Sopronban ünnepel a két kormányfő.

Közösen emlékezik meg Angela Merkel német kancellár és Orbán Viktor magyar miniszterelnök augusztus 19-én a Páneurópai Piknik 30. évfordulójáról Sopronban – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár 

Merkel és Orbán együtt ünneplik a Páneurópai Piknik évfordulóját

A tervek szerint a két vezető, valamint a meghívott német és magyar vendégek ökumenikus istentiszteleten vesznek részt a soproni belvárosi evangélikus templomban, ahol Angela Merkel és Orbán Viktor beszédet is mond a történelmi évforduló kapcsán – mondta a sajtófőnök.

Cikk- és címlapkép: AFP

(MTI)

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
Süllyedj el Merkel, mert tolod ezt az alakot !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
libellle
@Eladott Ország: Paar honappal ezelött volt( Több TV- kanal is közvetitette) Merkellel egy nagy intervju. Ebben Merkel, Faymann a volt külügyminiszterünk Gabriel elmondták az ami 2015 öszén történt. Merkel és a többi politikusok ugy nyitották az intervjut, hogy ez kizárólag azert történik mert orbán mindennemü politikai, diplomaciai, bizalmi határt felrugott mert nyugat felé engedett - küldött 450.000 regisztrálatlan menekültet. A megegyezes Merkel Faymann és orbán között az volt, hogy a 3500 akik a pályaudvaron fogva vannak tartva azokat átveszzük mi és 500 Astria. Mi lett az egész vege, tudjuk. A problema csupán az ahogyan Merkel is többször megismételte az intervjuban, hogy ahelyett, hogy örült volna annak, hogy nem lett a tömeg visszaküldve, hozzáfogott és mint bünbakot emlegette és ordibálta öt mármint Merkelt. Te gondolod, hogy egyetlen politikus egy minimális emphatiat táplál az ellen az allakl szemben? Az a megemlékezés sem Merkelröl sem orbánról nem szól. Kizárólag a nemet nemzetröl és az egyesülésröl. Ezert mi sokat fizettünk Magyarországnak.
libellle
@Eladott Ország: www.zeit.de/2016/35/grenzoeffnung-fluechtlinge-september-2015-wochenende-angela-merkel-ungarn-oesterreich ez egy nagyon hosszú cikk amiben le van ugy aránylag és ténylegesen mindki szerpe irva. Természetesen nem tudom mennyire beszélsz németül. itt azert kitünik, hogy ki vaolt a szemét diszno.
libellle
@Jozefina: nem vár rá semilyen bukás mert ö nem orbánt fogja dicsérni hanem a magyar nemzetet.
libellle
@man at work: pedig a te országodban " Én utálom Orbánt, a Fideszt, de nem akarok négereket szomszédságomban.

Rossz rájuk nézni, az ótvar fekete arcukra - faszukra, pinájukra; és a szagukat is utálom!
De az a legnagyobb baj, hogy a négerek is tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy ők undorítóak - a magjalenésük okán fogva." nagyon sokan vannak, és még csak meg sem kérdeztek téged., hogy engedélyezed -e azt hogy ott legyenek.
kokopelli
@libellle: Azt már megszoktuk mi magyarok,hogy nincsen politikus a világon,ami hozzánk passzolna!Mindegyik
hülye! Most pl. egy baxott nagy és gazdag ország Kancellárjának (magyarul Nősténycellárjának) adunk tippet,
hogy mit kellene csinálnia!Ez a különbség! A "német emberek" lehet hogy nem is tudják,hogy hol a Chefin,ki az
az V.Orbán,miért is jönnek ők össze,(tán csak nem új "migrik" miatt),és mi az "Paneuropäer Picknic"! Kávéznak
a zöldben? Le van ß@rva,csak a csapat a Bundesligában győzzön,mennyi lesz a szabipénz, meg legyenek a re-
pülő jegyek ,és a Vettel győz-e vasárnap a "mádzsároknál"!...na meg a kávé és a sör hozzá !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.