Valamiért nagyon ragaszkodik a kézcsókhoz a nőkkel való találkozáskor Orbán Viktor, pedig többször is galibát okozott ezzel. Néhány éve például Sonia Gandhinak, az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt elnökének próbált kezet csókolni, ami Indiában súlyos bűn, a politikus nem is hagyta neki. Akkor sem jobb a helyzet, ha kénytelen-kelletlen elfogadják a kézcsókot, ebben az esetben ugyanis nem bűn vagy otrombaság, csak diplomáciai hiba. A kézcsókkal ugyanis tárgyalópartnere női mivoltát hangsúlyozza, nem pedig a partneri viszonyt. A szokásos kézcsókkal megpróbálkozott csütörtök délelőtt is, amikor Ursula von der Leyennel találkozott, de az Európai Bizottság elnöke egy határozott mozdulattal lefele húzta eleve rendes kézfogásra nyújtott kezét, jelezte, hogy nem kér belőle.

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

73 hozzászólásarrow_drop_down_circle

bencemacska
Örülhet a tajgatörpe, hogy anno Sonja Gandhi ügyesen elhárította a kézcsókot, mielőtt a testőre lőtt volna!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tulipan
@Pegero: Te narancsos seggnyaló,hantaboy, Seggfej! Te annyira sötét vagy, hogy nem veszd észre, (ugyibár?) hogy a haverod a narancsködös "lektor", minden alkalommal BELEKOTORÉKOL minden képposztomba?? Nem baj, hiszen engem úgysem képes felbosszantani! ÉN csak röhögök ezen a buta, seggnyaldosó "igyekezetén", elvégre TE, úgyis pontosan tudod immár, mivel több izben szóban is közöltem, hogy mi a véleményem, az ilyen, hozzád hasonló agyatlan, sötét, végtelenül buta, tapló narancsnyikokról!!! Igazán nem vágyom, az "ilyenek'" szimpátiájára!!!
tulipan
@Pegero: : Szopd le magad, Te pancser köcsögény !
tulipan
@Pegero: Te narancsos seggnyaló,hantaboy, Seggfej! Te annyira sötét vagy, hogy nem veszd észre, (ugyibár?) hogy a haverod a narancsködös "lektor", minden alkalommal BELEKOTORÉKOL minden képposztomba?? Nem baj, hiszen engem úgysem képes felbosszantani! ÉN csak röhögök ezen a buta, seggnyaldosó "igyekezetén", elvégre TE, úgyis pontosan tudod immár, mivel több izben szóban is közöltem, hogy mi a véleményem, az ilyen, hozzád hasonló agyatlan, sötét, végtelenül buta, tapló narancsnyikokról!!! Igazán nem vágyom, az "ilyenek'" szimpátiájára!!! Köszi a bemutatkozást!!! Szopd le magad, Te pancser köcsögény!
tulipan
@Pegero: Ne mond! Oszr', honnan a francból vagy ilyen fene tájékozott? Netán, megkérdezted a havert, aki természetesen még neked is HAZUDOTT, te narancsos köcsög, hantaboy!!!
tulipan
@Pegero: Ne mond! Oszr', honnan a francból vagy ilyen fene tájékozott? Netán, megkérdezted a havert, aki természetesen még neked is HAZUDOTT, te narancsos köcsög, hantaboy!!!
tulipan
@Pegero: Kívánságod szerint, akárhányszor! ANNYIRA IGAZ! :D
Ne mond! Oszr', honnan a francból vagy ilyen fene tájékozott? Netán, megkérdezted a havert, aki természetesen még neked is HAZUDOTT, te narancsos köcsög, hantaboy!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.