Előjegyzést vezetünk be, időpontra érkeznek majd a betegek – közölte Polgár Csaba, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója.

Interjút adott a Népszavának az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, Polgár Csaba, amelyben elismerte, hogy nem működött a rendszer, de a a káoszról beszámoló médiumokat vádolja hangulatkeltéssel. 

Megszólalt az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója

A főorvos közölte, hogy augusztus elsejétől él az elektronikus előjegyzési rendszer a kemoterápiára váró pácienseknek. Így nem kell órákkal a kezelések előtt várniuk a daganatos betegeknek, hogy bejussanak a kezelésre. Igaz, a kórház szerint korábban sem kellet volna, most valamiért mégis változtatnak a renden. Megszüntetik például a sorszámhúzást, ami felett teljesen elveszítette a kontrollt a kórház, és már a sorszámért is kézműves sorszámot kellet szerezni korábban, mint az a fent linkelt riportunkból kiderül.

A várótermek ajtaját 7 órakor kinyitjuk. Augusztus 1. után is megnyitjuk a kapukat a betegek előtt, de ettől nem fog hamarabb elkezdődni a betegellátás. Visszautasítom azokat a vádakat, hogy embertelen intézkedéseket és körülményeket teremtenénk. Mindent megteszünk a daganatos betegek gyógyulásáért

– mondta az igazgató, aki szerint a betegeknek nem is feltétlenül kellene Budapestre utazniuk az ellátásért.

Az orvos arról is beszélt, hogy szerinte lapunk , és más médiumok újságírói is csak zaklatták a betegeket, és „szükséges jogi lépéseket ” megtették. Emellett a közvélemény dezinformálását is emlegette Polgár Csaba.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(nepszava.hu)

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Az igazság az könnyebb az újságírókat szidni, mint a létező problémát megoldani, azt hogy nincs a vidéki ,,centrumokban,, kapacitás, nincs orvos, nővér, műszer stb. !!!
Elhiszem, hogy a ,,tökéletes ellátásról,, szóló GYŐZELMI JELENTÉSEK mellett szarul néz ki egy ilyen riport, de talán mégse az újságíró a hibás !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@Cincinntatus: ma, 12:19; Lóf@szt! Nincs orvos, nővér, az egészségügy szétb@szva stb.!
papa.49
@maci0427: Az OPNI esetében egyetértek, az előzőhöz még annyit mivel azelőtt a lakhely szerint is odatartoztunk, ott is operáltak engem tehát evidens volt a választás !!!
Cincinntatus
@görbetükör: De ha éjszaka be van zárva mondjuk az Auchan, nem kell odaállni este 22 órakor a másnapi vásárlásra várva.
görbetükör
@Cincinntatus: De ha a sorszámot érkezési sorrendben adják, akkor bizony már oda kell állni jóval a nyitás előtt!
Te tényleg azt hiszed, (vagy el akarod hitetni) hogy minden rendben, csak a halálos betegek kekeckednek fergeteges jókedvükben, meg zaklatják szegény Intézetet hajnalban, nyitás előtt?
Persze, brancstagoknak nem kell sorban állni, azok bármikor mehetnek soron kívül.
De a többi magyar pusztulhat!
Cincinntatus
Az Országos Onkológiai Intézet (OOI) közleményben írja: EGYETLEN BETEG KEZELÉSE SEM MARAD EL.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.