Csúsztatásokat és valótlanságokat tartalmaznak azok az elmúlt napokban megjelent hírek, miszerint a paksi atomerőmű riasztást adott ki a Duna vízének megemelkedett hőmérséklete miatt – jelentette ki Kovács Antal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Reagált a Paksi Atomerőmű a Duna túlmelegedésével kapcsolatos hírekre
Fotó: MTI/Sóki Tamás

Hangsúlyozta: riasztás egyáltalán nem történt,

csak elővigyázatosságból készültek mérések.

Mint mondta, az erőmű működéséhez szükséges, hogy a Duna egy részét – a legalacsonyabb vízállásnál is legfeljebb 10 százalékát – bevezessék az atomerőműbe, ezt követően a részben megtisztított és kissé felmelegedett vizet pedig visszavezetik a Dunába.

A jogszabály szerint a beömlő meleg vizet követő 500 méteren – a teljes szelvényben – a hőmérséklet nem érheti el a 30 Celsius-fokot, éppen ezért ha a Duna hőmérséklete eléri a 25 Celsius-fokot, akkor az atomerőmű munkatársai méréseket végeznek és ha úgy látják jónak, akár termeléscsökkentést is elhatározhatnak – magyarázta.

Idén a Duna hőmérséklete nem érte el a 25, csak a 23 Celsius-fokot, de az atomerőmű elővigyázatosságból június 24-től méréseket végzett, amelynek összes értéke az erőmű honlapján megtekinthető

- tudatta Kovács Antal.

(MTI)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Azért a víz az úr..."A halak sem döglöttek, csakis azért úsznak háton, mert most a hasukat akarják süttetni a napon.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
Hogy is volt pár esztendeje az az ügyesen összehozott dunai vízhőmérséklet-mérés?
Ha az szakszerű lehetett, akkor csak az ellenőrzés megfelelő módját kell kitalálni, a többi már gyerekjáték.
görbetükör
Ja, éjjel mérik a víz hőmérsékletét, már említették korábban.
Csernobilban is minden terv szerint, kifogástalanul működött.
Csak aztán jöttek a gaz amcsi kémek. Nehogy most is erre járjanak!
Sámannus
Nem kell csak infra képet készíteni sorozatban. éjszaka is jó.
Sámannus
Rendes erőművekben léghűtők is segítik a hűtési probléma csökkentését.
Itt a nagyokosok hazardíroznak. a mi rovásunkra. Szégyenlik beiktatni az energiaigényes rendszert, mert akkor csökkenhet a hőn áhított hatásfok. Majd rákenik a nyuszira, mert belevizelt.
Sámannus
Jelenleg két dolog indokolja a léghűtés megépítését. Az egyik a Duna hőmérséklete, a másik a vízhozama. Mindkettőre az intenzív hűtés a biztosíték. A rendszer azért drága, mert ritkán van rá szükség, de ha szükség van rá akkor nagyon kell, és értékes termelés eshet ki.
Eladott Ország
A nagy hőségben megemelkedett a Duna hőmérséklete, ami miatt a paksi atomerőmű által termelt villamosenergia mennyisége csökken, írja a Portfolio.hu az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. közleményére hivatkozva.
444.hu/2018/08/07/a-duna-melegedese-miatt-csokken-paks-aramtermelese

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.