Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a magyar kormány és a Microsoft közötti korrupciós ügy kivizsgálásának érdekében az MSZP – jelentette be a párt frakcióvezető-helyettese hétfőn Budapesten.

MSZP: Orbán neve is előkerüt egy korrupciós ügyben

Harangozó Tamás a sajtótájékoztatón emlékeztetett: egy amerikai vizsgálat derítette ki, hogy 2013 és 2015 között a Microsoft indokolatlanul nagy kedvezményekkel adott el licenceket és szervizszerződéseket olyan közvetítő cégeknek Magyarországon, amelyek ezeket már piaci áron értékesítették tovább kormányzati intézményeknek, többek között a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak és az Országos Rendőr-főkapitányságnak. E-mailek is előkerültek, amelyek szerint a cég magyar vezetői és a kormány tagjai egyeztettek ezekről az üzletekről, így a kormányzati összefonódás és háttér egyértelmű ebben az ügyben – mondta az ellenzéki politikus.

Az MSZP parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi, valamint tíz kormányzati szerv, hivatal, hatóság és minisztérium vezetőjéhez is fordult közérdekű bejelentéssel annak érdekében, hogy a közbeszerzési döntőbizottság vizsgálja felül a "nyilvánvalóan elcsalt" közbeszerzést – jelentette be Harangozó Tamás. Közölte, a megkeresést elküldték az Állami Számvevőszék elnökének, az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság vezetőjének, a Gazdasági Versenyhivatal elnökének, az innovációs miniszternek, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökének, a Közbeszerzési Hatóság elnökének, a legfőbb ügyésznek, a Magyar Államkincstár elnökének, a Miniszterelnökséget vezető miniszternek és a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszternek.

Harangozó Tamás mindemellett felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt is, hogy szólaljon meg az ügyben, ha már "felmerült a neve egy nemzetközi korrupciós botrányban".

Forrás: MTI

22 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Úgy rémlik az ügyben érintett magyar vezetőket elbocsátotta a Microsoft miután kiderült az ügy. És állítólag a kormány azonnal adott nekik egy-egy posztot a NER-ben. Na ezért duzzad és duzzad Orbán bürokratikus rendszere. Mindig ki kell valakit fizetni egy-egy állással, hogy hallgasson.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Hol van már nem a tavaszi, a 14 év előtti hó, amikor még GAZDAGODÁSI BIZOTTSÁG tárgyalhatta bármely KÖZSZOLGA vagyonosodását:
.
www.parlament.hu/irom37/18470/18470.pdf
.
Ma már a rendszerbe szervezett korrupció világát éljük, nem is akármilyen módon, törvényesítetten!
human
Úgy rémlik az ügyben érintett magyar vezetőket elbocsátotta a Microsoft miután kiderült az ügy. És állítólag a kormány azonnal adott nekik egy-egy posztot a NER-ben. Na ezért duzzad és duzzad Orbán bürokratikus rendszere. Mindig ki kell valakit fizetni egy-egy állással, hogy hallgasson.
namihami
Ha (mondom HA) egyáltalán eljuthatna egy vizsgálat a nagyobb Fideszes halak bármely ügyében, akkor a teljes vezérkar, portásig lemenően, kegyelem nélküli életfogytot jelentene nekik.
De Pintyér, Polt és Szájermami...van az a bomba, ami ezen a betonbiztos bunkeren átjuthat?
kokopelli
@CsipkeRózsa: ...nem tudom elképzelni! Az Orbán Viktor nem olyan ember,hiszen ő vezeti az országot! (;-))
..és nemsokára az EU-t is! (;-))...(grazi hír!)
human
@namihami: Szerintem a NER jelenleg olyan, mint egy hatalmas erős gát, amin csak annyi víz jut át amennyit engednek. A valóság az, hogy mikrorepedések folyamatosan keletkeznek és egy napon az egész át fog szakadni.
Eladott Ország
Szólaljon fel orbán1g - "boldog karácsonyt". Pont az összes intézmény amit felsorolt már rég a fidesz túsza. Sima ügy, lenne egy működő demokráciában, ugyebár.
RonaGyuri
@CsipkeRózsa: ahogy mondod!
s mi az, hogy felmerült??? Az FBI nem szokott blöffölni! =))
terlasz
" Orbán neve is előkerüt egy korrupciós ügyben"
Tényleg? Az ő engedélye nélkül nincs korrupció.
Ha mégis van, akkor nincs kegyelem annak, aki őt meglopja. Maffiapolitika!
nezelodo
@Commenter: Majd megmondja a Viktor a tutit, akármit mond is "Aranka, nem volt aznap közgyűlés"! (Csak negyven millás állami támogatás a tisztakezű illiberális családnak. Bill Gates meg ne ugráljon, mert ha a fb-os manót übereli tudta a Lölö, akkor ezt a szoftvergründoló nagy arcot is zsebre vágja.
papa.49
Nyugi! Az összes itthoni bizottság megállapítja az az Orbán akiről szó van a FBI. jelentésben NEM AZONOS EZZEL A POHOS ORBÁNNAL !!!
luiz
@CsipkeRózsa: Az FBI is Soros kottájából játszik
Commenter
@nezelodo: tudjuk: "soha nem volt vagyonos ember"...így korrupt sem...ez csak egy a sok sok cinikus kijelentése közül.
Commenter
@papa.49: Á, piszkos EU tagságnak köszönhetően itt nincs ilyen. Maximum kitiltják őt és köreit az USA-ból.
evacica
Miért is kéne csodálkozni ezen? Mibe nincs benne az Orbán család, ahol pénzt lehet szerezni!!!
Eladott Ország
Amíg a csúti bűnöző cigányt áristomba nem zárják addig nem lesz változás!
Borsodi
@Eladott Ország: Az a baj már akkora a hatalma,hogy bármit is tesz tiszta marad.Pénzért mindent meg vehet.Mi meg asszisztálunk hozzá.Aki bezárathatná az se különb.Nekünk se egymást kéne oltani hanem megállítani ezt az álnok futását Orbánnak,

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.