Tud-e egy politikus akkorát füllenteni, ami mellett még ő maga is összetöpörödik? Németh Szilárdnak most sikerült. "„Idén nyitották meg Bécsben Európa legmodernebb kórházát. Az osztrákok olyan robotokat alkalmaznak a betegek ellátása során, amilyeneket mi, magyarok a budapesti Honvédkórházban már évek óta üzemeltetünk” - írja Németh azt sugallva, hogy Budapest tizenkét évvel lelépte az osztrák fővárost egészségügyi robotika terén.

Forrás: 444.hu
Feltöltő: görbetükör
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Tudta, tudta!
.
Öregapán is csak meghót!
Eladott Ország
Miután bezárt az OPNI, az ott kezeltek szétszéledtek és ellátás nélkül maradtak. Dehogy széledtek szét! Az összes szerencsétlent felkarolta a CÖF, csak sajnos náluk sincs elég megfelelő szakember, ahogyan a többi kórházakban sem, úgy általában. Az „alkotmányos bunkóság”-ra meg joggal hivatkoznak, mert széleskörű tapasztalatokkal rendelkeznek róla, miután testközelben a seggében vannak a hatalomnak. Konkrétan, mióta a fidesz kormányoz, ez már nem jelző, ez maga az államforma, a köztársaság tákolmányból való kiradírozása után. Hogy van az, hogy a kormánysajtó gazdasági csodáról és hihetetlen gazdagságról beszél, közben meg a magyar emberek többsége retteg attól, hogy a magyar kórházak bármelyikébe is bekerüljön? Erre már nem futja a sok milliárdból, csak stadionra, külföldi iskolákra, esetleg Erzsébet-utalványokra? Ja, már ez utóbbira sem, jövőtől harangoztak a Bözsi-utiknak is.
tudode
Azért elgatyáztunk jó pár hónapot a CENTRUM KÓRHÁZAK építésével "is"!
-
Aztán NARANCSKÖDBEN még nem látszik semmi
.
----- Így néz majd ki a Dél-Pesti Centrumkórház
.
magyarepitok.hu/mi-epul/2019/01/igy-fog-kinezni-a-del-pesti-centrumkorhaz
.
Oszt' az új seprő FONTOS BEJELENTÉST TETT, csak aztán a tízparancsolat is gyógyít, se híre se hamva
.
----- Kásler Miklós három fővárosi centrumkórház építését jelentette be
.
www.origo.hu/itthon/20180730-kasler-miklos-centrumkorhazak-tervezesi-palyazat-bejelentese.html
.
----- Kihirdették a centrumkórházak tervpályázatának eredményét
.
honvedelem.hu/cikk/113894_kihirdettek_a_centrumkorhazak_tervpalyazatanak_eredmenyet
.
Komolytalan egy bagázs, lejárt lemezű IZÉK gyülekezete (kivétel Benkő hanni)!
adrenalink
Az nem lehet Szilárd! 2007 még bőven a Gyurcsány kormány időszaka... :-)
advocat
Hülye! Igen. Talán német robotokkal. Nem egy nagy szám, de csak csomagszállítók. Viszik-hozzák a szemetet. Is. És a többi rész azért nem nagyon hasonlít!!! Ugorjon ki Bécsbe! Nézze meg! És utána dumáljon!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.