Az Index szerint nemcsak a Viking Sigyn, hanem a Hableány kapitánya is hibázhatott a dunai hajóbalesetnél.

Gondokat tárt fel a legfrissebb szakértői vélemény a Hableánynál.

Két matróz helyett csak egy segítette a kapitány munkáját, vagyis hajózásra alkalmatlan volt a Hableány

- derül ki az Index birtokába került legfrissebb szakértői véleményekből. A szakértők úgy fogalmaznak, hogy a

Hableány az esemény idején és helyén az egy fő matróz hiánya miatt nem volt alkalmas a hajózásra

A lap úgy tudja, az előző hajóbizonyítványba is bekerült az, hogy a személyzet létszámát növelni kellene. Ezt a hajó vezetőjének kellett volna jeleznie az üzemeltető, vagyis a Panorama Deck Kft. felé. Ezzel kapcsolatban az Index megkereste a cég szóvivőjét.

Nem igaz, hogy a Hableány alkalmatlan volt, minden hatósági engedéllyel rendelkezett. A plusz egy matróz azt jelentette volna, hogy még egy ember életét veszíti a tragédiában. A radar pedig nem kötelező műszaki felszerelése ezeknek a hajóknak.

– mondta Borbély Zoltán, a Panorama Deck Kft. egyik jogi képviselője a lapnak.

Az Index hozzáteszi 

a Hableány közel sem volt olyan műszaki eszközökkel felszerelve, mint a Viking Sigyn szállodahajó.

A dél-koreai turistákat szállító városnéző hajón például radar sem volt, ami egyébként nagyban segítette volna a mozgását olyan időjárási körülmények között, mint amilyenek a baleset idején is voltak. A kormányállásából „a körkilátást pedig a felső fedélzeten elhelyezett ponyva és kémény részben korlátozta.” 

A Viking Sigyn az ütközés előtt másfél perccel hangjelzést adott le, hogy a Hableány túl közel van, de erre nem reagált senki.

Vagyis a Viking valószínűleg nem jelezte, hogy előzni akar.

Az elkészült szakértői vélemény szerint viszont a Hableány sem adott le öt rövid hangjelzést, hogy nem lehet megelőzni. A hajózási szabályok szerint egy hajónak ugyanis akkor is jeleznie kell, ha látja, hogy meg akarják előzni, de arról nem értesítették.

A május 29-i balesetben huszonnyolcan veszítették életüket, köztük a Hableány magyar kapitánya és matróza.

Forrás: Index, 24.hu

Címlapi kép: MTI/Mónus Márton

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mobil123
Értem én, DE ne hogy már hónapokkal a baleset után akarják a Hableány kapitányára verni a balesetett és azt aki maga alásodorta a kishajót kitüntessék!! (várom a szelfit a vezírrel a kolostorból)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Mobil123
Értem én, DE ne hogy már hónapokkal a baleset után akarják a Hableány kapitányára verni a balesetett és azt aki maga alásodorta a kishajót kitüntessék!! (várom a szelfit a vezírrel a kolostorból)
Eladott Ország
Arra nem is lehet felkészülni, hogy egy több tonnás szállodahajó legázoljon egy városnézőhajót és segítség nyújtás nélkül továbbhaladjon. Mert a Vikingnek és a magyar államnak volt némi személyes baráti összefonódása (köztük természetesen egy saját lábon álló, de nem alkalmazott, csak "tanácsadó" főnökkel, egy felügyeleti funkcióval megáldott propagandaminiszterrel - akik ugye nem tehetnek semmiről... Már megy a mosdatás, mivel Bűnöző Tonyó minisztériumához köthető a hajóstársaság, melynek Ráchelke is szokott tanácsokat adni a szabadidejében. Nem fog számunkra kiderülni. Már tagadják, hogy ivott és szelfizett a telefonjával, sőt azt sok napon át nem is használta, amiből kitörölt dolgokat az elfogása előtt. Az az egyetlen hívása érdekes, kihez ment a forródrót, hogy szar van.
Qqberci
@Mobil123: A viking tulajdonos cégében részesedése van malacka cégének. Tovább is van, mondjam még?...
jesz
Egy rádiós műsorvezető szerint Kenderesit úgy engedték szabadon, ha a Viking kapitányát azonnal bevarrják, mert sérti a koreai hozzátartozók érzelmeit a szabadlábon védekezés...mégiscsak tömegszerencsétleséget okozott

