A mátészalkai rendőrök a bejelentéstől számított néhány órán belül elfogták a férfit, aki szétvert, majd felgyújtott egy dohányboltot.

A rendőrség honlapja szerint péntek hajnali 5 óra 45 perckor érkezett bejelentés, mely szerint betörés történt egy Nemzeti Dohányboltba Ópályiban. A helyszínre irányított rendőrök megállapították, hogy az ismeretlen tettes a dohányboltba tetőbontás útján jutott be és távozásakor a nyomok eltüntetése érdekében az eladótérben tüzet gyújtott, az elmozdított tetőcserepeket pedig visszarendezte.

Megbontotta a dohánybolt tetejét, kihozta a pénzt, cigit és piát, majd felgyújtotta az épületet

A katasztrófavédelem munkatársai az üzletben okozott kis kiterjedésű tüzet eloltották, személyi sérülés nem történt.

A rendőrök néhány órán belül elfogták a feltételezett tettest, K. L. 31 éves ópályi lakost, aki néhány tízezer forint készpénzt, némi dohányárut és szeszes italt tulajdonított el az üzletből. Őt lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanújával kihallgatták és őrizetbe vették. Az eltulajdonított készpénzt a rendőrök lefoglalták és visszaadták a dohánybolt tulajdonosának.

(police.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.