Az LMP arra szólította fel a kormányt, hogy ne újítsa meg a Mátrai Erőmű 2025 végén lejáró működési engedélyét.

Ungár Péter országgyűlési képviselő pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormányzat folyamatosan azzal érvel, hogy a jövőben részben megújuló forrásokra, részben atomenergiára akarja alapozni az ország energiaellátását.

Ebben az esetben azonban semmi oka nincsen annak, hogy meghosszabbítsák az "igazi klímagyilkos erőmű" engedélyét

- jelentette ki.

A politikus egyúttal arra szólította fel a kormányt, hogy mondja ki, 2030-ra szénsemlegessé válik az ország energiaellátása.

A Mátrai Erőmű dolgozóinak átképzését már most meg kell kezdeni, hogy az energiaipar más ágazataiban helyezkedhessenek el

- javasolta a képviselő.

Ungár Péter: "szellemi környezetszennyezés, amit Homonnay Gergely művel"

Más témában kérdezték arról, hogy Homonnay Gergely író, újságíró egy közösségi oldalon tett bejegyzésében párhuzamot vont a melegfelvonulás és az augusztus 20-i Szent Jobb körmenet között.

Ungár Péter azt felelte, hogy

"szellemi környezetszennyezésnek" tartja, amit Homonnay Gergely művel, "nem tudom, miért csinálja és örülnék, ha abbahagyná".

A Demokratikus Koalíció egyik aktivistája tegnap a Facebook-oldalán vont párhuzamot a körmenet és a Budapest Pride között. Homonnay az államalapítás ünnepéhez közeledve azt írta közösségi oldalán, hogy

Közeledik augusztus 20., amikor a pesti belvárosban szoknyás férfiak szar számokat énekelve körbehurcolnak egy mumifikált kezet, amiről csak annyit lehet tudni bizonyosan, hogy egy férfié volt, aki ha jobbkezes volt, ezzel maszturbált, és törölte a seggét (lapulevéllel valszeg, mert akkor még nem volt WC-papír).

Imádjátok!

Még mielőtt valaki azt feltételezné, hogy bajom van a körmenettel, annak elmondom, hogy semmi bajom nincs. Egyszerűen nem megyek oda.

Forrás: MTI, Origo

Címlapi kép: MTI/Koszticsák Szilárd

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sámannus
Azoknak a szentekhez, akik ott lesznek, pontosan ez a szöveg illik
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
jesz
Ungár mindenről beszél, csak a nagy elannal beígért országos légszennyezettség-mérésről nem...arról kussol, mert nagyon macerás meló lett volna, és úgysem tud mit tenni a füstölő kémények ellen. Faluhelyen vasvillával zavarják el a mérő embereket, vagy kutyafalkával. Inkább egy erőművet rohamoz meg, ami akár irodából is intézhető.
eretlen
@Pegero: De kiváncsi vagy ? A tiednek nem jó a márkája váltani akarsz ?
eretlen
@jesz: Érdekes - én falun élek Borsodban - még egy vasvillás vagy kutyás támadásról sem hallottam,viszont az utca elején van a légszennyezettség mérő vagy 10 éve.
eretlen
@durbincs: Esetleg valami mást is tudsz farok ?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.