Ráhel, a kormányfő lánya mellett a vő, Tiborcz István is felsejlik a háttérben.

Osztrák sajtó: az Orbán család is érdekelt egy Fertő tavi beruházásban

„Úgy látszik, a magyar környezetvédők sem tudnak többet a Fertőrákoson formálódó megaprojektről” – vonták le a következtetést a Fertő osztrák hívei, önkormányzati képviselők, tartományi zöldek képviselői és környezetvédők. Augusztus elején, Fertőmeggyesen tárgyaltak, ott derült ki, hogy 136 hektáron 880 férőhelyes parkolót, buszállomást, vitorláskikötőt, százágyas, négycsillagos szállodát, motelt, sport- és ökolétesítményt, kempinget tervez a magyar állam építeni. Az osztrák szakértők szerint csak a parkoló méretéből kiindulva a nyári szezonban naponta nyolcezer járművel is növekedhet a forgalom. „Ezért – számolt be a bécsi Kurier – nem tartják elfogadhatónak a magyar kormány által az osztrák féllel közölt álláspontot, miszerint osztrák vizeket nem zavaró, kizárólag magyar vállalkozásról van szó. Ez az állítás már csak azért sem igaz, mert osztrák tulajdonú hajóstársaság, a Drescher és étterem, a Walter Eselböck által üzemeltetett Haus im See is érintett a változtatásokban.” A beruházásra hivatkozva az ő működési engedélyüket is egyoldalúan felmondták a magyar hatóságok.

„Legfőképpen a magyar fél elzárkózását kifogásoljuk” – idézte a meinbezirk.at portál a Fertő-táj Világörökség Egyesületet, amely szerint sem a bécsi kancellári hivatal, sem a burgenlandi önkormányzat természetvédelmi tanácsosa, Astrid Eisenkopf megkeresésére nem érkezett a magyar hatóságoktól válasz.

A teljes Fertő tó – azaz az osztrák és a magyar vízterület együtt – része az UNESCO világörökségének, Ausztria ezért sem fogadja el azt a közlést, hogy a tó magyar oldalán már egyoldalúan elvégezték az ennek védelmére vonatkozó vizsgálatokat. Az egyesület elnöke, Erwin Preiner szerint osztrák részről nem kifogásolható a magyar területen végzett fejlesztés, de „azt kérjük a magyar féltől, hogy nyílt kártyákkal játsszon, s bennünket egyenlő partnerként kezeljen”. A portál úgy értesült, hogy szeptemberben tárgyalóasztalhoz ülnek az érintettek, és a magyarok a már elkészült hatástanulmányokat megmutatják az osztrákoknak. A Fertő–Hanság Nemzeti Park területén fekvő Fertő tó és környéke ugyanis nemcsak a világörökség, de a fokozott védettséget jelentő Natura 2000 természetvédelmi terület része is. Azt, hogy a beruházás milyen hatással lesz a világörökségi területre, jelenleg nem lehet megítélni. Regina Petrik, az osztrák Zöldek tartományi szóvivője azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy az aránytalan építkezés miatt visszavonják a világörökségi elismerést.

A fejlesztések élére pedig az a Magyar Turisztikai Ügynökség állt, amelynél jelentős befolyással bír a kormányfő lánya. Orbán Ráhel a helyi híradások szerint többször is feltűnt a térségben. Februárban a Kurier című bécsi napilap, majd júliusban a tulajdonában lévő, kelet-ausztriai ügyekkel foglalkozó SchauTV már egyenesen úgy tálalta, hogy a Fertő tavi beruházásban az Orbán család is érdekelt.

Forrás: hvg.hu

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
A karmelita kolostor átalakításánál is leszarta a csúti cigány az UNESCO szakvéleményét ( ki se kérték) és megépítették az erkélyt, a freskókat meg lefestették , mert az egykori libaszaros cigány ezt akarta. Magyarországon ugyanis kétharmados Orbán kormányzás van és mint ilyen, senkinek nincs joga ahhoz, hogy bármit is megkérdőjelezzen. Minden, ismétlem minden a budapestiek és úgy általában a magyarok javát fogja majd szolgálni, ezért bárki, aki mást mer állítani, hazudik. Amellett persze, hogy hazaáruló is. Még jó hogy nem vágnak disznót az erkélyen és nem ott szárítják a füstölt kolbászt és sonkát.
4cdn.hu/kraken/image/upload/s--lLkZ1jka--/c_limit,w_1160/6qrS2zSCLqZjWGLVs.jpeg
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Commenter
@Eladott Ország: a 7. cikkely szerinti eljárás megindítását mégis arra fogja hogy az országot és a magyarokat "bántják." Érvelése szánalmas, mindaz ami történik a politikájának a következménye. És hiába nincs ruha a "királyon" amíg kap EU-s pénzt és vannak hívei az ország vele tart a semmibe. Kifelé Európából. Nem(csak) az út mentén hagyta az országot és lakóit, hanem páros lábbal bele is rúgta az elkeletiesedés gödrébe. Amit ő játszik, az rosszabb mint az orosz rulett, mert az, ha töltve a tár, véget ér, pillanatok alatt. Ez a rendszer nem ilyen, ha össze is dől majd magától nem irigylem azokat akiknek itt helyre kell tenni mindent. Sokan már azt mondják, csak egy második orbán jöhet...ne legyen így.
Lepényleső
Ez igaz nem lehet,hiszen a templom egerével isszák közösen a vizet,olyan szegények,-
lehettek 2010 előtt,amíg a párt nem lett kereszt alatti atyai szervezet?
Eladott Ország
@Peller Anikó: Mészáros Lölö , Homlok Zsolt, aki Mészáros Lőrinc lányát vette el feleségül és Szíjj László. Tiszakécskétől Bulgárián át Dubajig: így lett Szíjj László a NER egyik legfontosabb üzletembere.
atlatszo.hu/2019/03/04/tiszakecsketol-bulgarian-at-dubajig-igy-lett-szijj-laszlo-a-ner-egyik-legfontosabb-uzletembere/

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.