Hetente kerülnek súlyos konfliktusba, mégis golyó nélkül oldják meg a kríziseket.

Rendkívül ritka, hogy egy magyar rendőrnek használnia kelljen a fegyverét. Az ORFK és a Terrorelhárítási Központ a Népszava kérésére elkészített összesítése szerint az elmúlt nyolc évben összesen 19 alkalommal fordult csak elő ilyen rendőrségi vagy kommandós akció során. 18 alkalommal a rendőröknek kellett lőniük, de két alkalommal elég volt csak figyelmeztető lövést leadniuk.

Elvben a TEK gyakrabban kerülhetne ilyen helyzetbe, mivel felfegyverzett bűnözőkkel szemben legtöbbször ők intézkednek. Ehhez képest több száz akciójuk során mindössze egyszer kellett célzott lövést leadniuk, egy mesterlövészük ártalmatlanított egy felfegyverkezett elkövetőt.

Ritkán tüzelnek a magyar rendőrök

A Népszava szerint

Magyarországon évek telnek el halálos kimenetelű incidens nélkül, miközben Németországban nyolc, Hollandiában pedig hét olyan hatósági akció történik évente, amelynek következtében az elkövetőt lelövik és az belehal a sérüléseibe. A magyar rendőröknél arányaiban ritkábban csak a brit rendőrök használnak fegyvert Angliában, Skóciában és Walesben, ahol hagyományosan fegyver nélkül járőröznek a rendőrök.

Ezzel szemben például az Egyesült Államokban még a nagyon hiányos hivatalos statisztikák szerint is évi 3-400, a Washington Post elemzése szerint a valóságban pedig 1100 embert lőnek le rendőrök átlagosan egy évben.

A magyar rendőrök közül az emelt szintű képzésre kötelezettek évente három éleslövészeten fejenként 142 lőszert lőnek el, a rendőrségi vezetők és az állomány zöme csak alapszintű képzésre kötelezett, ők évente egy felkészítő és egy vizsgalövészeten vesznek részt.

Cikk- és címlapkép: Pixabay

(nepszava.hu)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.