Ha a teljes vállalati szférát nézzük, és azzal is számolunk, mekkora infláció volt időközben, látszik: csak arra volt jó az elmúlt évek béremelkedése, hogy visszajussunk a válság előtti szintre. Most tartanak ott a bérek, mint ahol a válság előtt voltak – számolt a G7. Ez első ránézésre furcsa lehet, hiszen évek óta arról szólnak a hírek, mennyire emelkednek a fizetések, de van olyan számítás, amivel tényleg ez az eredmény jön ki. A KSH ugyanis nem vesz figyelembe minden munkahelyet a bérek kiszámításánál, csak az 5 főnél többet foglalkoztató cégeknél teljes munkaidőre bejelentettekét. Ha a teljes vállalati szférát nézzük, akkor a nemzeti számlák adatai alapján 2008 és 2019 között harmadával nőttek a keresetek, ha pedig az inflációt is beszámítjuk, akkor tényleg kijön az, hogy a reálbérek most tartanak a válság előtti szinten. Azt is kiszámolták: euróban számolva elértéktelenedtek a keresetek 2009 után, és csak 2015-ben ért újra annyi eurót a magyar átlagfizetés, mint 2008-ban.

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.