Elunta az MSZP az "ellenzéki dagonyázást", régi-új polgármesterjelölttel rukkoltak elő. A közös jelölt szerint ezzel a Fidesz malmára hajtják a vizet.

Kiszállt az MSZP az ellenzéki összefogásból Orosházán

Orosházán kiszállt az ellenzéki együttműködésből a helyi MSZP, és bejelentette, a korábbi polgármestert, Fetser Jánost indítja az októberi önkormányzati választáson polgármester-jelöltként. A településen márciusban jelentették be az ellenzéki pártok a közös indulást, a közös polgármester-jelölt a Mindenki Magyarországa Mozgalom javaslatára a Jobbik helyi képviselője, Szabó Ervin lett.

Fetser János a Facebook-oldalán közzétett nyilatkozatban azzal indokolta a borítást, hogy

csak szívós akarattal, felkészült, komoly és tettre kész városvezetővel lehet valóságot teremteni, nem érhetünk el eredményt a munkát megspórolva, fél szívvel, olcsó felszínességgel. Nem lehet a kicsinyes, törtető egyéni érdekeknek kiszolgáltatni a városunk jövőjét.

Fetser szerint az utolsó pillanatig kitartottak a lehető legszélesebb ellenzéki összefogás mellett, de az szerinte nem hozta a várt eredményeket.

Beszéltünk Szabó Ervinnel, aki megdöbbent a szocialisták lépésén, erről csak a sajtóból értesült. Azt nem tudja, hogy az MSZP országos központjában tudtak-e a lépésről, vagy "a helyiek elszabadult hajóágyúként ugrottak ki" a közös munkából. Az MSZP szóvivőjét, Nyakó Istvánt egyelőre nem értük el, megkerestük a párt sajtóosztályát is, amint válaszolnak, a cikket frissítjük. Fetser korábban több cikluson keresztül vezette a várost, a nagy 2010-es szocialista bukással került ő is partvonalra.

Szabó úgy látja,

az MSZP ezzel a Fidesz malmára hajtja a vizet.

Forrás: hvg.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Gauntlet
Most eddig összefelé tartottak, most széthúznak. Ki ad ezekre a kollaboránsokra szavazatot egyáltalán? ezek után? szégyen, szégyen, szégyen ! a fideszesek közben egyre kerekebbek, mosolyognak ! Unjuk már !!!
cikicakk55
Egyre több cikkben lehet olvasni,hogy vagy az MSZP vagy az LMP( vagy mind a kettő) kiszállt az összefogásból. Sejthető volt,hogy a tavalyi bukás nem véletlen volt.Már tavaly sem tudtak összefogni az ellenzéki pártok,pedig csak 1 napig kellett volna félre tenni az ellenségeskedést. Nem is ellenségeskedés volt az,hanem inkább anyagi érdek. Mindegyik ellenzéki párt a biztos pénzre hajtott.Nem akart ott egyik sem nyerni,mert tudták,hogy az lehetetlen,de a biztos havi apanázst sem akarták elveszíteni.Most megint ugyan azt csinálják. Eddig ígérgettek,hogy mennyire össze fognak,meg a nép érdekében,meg ugye összefogásban az erős,stb.Na de az összefogás veszteséges nekik anyagilag,így inkább kitalálnak valami baromságot,amit még ők sem hisznek el.Mire október lesz,meg is szűnik az egész ellenzéki összefogás. Teljesen kár pénzt költeni a szavazásra.Borítékolható,hogy a tesze-tosza ellenzék miatt megint a Fidesz nyer.
surdilloFUJT
@Gauntlet: Az aljadék torockaival szerintem semmi összeborulás nemlehet,mert ő orbán embere!most még!!!DE láttuk a kisgazdákat,mdf-et,vona féle jobbikot stb!,ha nem úgy táncolnak felapritja őket!!!(O1G!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.