A fél országra figyelmeztetést adott ki az OMSZ.

Zivatarveszély miatt az ország északi felében tíz megyére és a fővárosra figyelmeztetést adott ki keddre az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Veszélyjelzésük szerint Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Vas megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.

Azt írták:

kedden délután, este az északi megyékben már nagyobb területen intenzívebb zivatarok is kialakulhatnak, melyhez néhol 20-30 milliméter csapadék, jégeső, illetve viharos (60-80 kilométer/órás) szél társulhat.

Észak-Magyarországon heves zivatar sem kizárt 80-90 kilométer/óra feletti szélrohammal, nagy méretű jéggel.

Kedden tovább erősödik a nappali felmelegedés. A napi középhőmérséklet főként a Dél-Dunántúlon helyenként már 25 fok köré emelkedik.

Itt csap le hamarosan a vihar – jégeső is lehet

Forrás: met.hu

Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 12-18 fok között várható. A legmagasabb hőmérséklet 27-32 fok között alakul.

Szerdán is az északi tájainkra korlátozódnak a záporok, zivatarok, de már kevesebb helyen számíthatunk az előfordulásukra, kora estétől azonban északnyugaton ismét megnő a csapadékhajlam.

 A legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 29 és 35 fok között alakul. A déli országrész lesz a melegebb.

Forrás: MTI, Blikk, met.hu

Címlapi kép: MTI/Sóki Tamás

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Szórakozás - 2019. August 22., 20:17
Halálos motorbaleset Tarcalnál.