A kormányfő javaslatára mennie kell Kádár Pál közigazgatási államtitkárnak, továbbá a honvédelmi miniszter kezdeményezésére pozícióját veszti Sulyok János védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkár, illetve Balogh András József jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár. A döntés hátteréről Harangozó Tamás írásbeli kérdésben kért tájékoztatást a honvédelmi minisztertől. Az MSZP politikusa szerint ugyanis a változás aggodalomra ad okot. Ugyanis Kádár Pál, Sulyok János és Balogh András katona volt (illetve szakirányú képzettséggel bírt), viszont most civilekre cserélik őket. Akiket a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodából vezényelnek át a HM-be. Az új közigazgatási államtitkár Vidoven Árpád volt fideszes országgyűlési képviselő lesz, aki ügyvédként dolgozott, mielőtt beemelték a kormányba. A jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár pedig Korom Renáta lesz.

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Na ja. A végén még kiderülhetne, hogy akad közöttük, aki ért a katonai dolgokhoz. Azok mellett pedig pl. nem lehet kormánygépet venii katonai repülőbe csomagolva. Hogy venné az ki msgát?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.