A magyar gazdaság az év második felében is jól fog teljesíteni, a lendület kitart 2019-ben. Óvatos becslés szerint 4 százalék helyett 4,3-4,4 százalékos lehet a növekedés idén – mondta a pénzügyminiszter a szerdán megjelent legfrissebb GDP-adatokról.

Varga Mihály: 4 százalék feleltt lesz a gazdaság bűvülése idén

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai első becslése alapján Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,1 százalékkal nőtt az idei második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Varga Mihály kiemelte, a magyar gazdaság nem veszített a lendületéből, a növekedés a tárca várakozásait is meghaladta. Az előzetes adatok szerint ez a legmagasabb növekedési ütem az egész Európai Unióban – tette hozzá.

A GDP-adat azért is kedvező, mert közben az államadósság csökkent – mondta a miniszter. Hozzátette, 1995-óta az idei második negyedéves adat a hét legjobb között van. Jelezte, hogy sem a hiány, sem az államadósság alakulása nem tér el az idei prognózistól.

Kitért rá, az eddigi információk szerint a kormányzati intézkedések 1,6 százalékponttal emelték a növekedést. Ezek nélkül 3,5 százalékos lett volna a GDP-növekedés – mondta. A kormányzati intézkedések közé sorolta a hatéves bérmegállapodást, a Versenyképesebb Magyarországért programot, a lakhatási támogatásokat, és az állami beruházásokat. A növekedést támogatta a továbbra is kedvező lakossági fogyasztás, az új exportkapacitások kiépülése, és az uniós források hatékonyabb felhasználása – sorolta a tárcavezető. A részadatok már utaltak a magasabb április-júniusi növekedésre: az építőipar teljesítménye 27 százalékkal nőtt a második negyedévben, az ipar közel 5 százalékkal, és a kiskereskedelem több mint 5 százalékkal bővült. A turizmus, az ingatlanpiac mellett az infokommunikációs szolgáltatások és beruházások fejlesztése is segítették a növekedést – mondta.

A pénzügyminiszter a következő időszakra ható kockázatok az előző negyedévhez képest változatlanok, ezek között említette a Brexitet, és a világgazdasági bővülés lassulását. Kérdésre kifejtette: a német gazdaság tavaly szeptember óta enyhe lejtőn van, ennek elvileg néhány hónapja be kellett volna gyűrűznie Magyarországra. A költségszintek kedvezőbben alakulnak a magyar autóiparban, és az exportpiacok is változtak, diverzifikáltabbak lettek, ezért is kedvezőbb a magyar növekedés a nyugat-európainál.

Kép és szöveg: MTI

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Macskaszem
Kjváncsi leszek, mit mond majd decemberben. Mert azért lassacskán begyűrűzik a német autóipari visszaesés. A kölcsönzött dolgozóknak már most sem hosszabbítanak szerződést.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Macskaszem
Kjváncsi leszek, mit mond majd decemberben. Mert azért lassacskán begyűrűzik a német autóipari visszaesés. A kölcsönzött dolgozóknak már most sem hosszabbítanak szerződést.
steve82
"mert közben az államadósság csökkent" ekkora kamuzást... Majd ha csökken a GDP, majd kiváncsi leszek akkor mit hazudnak. Meg kellene ütni ezt az embert is, ahogy az egész bandát. Aljas, gerinctelen féreg az összes.
Cincinntatus
A GDP-adat azért is kedvező, mert közben az államadósság csökkent – mondta a miniszter.
Jelezte, hogy sem a hiány, sem az államadósság alakulása nem tér el az idei prognózistól.