Ez olyan összeesküvés illatú, de érdekes...
nezelodo
@jesz: Mi tagadás, nekem is megfordult a fejemben, hogy a Koreai Köztársaságban a jövőben a szokásosnál nagyobb "figyelmet fordítanak" az odalátogató magyarokra.
kereső
@nezelodo: ezen meg mit lehetne csodálkozni? A magyar vizes küldöttségnek tagja volt az a gyárfás IS!, akit az ügyészég nem most vádolt meg gyilkosságra történő felbujtással. Már ez is elég indok lenne, ha nem történik meg a Hableány tragédiája, akkor is!És akkor a sok-sok "furcsaság"- ami azzal kezdődött, hogy elengedték a hatóságok a vikinget- pedig tetthely!!! volt.-kapitányostul, mindenestül.
Mobil123
@jesz: de azért várjuk ki a tárgyalás végét mert mint tudjuk nálunk ez még hosszú évekig elfog tartani és ahogy már elkezdték a Hableányt szakérteni ... Azt hiszem Koreába se kell menni többet senkinek.
Eladott Ország
@papa.49: A "Szagértőt" a fidesz rendelte. Aki fizet az rendel.
simmering73
Értem. Megkezdődött a szerecsen mosdatása.
man at work
Nemzetközi bíróság !!!

Te geci, akkor sem darálunk le egy másik járművet - vágod, baszd meg !?

A világ elszabadult.
Ölni fogok.
man at work
A gyilkosok már csak így nyomják, elvtelenül, béna buta paraszt geci fideszes magyar paraszt.
Az van te gyökér magyar paraszt, hogy le jövök hozzád és kinyírlak.
Mindenkit !!!
A MINDENKI AZT JELENTI, HOGY MINDENKIT - VÁGOD, GECI!?

Gyűlöllek te románul beszélő szutyok paraszt !!!
Ha úgy salakul, simán megöllek, romániai magyar geci.
Te nem vagy magyar, Román geci !!!
man at work
90 év, simán kinyírlak, ha úgy alakul.
terlasz
Kezdődik az áldozat hibáztatása. Ebben jók vagyunk.
Dr plágium
A hirtelen felbukkant szakértő mennyit kapott ezért?
A kapitány tudta hogy egy fő hiányzik a kishajóról, és úgy döntött hogy ledarálja?
Eladott Ország
Azóta kiderült, a hajózási szabályozás szerint csak 75 fő utas felett kötelező a plusz egy fő matróz a fedélzeten.
168ora.hu/itthon/hableany-dunai-hajobaleset-171920
Dr plágium
@Eladott Ország: Lefizették a "szakértőt". Vajon kiknek az érdeke?
Eladott Ország
@Dr plágium: Jegyzőkönyvek tanúsága szerint most a Rogán Antal "Goebbels ügyi" miniszter által felügyelt Magyar Turisztikai Ügynökségnek 18665, a Vikingnek pedig 17993 szavazata van a cég tulajdonosi taggyűlésében, és a két fél ebben az arányban részesedett az osztalékból is.
nepszava.hu/3038815_lenyegeben-sajat-maganak-fizethet-a-viking-cruises-ha-kikot-budapesten
szaboria1
A baleset sajnos megtörtént. A jogász azért egy furcsa választ adott, ha két matróz lett volna akkor most egyel lenne több halott. Pedig az előírás egy kapitányt és két matrózt ír elő. Ráadásul a vezető fülkében két főnek kell tartózkodni. Mivel 60 főre volt bejegyezve így két matróznak kellett volna lennie egy 27,5 méteres hajó kikötéséhez két metróz kell.
Eladott Ország
@szaboria1: Megint hazudott a lakájmédia és a szakértö. Tiszára akarják mosni Rogán üdvöskéit... Mint a Dózsa György úti gázolót.. A koraiak nem fogják hagyni! Hét másodperc alatt süllyedt el, a hajó, lehetett volna még ott vagy 30 matróz is,
legfeljebb a halottak száma lett vola több. Nem volt kötelező a Hableányon plusz egy matrózt tartani a hajózási szabályok szerint, vagyis alkalmas volt a hajózásra.
szaboria1
@Eladott Ország: Én ma végig olvastam a hajózási szabályzatot. A hableány akár 150 utast is szállíthatott volna de csak hatvanra kért engedélyt. Vajon miért? Érdekes ennek a hajónak a története. A Wikipédia szerint 70 éves és már egyszer a BKK tulajdonában 2017 június 4-én neki csapódott a Petőfi híd közlében a rakparton és megsérült. A kérdés mennyire javították ki akkor amikor eladták a kft-nek? A barátnőm öccse matróz volt és ő mesélte egyszer, hogy több volt már némelyik kis hajón a festék mint a vaslemez vastagsága.
Eladott Ország
@szaboria1: De nem azért süllyedt el, mert "több volt már némelyik kis hajón a festék mint a vaslemez vastagsága." Valóban a Hableány, 1949-ben épült, 2019-ben elsüllyedt motoros hajó volt. A többi dunai hajó is 60-70 vagy több éves lehet és a Szovjetunió korából vásárolt hajók. Sajnos semmire nincs pénz, csak az oligarchák kitömésére. A fő cél a fidesznek az ország kifosztása, ezek leszarnak mindent és mindenkit, reméljük nem sokáig!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.