Hosszú lesz a nyári szünet, ráadásul a tavaszi szünet sem volt rövid.

Mivel Áder János köztársasági elnök október 13-ra írta ki az önkormányzati választást, nagyon úgy tűnik, hogy addig az országgyűlési képviselők nem fognak parlamenti ülésnapot tartani, a legelsőt talán október 14-én tarthatják meg. 

A hvg.hu cikke szerint Kósa Lajos – aki a Fidesz önkormányzati választási kampányáért felelős – keddi sajtótájékoztatóján erre célozgathatott, mikor ezt mondta:

választási kampányban nem szerencsés parlamenti ülést tartani, s ha elő is fordult, hogy összehívták az Országgyűlést, akkor annak konkrét oka volt. Most nincs olyan törvényi kötelezettség, aminek ne feleltek volna meg, és ami indokolna ülésezést.

Az Mfor.hu ennek alapján hívta fel a figyelmet, hogy ezzel a Fidesz azt szorgalmazza, hogy szeptember helyett csak október közepe után üljön össze a Parlament. Így viszont az országgyűlési képviselők parlamenti nyári szünete július 13-tól (július 12. az utolsó ülésnap, többek közt ekkor szavazták meg az MTA-t megcsonkító törvényt is a kormánypárti képviselők) legalább október 13-áig fog tartani. 

Idén mindössze 5 és fél hónapot dolgoznak a Parlamentben a képviselők

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

A tavaszi szünetük sem volt rövid, akkor ugyanis az EP-választás miatt április elejétől május végéig ugyancsak nem tartottak parlamenti ülésnapot. 

Az Mfor.hu szerint idén rekord rövid, mindössze 5 és fél hónapos (februártól április elejéig, május végétől július közepéig, valamint október közepétől karácsonyig.) lesz a parlamenti munka – még ha a képviselők adott esetben a választókerületükben a köztes időben dolgoznak.

E tény mellett igazán furcsa, hogy tavaly megszavazták maguknak a képviselői bérük emelését (egy képviselői alapbér közel egymillió forint bruttóban havonta).

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Látszat demokráciában a látszat képviselőknek még az is tök fölösleges. Egyszemélyes kormányzás van. De még így is gondosan felveszik a maradék 6,5 hónapra a költségtérítéseket. Izzasztó egy tevékenység ez a képviselőség. A jelenlegi helyzetben tökéletesen mindegy, hogy van vagy nincsen ellenzéki tagja akár a bizottságoknak, akár az egész parlamentnek. Egyébként meg tökmindegy úgyis egypártrendszer van. uploads.disquscdn.com/images/4f0e74e85bba80d81684a370a332e1441cc4c59241fb71084f50ddb249d86e32.jpg
advocat
Így sokkal jobb! Addig sem tesznek olyan ami kárt okoz. Mert okoznak! Nem keveset!
desir62
Jó vastag bőr van a pofátokon millás fizuért 5 hónapot dolgozni.
Eladott Ország
Látszat demokráciában a látszat képviselőknek még az is tök fölösleges. Egyszemélyes kormányzás van. De még így is gondosan felveszik a maradék 6,5 hónapra a költségtérítéseket. Izzasztó egy tevékenység ez a képviselőség. A jelenlegi helyzetben tökéletesen mindegy, hogy van vagy nincsen ellenzéki tagja akár a bizottságoknak, akár az egész parlamentnek. Egyébként meg tökmindegy úgyis egypártrendszer van. uploads.disquscdn.com/images/4f0e74e85bba80d81684a370a332e1441cc4c59241fb71084f50ddb249d86e32.jpg
Mobil123
Baszki i! én egy hetet sem tudok kivenni :-(
RonaGyuri
még így is több, mint 2002-ben a bukott ME-jé!!! =))
cikicakk55
Ezt nyilatkozza ez a bunkó " Most nincs olyan törvényi kötelezettség, aminek ne feleltek volna meg, és ami indokolna ülésezést." Márpedig Malacos Kósa csupa olyan törvényetek van,ami igen csak megvitatható lenne,ha nem lenne már alapból is egypárt rendszer. Szerintem az egész parlamentet fel kéne oszlatni,mivel ha nincs szavazás csak páran lézengenek benn az ülésteremben,ha gombot kell nyomogatni akkor meg a 2/3 biztos tudatában teljesen felesleges az időt lopni. Sokat spórolhatna az ország,ha annak a 300 embernek a havi fizetését, a parlament nyitva tartásának díját( télen fűtés,nyáron hűtés,villany,biztonsági őrök,ruhatár,büfé stb) árát inkább az egészségügyre vagy az oktatásra fordítanák. A képviselőknek meg sem kottyanna,hisz mindegyik 3-5 cég tulajdonosa,vagy résztulajdonosa + a városukban is képviselők,ott is kapnak fizetést. Úgy is az van amit Orbán akar.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.