Nos ezek azok a célok, amelyeket sohasem sikerült teljesíteni akkor, amikor Gyurcsány vezetgette az országot a "Fényes Ösvényen" a Fényes Jövő" felé.
Eladott Ország
Még 1-2 év ilyen hihetetlen dübörgés és csődbe megy az ország. Ez jellemző Orbán egész ténykedésére. Sorban nyeri a csatákat az ország meg minden mutató szerint mindenben az utolsó. Kánaán van. Látom a boltokban, főleg az árakon,
meg az euró árfolyamán.
uploads.disquscdn.com/images/6af50cd10b41218e53cc1f796f00b0cc761c6da91fe06b0b2efacbbeff54bf77.gif?w=600&h
Nálunk már ellopták. uploads.disquscdn.com/images/4b4902ab3b1981b95b24d74cca08ff362e6c614bcdc43571dd97c9125bc29497.jpg?w=600&h=301
látlak cigány gyere elő...
Macskaszem
@Cincinntatus: Ezért olyan jó most nekünk, hogy amely országok anno utánunk kullogtak, most mi próbáljuk utolérni őket.
Eladott Ország
@Cincinntatus: Íme a fényes jövő: Iszonyatosan alacsonyak a bérek a többi V4-ek országokéhoz képest!
olkt.hu/iszonyatosan-alacsonyak-a-berek-a-tobbi-v4-ek-orszagokehoz-kepest/?utm_source=dlvr.it&utm_medium=facebook&fbclid=IwAR0i2IGK42DB_kFt_GIGVPYGARAQVgofCdJ2ty0jeg9py9Aj-TpLTgdwjA0
Nem baj, marad a balkáni, nagypályás maffiózók uralma, az erőskezű zsarnok, akinek az a dolga, hogy mutassa az irányt a saját hermeneutikusan lezárt, különbejáratú szabadságára és jogaira is ívesen szaró alattvalók tömegének. Akik beveszik, hogy nekik az a dolguk, hogy egyetértsenek a vezérrel, húzzák az igát, fizessék az adót és ne kérdezzenek, ne gondolkodjanak, mert van aki gondolkodjon helyettük. Mondjuk, ez sem annyira a távoli jövő, hanem most történik. Harminc év múlva utolérjük Ausztriát, csak előbb előre engedjük az ukránokat, mert ők olcsóbban dolgoznak. Ez a fényes ösvény, te fideszes faszszopó barom! Anyádba szorultál volna te szarházi!
Eladott Ország
@Macskaszem: Amíg ez a cigány csúti geci és fidesz nevű bandája uralkodik az országon, csak leszakadás várható minden szinten, amellett, hogy telibeb@szták a jogállamot, demokráciát... stb!
man at work
Keresztbe-hosszába leszarom a karót nyelt gyökér Varga hurráoptimizmusát !!!
Varga Mihály, nagy vagyoni hátrányt okozó szervezetten elkövetett bűncselekmény részese - tettesként, felbujtóként, bűnsegédként.
Szóval, hogy mit köhög fel egy bűnöző (egy normális demokratikus országban már régen a börtönben rohadna az egész bagász), az számomra nem mérvadó... sac per kb semmilyen téren!

merce.hu/2019/08/14/a-szomszedos-orszagoktol-is-folyamatosan-szakadnak-le-a-magyar-berek-a-legujabb-adatok-szerint/

magyarhang.org/belfold/2019/08/14/klimaberendezeseket-szerzett-a-gyerekkorhaznak-az-apuka/
Cincinntatus
@Eladott Ország: Iszonyatosan magasak voltak a bérek, amikor Gyurcsány vezetgette az országot a "Fényes Ösvényen" a Fényes Jövő" felé?
A nettó átlagkereset a kedvezmények nélkül 242 300 forint, a kedvezményeket is figyelembe véve 249 800 forint volt." (2019. július 30. kedd, 09:03 Napi.hu)
A nettó bérek az infláció hatását kiszűrve 2010 és 2018 között 38,1 százalékkal, a családi adókedvezményt is figyelembe véve több mint a 43 százalékkal nőttek.
2002 és 2010 között a nettó bérek az infláció hatását kiszűrve csak 13,3 százalékkal nőttek.

mfor.hu/.../hiaba-a-berrobbanas-nem-megyunk-sokra-vele-a-negyedik-legalacson...
2019. júl. 3
Ha vásárlóerő-paritáson nézzük, sokkal jobb a helyzet, mint amiről ön vizionál.
A Magyarországra számolt 13 824 euró ugyanis a hetedik legalacsonyabb összeg a rangsorban. Ez pedig azt jelenti, hogy az uniós viszonylatban negyedik legkisebb átlagfizetés mégis többet ér, mint
• a horvát,
• a litván,
• a szlovák,
• a lett,
• a román
és a bolgár fizetés.
szaboria1
@Cincinntatus: Ma volt részem abban, hogy lássam milyen gyorsan romlika a pénzünk. A havi bevásárlásom a múlt havihoz képest potom 5000.-ft többe került.
Össze már nagyon is itt lesz az újabb gazdasági válság.
tudode
Jól van O1G gondnokoltja!
.
Ha a HAVERI KÖR túlárazásait lekönyvelte LEÜLHET majd oda, ahol a méltó helye lenne!
advocat
Ezért is kell a forintot leértékelni. vagy nem? Ezügyben jártasok magyarázatát szívesen olvasnám.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.