Öt városban és két budapesti kerületben rajzolták át a választókerületeket az önkormányzati választásra. Az ellenzék szerint sok helyen az ő kárukra.

Nem sikerült legyőzni az MSZP-t? Megszüntetik a körzetet

„Az, amit mondanak a választási rendszer reformjáról, nem mondom, hogy nincs benne földrajzi bűvészkedés vagy nem volt, de csak annyi bűvészkedés volt benne, mint a 90-es törvényben, amit a szocik alkottak meg”.

Ezzel érvelt a tavalyi parlamenti választás előtt egy nyilvánosságra került felvételen Kövér László házelnök, amikor a választási reformról, a választókerületek átrajzolásáról és az ellenzékről beszélt. Annak a választási rendszernek a reformjáról, amelyben – a többi között – újrarajzolták a választókerületeket és amellyel a kritikák szerint a fideszes képviselőknek kedveztek. Kövér nem rejtette véka alá: az a jó,

"ha az ellenzék nem rúg labdába."

De nem kizárólag az országgyűlési egyéni választókerületeket kellett újraszabni, hanem a lakosságszám változásai miatt több helyen az önkormányzati választás egyéni körzeteit is.

A most októberi voksolás előtt ezt hét helyen végezték el, mindenhol csökkentették az egyéni kerületek számát, és emiatt változtak a körzetek határai is – derült ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) lapunknak küldött tájékoztatásából. Eszerint Budapest VII. és XXI. kerületében, Debrecenben, Miskolcon, Pécsen, Kecskeméten és Komlón változtak a választókerületi határok. A két budapesti körzetben és Komlón kettővel, míg a többi helyen egyel kevesebb egyéni képviselő juthat be a képviselő-testületbe októberben.

– Magyarországon 169 olyan település van, amelynek lakosságszáma meghaladja a tízezer főt – írta érdeklődésünkre az NVI. Ez azért lényeges, mert az önkormányzati választáson a 10 ezer fő alatti településeken csak listára lehet szavazni, egyéni képviselőkre nem. Az egyéni választókerületi határok tehát csak a nagyobb településen lényegesek, ott azonban sok múlhat ezen, különösen az olyan városokban, mint például Miskolc, Budapest vagy Komló, ahol az ellenzéknek érdemi esélye lehet a győzelemre vagy arra, hogy javítson a 2014-es eredményeken. De akár Pécsen is, ahol tavaly az egyik baranyai egyéni választókerületben Mellár Tamásnak sikerült győznie. Nagyon nem mindegy tehát az önkormányzati választásnál sem, hogy hol húzódnak a határok.

Utcák és háztömbök kettévágása, más körzetekbe amorf módon belenyúló részek, korábban egyértelmű győzelmet hozó választókörzetek kettévágása – az utóbbi években akadtak példák ilyen „bűvészkedésre”. Elég csak ránézni például Miskolc választókerületi térképére, hogy érdekesen tekergőző körzeteket találjon az ember. Korábban az ország több pontján megtörtént, hogy a korábbi hagyományokat felrúgva rajzoltak át térképeket. A határok újraszabását március 31-ig kellett elvégezni mindenhol, ahol ezt a lakosságszám szükségessé tette. Érdekesség, hogy Edelényben és Siklóson megszűntek az egyéni kerületek, mivel a lakosságszám 10 ezer alá csökkent. A létszámhatár átlépése miatt – csak épp ellenkező irányban – pedig Halászteleken és Diósdon ki kellett alakítani az addig nem létező egyéni kerületeket. Amikor rákérdeztünk arra, hogy ezt a döntést a helyi választási iroda (HVI) vezetője – azaz a jegyző – egyedül hozza-e meg vagy a folyamatba a helyi képviselők is beleszólhatnak, a választási iroda azt írta: „A választókerületek kialakítása kizárólag a HVI vezetőjének hatásköre, választásszakmai szempontok alapján történhet, politikai befolyás nem érvényesülhet”. Ezzel egy alkotmánybírósági határozatra hivatkoztak. Kérdés ugyanakkor, hogy a helyi jegyző, aki egyéb feladatai mellé „bónuszban” kapja meg a helyi választási iroda vezetését, és akit a közgyűlés választ meg, mennyire tudja függetleníteni magát az adott település polgármesterétől vagy testületi többségétől egy olyan országban, ahol amúgy a döntések többségében hatalmi szóval vagy kézi vezérléssel születnek meg.

Forrás: Népszava

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nessy
@Jozefina: Csak félő, hogy mire jön a választás innen, onnan az ismeretlenség homályából feltűnnek majd önjelöltek, akiket természetesen gyorsan elfogad a választási bizottság! Nyerni nem tudnak, de szavazatot vinni, és ezzel a fideszt támogatni igen! Lásd a fővárosi ingyen cirkuszt, Puzsér, Berki, meg majd lesznek még páran!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Nessy
Igy is lehet választást nyerni helyenként a fidesznek, némi "nem politikai" hátszéllel! Miután a HVI vezetője kormánypárti, innen tovább nincs miről polemizálni!
tudode
EZEKNEK az a saját magukra kivetett BÜNTIJÜK, hogy végig kell bohóckodniuk ezt a cirkumparádét, aztán ha eljön az ideje, ha felébred a társadalom, NARANCSKÖDDÉ válnak!
.
Ez a győzelem is olyan "csuti"-féle, karaktergyílkolással, "hadi csellel" fűszerezett, miközben a LEFEJEZETT ELLENZÉK biódíszletet játszik ENNEK a politikai szélhámosnak!
Jozefina
Patkány és sunyi módon küzdenek a győzelemér, amiért minden aljasságra képesek!!!
Szerencse, hogy végre magára találtak az ellenzéki pártok és egy-egy jelölt indításával közösen veszik fel a "harcot"!!!
Ezek után a fülkékben kell dönteni a megalázott, lassan földönfutóvá váló magyar népnek!!??
Nessy
@Jozefina: Csak félő, hogy mire jön a választás innen, onnan az ismeretlenség homályából feltűnnek majd önjelöltek, akiket természetesen gyorsan elfogad a választási bizottság! Nyerni nem tudnak, de szavazatot vinni, és ezzel a fideszt támogatni igen! Lásd a fővárosi ingyen cirkuszt, Puzsér, Berki, meg majd lesznek még páran!
Qqberci
"ha az ellenzék nem rúg labdába."

Inkább MorcosBajsz valagába!...
kereső
" Szabad és tisztességes" választások/lesznek októberben IS!/- varga judit igazságügyminiszter részére: ez egy jogállami /demokráciában ismeretes ismérv. Kézzel fogható dolog, nem valami homályos valami.
CsipkeRózsa
Már megint, ezt pár alkalommal már megcsinálták. Így még könnyebb lesz a csalással történő esetleges fidesz-győzelem.

Választások előtt közvetlenül nem lehet beavatkozni semmiféle módosítással a választási törvénybe.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.