Interjút adott a Népszavának Inotai András közgazdász, aki arról beszélt, hogy a magyar gazdaságnak nem sikerült alkalmazkodnia a változó világhoz, és nem élt a lehetőségeivel. Inotai azt mondta, az autóeladások lassulnak, az autóipar technológiai fordulatot él meg, a kereslet mértéke is lassul ezért szerinte súlyos hiba volt az ezredforduló után ennyire egyoldalúan az autógyártásra és annak beszállítói hálózatára építeni a magyar gazdaság növekedését. Az új vállalkozói elitről is elmondta a véleményét. A mesterségesen létrehozott új "vállalkozói" rétegnek fogalma sincs a versenyképességről, az etikus, ugyanakkor gazdaságos vállalkozás mibenlétéről. Normális országokban nem fordulhat elő, hogy ugyanaz a személy, aki meghatározó tulajdonos egy bankban, a saját pénzintézetéből folyamatosan hitelezze saját, egyébként versenyképtelen cégeit, beruházásait. Ez az előszobája egy bankcsődnek. Ez a járadékon hizlalt réteg alkalmatlan a fenntartható és versenyképességre épülő fejlődést biztosítani.

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tulipan
@RonaGyuri: Milyen igaza van! EZ a hazug, semmihez sem értő, viszont, pofátlan, KLEPTOKRÁCIA a "keresztény szabadság", vagy mi az Isten, ami sehova sem "vezethet", csak a legsötétebb Középkorba...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Igaza van; ilyen Orbán & Matolcsy unortodox illeberális állama! =))
tulipan
@RonaGyuri: Milyen igaza van! EZ a hazug, semmihez sem értő, viszont, pofátlan, KLEPTOKRÁCIA a "keresztény szabadság", vagy mi az Isten, ami sehova sem "vezethet", csak a legsötétebb Középkorba...
Jozefina
Lehet, hogy bankcsődhöz vezet, viszont nagyon sokat nyernek rajta!!! Legtöbb helyen szakmailag hozzá nem értő politikai prostituáltak ülnek a székben jó pénzért!!!
Nessy
Ezt akarják a zemberek! Erre szavaznak! Meg azok, akik csak a pénzt kapják, a problémát nem!
Eladott Ország
És akkor jön az erkölcsi Mariana-árok és beleröfögi a pofánkba, hogy üzleti kérdésekben nem nyilvánít véleményt, mert a magyar politika fontos kiindulópontja a politika és az üzlet elválasztása egymástól, és sem magát sem a kormány egyéb tagjait nem engedi beleprovokálni üzletet érintő kérdésekbe. Intézmények tucatjai asszisztálnak a magyarok meglopásához, miközben törvénytisztelő polgárok százait vegzálják évente. A kishalakat könyörtelenül eltapossák, miközben asszisztálnak egy országos méretű oligarcha-hálózat létrehozásához, amely teljesen ellehetetleníti azok életét, akik pártpolitikától függetlenül szeretnének boldogulni Magyarországon. Ma ez szinte már teljesen kizárt, hiszen egy jól menő, azonban a Fideszhez nem köthető cég egyik pillanatról a másikra kerülhet a hatalom célkeresztjébe, hogy aztán hónapokkal később „önként” adjon túl azon egykori vezetője. Az elmúlt évek kétharmados kormányzása tett arról, hogy ma már szinte minden hivatalban, bankban, cégben és vállalatban legalább egy tucat káder legyen, akik a hatalom parancsának engedelmeskedve lehetetlenítenek el minden egyes olyan kísérletet, amely a cég függetlenné tételére irányul. Egyszerűen már nincs kihez fordulni jogorvoslati lehetőségért, ezért is tehetnek ma meg már szinte bármit.
lampa laz
Mi van itt, h egyre több közgazdász meri kritizálni ezt a kereszténynek hazudott családbarát, tolvaj fostakicska kormányt? Mi itt laikusan már 2010 óta ezt visítozzuk, h szétlopják alólunk az országot, már lassan minden a nevükön lesz, csak mi nem. Csak a sok analfabéta meg a pénzzel kitömött narancsos csürhe érzi úgy, h itt kánaán van, mert hát nekik tényleg az van, ...még egyenlőre.
papa.49
Teljesen igaza van, mindenki láthatja, hogy itt nem ,,FEJLŐDÉS,, van hanem ,,MUTYI EZERREL,, a másik pedig az a bizonyos ,,TÖBB LÁBON ÁLLÁS,, hát az is NAGYON PROBLÉMÁS lett az utóbbi időben !!!
Ha az AUTÓ ÖSSZESZERELŐ ÜZEMEK, mert itt csak ilyenek vannak LEHÚZZÁK A ROLÓT AKKOR A GAZDASÁG BEZUHAN, mert nem csak az a kb. 30 ezer aki a üzemekben dolgozik, hanem az itthoni beszállítóknál dolgozó másik 80-100 ezer is munka nélkül marad !!!
advocat
Jó ez így! A 48 %-os kétharmad boldog! Mert nincs migráncs sem! Majd beledöglünk, de kit érdekel. Majd, ha tényleg. De akkor már késő. A java úgyis elment.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.