A tarnaörsi nő kamerával is felvette a vevőit.

A drogdíler falusi asszony kamerarendszert működtetett a házában: egymás után buknak le a fogyasztók – videó

A Hevesi Rendőrkapitányság nyomozói 2019. július 31-én délután kutatást tartottak több Tarnaörsi lakóházban.

A rendőrök B. Mária otthonában több helyen – páraelszívóban, cumisüveg mellett – elrejtve kábítószergyanús anyagokat, azok csomagolásához használt paketteket és mérleget találtak.

A gyanú szerint a nő – a lányával közösen – rendszeresen értékesítette a kábító hatású anyagot.

A helyszíneléskor kiderült, hogy a nő lakásában kamerarendszer üzemelt, így a hozzá érkező vásárlókat is azonosítani tudja a rendőrség.

A felvételek elemzése még tart, azonban több fogyasztót már ki is hallgattak az elmúlt éjszaka.

B. Máriát és B. Henriettát bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt hallgatta ki a rendőrség.

A Hevesi Rendőrkapitányság B. Máriát őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására.

A rendőrök új pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a tarnarörsi O. Renátát és Sz. Zsoltot is, akiknek otthonában szintén továbbértékesítés céljából tartott kábítószergyanús anyagokat találtak.

(police.hu)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Így legalább könnyű dolguk lesz a nyomozóknak!!! Bukott az egész bagázs!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
ila51
bezzeg itt nem működik a kamerarendszer , hiába van fent ...pedig oka is lenne
verőce21
@ila51: a villamosmérnök férjed majd megjavítja...
maci0427
B. - B. - O. - Sz. Képet és teljes nevet kiírni ! Pancser , primitív népségnek a pancser munkája ! Ezek azt hiszik, hogy mindenki hülye csak ők az okosak és mindenkit hülyére lehet nézni és venni ! 99 év fegyház kábítószerezésért !!!
Csizmás Kond
@ila51: Szeretnéd ha leskelődnének utánad ?...:)
Jozefina
Így legalább könnyű dolguk lesz a nyomozóknak!!! Bukott az egész bagázs!!!
papa.49
Nem kell megijedni a nerhez tartozókat NEM LEHET MAJD AZONOSÍTANI !!!
ila51
@verőce21: a mérnökijét nem találja ...bár ért hozzá , egyszer majdnem megb@cták érte , visszakapcsolta az órát , bár nem jogosan kapcsolták le , na de mégis , neki kell a legjobban tudni blablabla
Lepényleső
Még jó,hogy fizetés után első lépés a rezsi leszurkolása? Így elkerülhető,hogy egy átlag
magyar háztartásban felhalmozódjon ez a tetemes 83 000 forint,ami esetlegesen
lebuktatta őket? Esetleg ez egy szociográfiai helyzetkép az itt élők fiskális túlkapásáról?
Mely alapja lehet egy más világ bemutatására ahol a száz dolláros bankjegyek
kötegekben állnak,legalább ennyi oszlopban és sorban,hasonló eljárásban?
terlasz
Nem tejelt rendesen a hatóságoknak a c. asszony?
terlasz
Az asztalon kiterített pénz mire szolgál? Ez a 67 ezer forint nyugdíjnak is nagyon kevés lenne.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.