A kormány határozott célja a kutatás-fejlesztés és innováció rendszerének megerősítése, hogy az eddigieknél nagyobb mértékben és hatékonyabban járuljon hozzá az ország fejlődéséhez – közölte a Szent István Egyetem pénteken az MTI-vel.

A közlemény felidézte: Maróth Miklós, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke egyeztetett a Kancellári Klub elnökségével, és a felek megkezdték a tárgyalásokat az új kutatás-fejlesztési és innovációs rendszerrel (kfi) kapcsolatos elvárásokról, valamint együttműködésekről.

A találkozón az egyetemek képviselői kifejtették, hogy a kfi megújításában meghatározó szerephez jutó felsőoktatási intézmények a kancellári rendszernek köszönhetően ma már felkészültebben, hatékonyabban és a piaci igényeket ismerve tudják fogadni és felhasználni a kutatásfejlesztésre szánt pluszforrásokat, így jobban meg tudnak felelni az új elvárásoknak is.

Elmondták azt is, a stabilizált intézményi gazdálkodás és az eddigi infrastrukturális fejlesztések megteremtették annak lehetőségét, hogy az egyetemek képessé váljanak az egyes régiókban az innovációs feladatok ellátására. A jelenleg futó egyetemi innovációs ökoszisztéma pályázatok segítségével a felsőoktatási intézmények várhatóan rövid időn belül képessé válnak a piaci innovációs igények kiszolgálására is – közölték.

A tájékoztatás szerint Maróth Miklós jelezte, minden kutatásra fordított állami támogatásnak kézzelfoghatóan meg kell térülnie a magyar gazdaság, és általában a magyar társadalom számára.

A magyar gazdaság erősítéséhez több magyar szabadalomra és találmányra van szükség

- mondta.

A 2020-as költségvetésben 32 milliárd forinttal tovább nő a kutatás-fejlesztés és innovációs támogatás, ezzel megteremtődnek az egységes, teljesítményalapú forráselosztás feltételei

- áll a közleményben.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Fölmerül a kérdés, hogy miért zavarja Orbán Viktort, ha az iskolákból egyre több gondolkodni képes személy jön ki? A válasz egyszerű: egy diktátornak nem érdeke megteremteni önmaga kritikusait és riválisait. Sokkal inkább engedelmes és elbutított alattvalókra van szüksége, akik teljesen kiszolgáltatottak neki. Akik sokat tudnak, tájékozottak, ráadásul meg is tudják szervezni magukat, azok nem félnek. És akik nem félnek tőle, azok veszélyeztetik hatalmát. Ezért irt tűzzel-vassal minden autonómiát, önálló kezdeményezést, spontán civil összefogást, szolidaritási mozgalmat. Ezért rombol szét értelmiségi műhelyeket, dúlja fel a patinás egyetemeket, és alapít helyettük janicsárképzőket. Ezért rombolja le az Akadémiát. Ezért nehezíti önálló egzisztenciák létrejöttét – az államtól független önálló egzisztencia ugyanis bázisa lehet az állampolgári bátorságnak. A bátor állampolgároktól Orbán fél. Neki megfélemlített alattvalók kellenek. Az egyetemek élére pártkatonákat ültettek. Az oktatás szabadsága és az egyetemi autonómia megszűnt. A CEU-t elüldözték. Mostantól elmondható, hogy születéstől a halálig a maffia kezében vagyunk. Nincsen olyan terület, ahol ne lehetne számítani arra, hogy beavatkoznak az életünkbe. Az óvodától kezdve az iskolán át a sporton keresztül a vállalkozásokig, a munkahelyekig, az önkormányzatokig mindenhol központi irányítás van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.