Megóvja a Budapest Honvéd csapata a tegnapi, Craiova ellen rendezett Európa-liga-selejtezőjüket.

Megóvja a Honvéd a Craiova elleni meccset

A Romániában rendezett visszavágó végéhez – és ezzel a büntetőrúgásokhoz – közeledve lökdösődés alakult ki ki a magyar kapu előtt, amit a játékvezető próbált feloszlatni. A hazai tábor ekkor hanggránátot dobott a pályára, ami épp az északír bíró mellett robbant fel.

Arnold Hunter ezt követően ápolásra szorult, majd közel 30 perces tanakodás vette kezdetét arról, hogy folytassák-e a játékot. Amennyiben idő előtt befejezték volna a mérkőzést, az a Honvéd 3-0-ás győzelmét, ezzel a továbbjutását eredményezte volna.

A hosszas megszakítást követően végül a negyedik játékvezető vezette le a játékidőből hátramaradt egy percet, majd a büntetőrúgásokat is, ahol a román csapat diadalmaskodott.

Klubunk számára elfogadhatatlan az, ami a találkozó végén történt, hogy a játékvezető, vagy éppen a játékosaink veszélynek legyenek kitéve, a Honvéd vezetése pedig úgy döntött, megóvja a találkozót, amelyet ilyen körülmények között nem lehetett volna tovább folytatni

– áll a Honvéd hivatalos közleményében.

(Blikk)

Cikk- és címlapkép: MTI/EPA/Bogdan Danescu

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

maci0427
Megóvhatja de minden mérkőzésen van ellenőr aki a jelentésébe beleírja azt amit látott és a véleményét is ! A szabálykönyvet kell tudni és megnézni, hogy ilyen esetekre mit ír elő. Voltak olyan hírek régen amikor ennél nagyobb balhék voltak egy délamerikai focimeccsen vagy jéghokiban is és minden ment tovább. ez van a mai fociban, ilyenek a szúrkolók és a játékosok is sikszor ! Gólt kell rúgni és akkor nincs hiszti ! A győzelem minden pénzt /balhét / megér !!! Gól nélkül meg lehet siránkozni ! Xar a Magyar foci és kész, erőnlét kitartás nuku !
namihami
Óvás helyett lett volna egy egyszerűbb megoldás. Gólokat kellett volna a játékidőben rúgni.
Ennyi a titok.
Lepényleső
Most hallom először,hogy egy meccset nem megnyerni,hanem megóvni kell.
maci0427
@namihami: -- Azért a 11 -eseket még félelem hatására is bekellett volna rúgni ! Régi mondás ami igaz, " Tizenegyest nem lehet védeni, csak rosszúl rúgni " ! Amúgy meg felkészülhettek volna, hogy nagy balhé lesz, volt a Honvéd csapatának is biztonsági főnöke ő mit csinált , ha nem tudta azt, hogy mi vár a csapatra romániában ? Lekileg és fizikailag is felkellett volna készíteni az egész csapatot és a vezetőket is erre ! Arra is hogy bedobálnak minden xart a pályára ! Rutintalan nem profi hozzáálás volt ez !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.