A mezőtúri rendőrök rövid időn belül elfogták a tolvajt és az orgazdát is.

Abból a boltból lopta a menő pecabotokat, ahol dolgozott

A Mezőtúri Rendőrkapitányság lopás bűntett és orgazdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást két férfi ellen. A 20 éves túrkevei lakos 2019. április 1. és 2019. augusztus 7. között több, nagyértékű horgászbotot, orsót és különféle horgászfelszerelést tulajdonított el abból az üzletből, ahol dolgozott. Az ellopott tárgyakat később az interneten keresztül értékesítette. Így került kapcsolatba a 34 éves jászteleki lakossal, aki az eltulajdonított horgászcikkeket megvásárolta, majd szintén továbbadta.

A nyomozók a beszerzett adatok alapján azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfiakat, akiket előállítottak a Mezőtúri Rendőrkapitányságra. A nyomozók G. Gyulát lopás bűntett, míg M. Tamást orgazdaság vétség elkövetésének magalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök az eltulajdonított, több millió forintot érő tárgyakat lefoglalták.

(police.hu)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.