Az Egyesült Államok számíthat Magyarországra a közös értékeikért folytatott küzdelemben – írta a Newsmax amerikai híroldalon kedden megjelent cikkében Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár.

Kovács: az USA-nak nem kell aggódnia, Magyarország támogatja

Kovács Zoltán arra reagált, hogy Nancy Googman Brinker korábbi budapesti amerikai nagykövet ugyanezen a honlapon előzőleg mint "egykori szövetségesként" és "kétes hírűvé" vált államként jellemezte Magyarországot egy véleménycikkében.

Egykori? – kérdezte az államtitkár, aki hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is szilárd tagja a NATO-nak, és belefogott a kommunista rezsim bukára óta eltelt 29 év legnagyobb katonai fejlesztési programjába. Magyarország fokozatosan növeli védelmi kiadásait, és ahogy Orbán Viktor miniszterelnök ígérte, (e téren) "2024-re többé-kevésbé elérjük a GDP két százalékát" – írta.

Magyarország ezzel azon mindössze öt NATO-tagország közé kerül majd, amely teljesíti a kétszázalékos vállalást. Magyarország vezeti éppen most a Balti Légfelügyeleti Missziót, amely Észtország, Lettország és Litvánia légterét védelmezi – tette hozzá.

Az államtitkár felidézte, hogy Orbán Viktor az amerikai függetlenségi nap alkalmából Budapesten tartott ünnepségen arról biztosította hallgatóságát, hogy számolhatnak Magyarországgal a közös értékekért vívott küzdelemben, "akár a tárgyalóteremben, akár a csatamezőn".

Kovács Zoltán írásában emlékeztetett arra, hogy Magyarország aláírta az Egyesült Államokkal a védelmi együttműködési megállapodást, és Nancy Goodman Brinker állításával ellentétben az Országgyűlés ezt júliusban ratifikálta is.

Az államtitkár megjegyezte: Ukrajna együttműködése a NATO-val nem Magyarország miatt szenved károkat, ahogy a volt amerikai nagykövet állítja, hanem a saját törvényei miatt, amelyek megsértik a nemzeti kisebbségek jogait. "Nem fogunk mentegetőzni azért, hogy előtérbe helyezzük a Magyarországon kívül élő magyar kisebbség jogait, és számon kérjük Ukrajnán azt, hogy eleget tegyen a kötelezettségvállalásainak" – hangsúlyozta Kovács Zoltán.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter februári (budapesti) látogatása során azt mondta, hogy az Egyesült Államok hajlamos volt elfeledkezni Közép-Európáról, és magára hagyta a térséget. A Trump-kormányzat alatt ez változóban van, és örülünk, hogy az Egyesült Államok visszatér, nem csak mint fontos stratégiai szövetséges, hanem mint az Európán kívüli legnagyobb követlen befektetői forrásunk – írta Kovács Zoltán a reagálásában.

