A Kárpát-haza Galéria Boldogasszony vándorkiállításának megnyitásával szerdán megkezdődött az augusztus 21-ig tartó virágkarneváli hét programsorozata.

Brüsszelezéssel kezdődött a virágkarneváli hét Debrecenben
Szász Jenő, a Nemzetstratégai Kutatóintézet elnöke beszédet mond a Kárpát-haza Galéria Boldogasszony című kiállításának megnyitóján a debreceni Kölcsey Központban 2019. augusztus 14-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere a kiállítás megnyitóján felidézte, hogy 1038. augusztus 14-én, Imre herceg halála után Szent István király Szűz Mária oltalmába ajánlotta az országot.

A debreceni kiállítás ezen az évfordulón nyílik meg, és "mondhatjuk azt, hogy Boldogasszony Szűz Mária a magyar nemzet egységét szimbolizálja" – tette hozzá.

"A kiállítás 55 alkotója is azt sugallja, hogy a magyarság továbbra is egységes, pozitívan tekint a jövőbe"

- utalt Papp László arra, hogy 55 kortárs képzőművész idézte meg alkotásában Nagyboldogasszony alakját, és szerepét a magyarság összetartásában.

Palánki Ferenc, Debrecen-nyíregyházi római katolikus megyéspüspök azt mondta, "a kiállítás rámutat Máriára, az alkalom pedig Márián keresztül életünk középpontjára, Jézusra mutat".

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita szerint "amikor Máriát, édesanyánkat Boldognak mondjuk, azt fejezzük ki, hogy Isten szeretetét közvetíti felénk".

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke felidézte, hogy a vándorkiállítás 2014-ben Budapestről indult, és Debrecen az utolsó Kárpát-medencei helyszín ahol bemutatják.

Debrecenből Rómába viszik az alkotásokat, onnan pedig Brüsszelbe, hogy "figyelmeztessük Európát a fővárosán keresztül, hogy az a 12 csillag mégiscsak keresztény Európánk hitére és gyökereire utal".

Szász Jenő a kiállítás üzenetének nevezte, hogy "Mária országa vagyunk, mindig számíthatunk a legfontosabb védőszentünkre".

Már ahhoz is Mária csodája kellett, hogy sikerült 55 kortárs művészt egy kiállításon megszólítani, erre még nem volt példa – mondta a nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke Debrecenben.

A Boldogasszony vándorkiállítás debreceni bemutatóját Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója nyitotta meg, ezzel hivatalosan is megkezdődött a virágkarneváli hét programsorozata.

(MTI)

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Ezért kár volt az említett "uraknak" ott megjelenniük. Ennyi primitív sületlenséget megírhattak volna levélben és egy helyi fideSS-csicska felolvasta volna.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
tulipan
@reagens: Te tipli, narancsos seggnyaldosó!! :-)))))))))
Eriksson
Brüsszel az brüsszel. De miért pont brüsszel? Miért nem Berlin, vagy Róma vagy Bécs?
Brüsszel! Egészségünkre!
tulipan
@reagens: : Te tipli, narancsos seggnyaldosó!! :-)))))))))
tulipan
@Eriksson: Akár Párizs vagy éppen Miskolc?? Különben Brüsszel gyönyörű! Te voltál már ott???:D
Eriksson
@tulipan: Nem voltam még, de valszeg ez végleg lemarad a bakancslistámról.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.