háborúkhoz stb. vezetett, de ne mindig a rosszat nézzük. Sok jó dolog is van a hazafiságban, az a tulajdonsága, hogy a sok ember törődik egymással, rokonszenvez egymással, közös tetteket hajtanak végre, és nem a jöttmentekre, vagy a bevándorlók szokásait kell figyelembe venni. Sőt egyes országokban, már áteszek a ló másik oldalára, a törvényeket is a bevándorlókra szabják. Ez megengedhetetlen! Egy ilyen rendszerben nincsenek összetartó erők, csak széthúzás és gettósodás. Nem lehet politikai cél a színes, tarka emberiség létrehozása.
Aki Én
@reagens: @verőce21: orbán VS libsik
Ennyit tudtok, ennyit láttok a világból. Szánalmasan buták és egysíkúak vagytok.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.