Kép és szöveg: MTI

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csipetke
Az USA huzatosra fosta magát a félelemtől egészen addig, amíg szőrös kovács nem jelentette be, hogy támogatjuk őket. Kovácsnak át kéne gondolnia, hogy mikor mit mond, hogy ne röhögjön rajta a fél világ
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
na annak kell igazán aggódnia, akiket ti támogattok! =))
csipetke
Az USA huzatosra fosta magát a félelemtől egészen addig, amíg szőrös kovács nem jelentette be, hogy támogatjuk őket. Kovácsnak át kéne gondolnia, hogy mikor mit mond, hogy ne röhögjön rajta a fél világ
namihami
@csipetke: Mi több, én már a könnyekkel teli rettegést is tisztán láttam az amcsik szemében.
Persze, az is benne van a pakliban, hogy csak a Kopikovi dumáján röhögtêk magukat könnyesre.
Most itt állok, kételyek között.
papa.49
A közmondás szerint ,,akinek ilyen barátja van, annak már ellenség nem is kell !!!
Szőrösszar nem hiszem, hogy nagyon odalennének értetek az amcsik, pontosan tudják csak egy pirinyó kupac szarok vagytok !!!
Sámannus
Jó nektek szövetségesnek a fradi csőcselék is a Szőke gyerekkel. Normálisok úgysem állnak veletek szóba.hiába takarítasz nagyokos. Már annyi szart kavartatok,hogy csak a gengszterek kötnek veletek szövetséget
Nessy
Ajaj! Megnyugodott az elefánt, hogy a kisegér támogatja! Csak nehogy valaki rosszat mondjon szeretett miniszterelnökünkről, mert rögtön hadat üzenünk!
karma1
Mit mondjak, a vitorlashaju hosszu ido ota most fog eloszor nyugodtan aludni...:o))) Jaj, te nagyon szoros, nagyon randa kovacs! Hat ki nem szarja le, hogy ti kit tamogattok? Jelzem: akihez eddig orban dorgolodzott, az vagy meghalt, vagy megoltek, puccsot kovettek el ellene, le kellett mondania, stb. Egeszen biztos, hogy ti akarjatok trumplit is levaltani?
verőce21
A cigányokban sosem volt kirekesztő szándék a gazdanépe iránt sem. :)
fekete
Borotvalkoza'l meg,mert ugy nezel ki mint egy lokott..
Eladott Ország
Demokrata Zoltán, ha rád néznek, biztos nem fognak adódni, akkora f@szfej vagy, a többi illiberális NER haverjaiddal együtt.
a.disquscdn.com/uploads/mediaembed/images/3241/2048/original.jpg?w=600&h&w=600&h=793
nezelodo
Remélem most már lenyugodtak odaát, a Trampli gyomorgörcse is alábbhagyott, a tengerészgyalogosok harckészültségét is lefújták, mert a vezérünk csak Ukrajnát fúrta meg a NATO bővítés ügyében ahogy Putyin utasította, és megígérte az elnököt sem mozdítja el... Még nem kész a dokumentum, ami bizonyítja, az USA-ban született, és választható lesz, ahogy egykor vágyott rá.
Dr plágium
Moszkvának sem kell aggódnia, a vezír és csapata támogatja.
Jozefina
Ja és akkor mi van az orosz befolyással kis hazánkban???
Paks, orosz bank (mindenféle magyar felügyelet nélkül), kínai vasút, stb...
Lassan már minden speizban orosz kémek lesznek!!!
Gondolod kovi, hogy ezt az amcsik nem tudják???
nezelodo
@Jozefina: Spájzban vannak az orosz kémek? Már nyílt színen, mint egykor a KGB, pl. Sz..fehérváron, ahol maga Putyin szolgált, mielőtt a Viktor kizavarta volna őket.
Nessy
@nezelodo: De amikor Almádi környékén feltörték a hegyoldalban lévő nyaralókat, a spájzba keresték a piát!
advocat
Egyértelmű. A világ legjobban felszerelt hadserege (14 repülő, új tankok, magyar fegyverek, stb.) támogatja az USA-t! Jenkik nyugi, nem maradtok védtelenül!!!
advocat
@nezelodo: Putyin túlnyomórészt Drezdában szolgált.
advocat
Hallottátok? Azt a nagy, mint egy földrengés, zajt? Nagy kő esett le a jenkik szívéről!
tudode
Na! Ez az abszolút nagyképüség:
.
Amikor csapolás után a répája helyett a VILLANYOSZLOPOT rakja a helyére!
nezelodo
@advocat: Drezdából került a vezér mostani földi paradicsomába. Feltehetően nem csak az emlékeit vitte innen magával, hanem a KGB irattárát is.
nezelodo
@Nessy: Tudnék mesélni róluk, a munkahelyemen volt idő amikor százával dolgoztak. Azokat a zabrálásokat nem maguktól csinálták a kiskatonáik, de ha lebuktak ők kerültek hetekre a verembe.
Nessy
@nezelodo: Egyszer valamiért a Szentkirályszabadjai táborba mentünk többen , visszaadni a betörés helynél feledett tiszti sapkát. Amit ott láttunk az ijesztő volt, ahogy a kiskatonák éltek! Ott értettük meg, hogy miért adják el a lelküket is ennivalóért, és pár forintér.
Eladott Ország
nol.hu/data/cikk/1/55/44/61/cikk_1554461/210-004_A667197E3EEB1CF0AC3C0F8336D9E79581735E86-nol.jpg
Jobban illenék talán a párhuzam illusztrálására a klasszikus vicc, amelyben az egér és az elefánt együtt siet át az új hídon. Az egér büszkén néz fel az elefántra, és azt mondja neki: Dumbó, hallod, hogy dübörgünk? Orbán: „Kontinensünkön ma mi, magyarok vagyunk a földrész gaulle-istái.” A hasonlat enyhén nagyképű, még ha igaz is, hogy az egykori francia elnök sokáig lenyelhetetlen falat volt az integráció felé araszoló Európának. A maga idejében azzal bosszantotta a kontinens vezetőit, hogy két ízben is megvétózta Nagy-Britannia csatlakozását, majd hónapokig bojkottálta az Európai Tanács működését, mert be akarták vezetni a minősített többségű szavazást a konszenzusos döntéshozatal helyett. Korábban is megesett már, hogy Orbán az európai integráció régi nagyjaival példálózott. S mivel a „mi, magyarok” fordulat a kormányfő beszédeiben gyakran helyettesíti az egyes szám első személyt, ez esetben is úgy kell értenünk, hogy önmagát hasonlítja a hajdani francia elnökhöz.De Gaulle: „Európa az Atlanti-óceántól az Urálig terjed, ami meg fogja határozni a világ sorsát.” Orbán Viktor: „Európa egy agresszív, szekuláris, internacionalista és családellenes látomás csapdájába esett...”. Hol itt a hasonlóság, kérdem én?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.