A szeptemberi családtámogatásokat is korábban, augusztus végén kapják meg a családok.

Egyre több támogatást és segítséget kapnak a családok az iskolakezdéshez

– mondta Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke szombaton az M1-en

Elsőtől kilencedik évfolyamig ingyenes tankönyvet kapnak a diákok, ami gyerekenként 10-12 ezer forint megtakarítást jelent. A szeptemberi családtámogatásokat is korábban, augusztus végén kapják meg a családok.

Ezek mellett a helyi önkormányzat gyerekvédelmi kedvezménnyel támogatja a családokat, a munkáltatók pedig cafateria formájában segítenek az iskolakezdésben – sorolta.

NOE: egyre több támogatást kapnak a családok az iskolakezdéshez

Beszélt arról is, hogy a NOE augusztus 1-jén egy áruházlánccal közösen tanszergyűjtési akciót indított. Az adományokat szeptember elejéig várják a gyűjtésben részt vevő – a noe.hu honlapon megtalálható – huszonnégy áruház kijelölt gyűjtőhelyén. Tavaly az akció révén ezer családnak nyújtottak segítséget az iskolakezdéshez – ismertette.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(MTI)

Itthon - 2019. December 10., 07:35
Összesen 100 ezer közmunkás munkája szűnhet meg
Itthon - 2019. December 10., 08:21
Elképesztő adatokat közölt a MÁV

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok