A Nyílt Társadalom Alapítvány meg kívánja növelni az egyetem pénzügyi alapját – jelentette be az Amerikában élő milliárdos. Soros György szerint a CEU továbbra is eltökélt abban, hogy mind akadémiai, mind a tágabb közösség számára eseményeket szervezzen a budapesti kampuszán.

A magyar származású amerikai milliárdos most kifejezetten a CEU közösségének üzent, írta az egyetem pénteki közleményében.

Az írást az alábbiakban változtatás nélkül közöljük:

Az amerikai diplomák budapesti kiadásának ellehetetlenítésével Orbán Viktor magyar miniszterelnök arra kényszerítette a CEU-t, hogy az Egyesült Államokban akkreditált képzéseit Bécsbe vigye.

Ennek ellenére a CEU eltökélt abban, hogy a továbbiakban is folytasson mind akadémiai, mind a tágabb közösség számára nyitott eseményeket budapesti kampuszán – ebben számíthat a Nyílt Társadalom Alapítvány segítségére, valamint az én személyes támogatásomra.

Ezúton erősítem meg a júniusi bejelentést, miszerint a CEU-nak biztos a jövője: a Nyílt Társadalom Alapítvány meg kívánja növelni az egyetem pénzügyi alapját.

Szeretném megköszönni a CEU közösségének a Michael Ignatieff elnök-rektor vezetése alatt – a nehéz körülmények ellenére – tanúsított kitartását és az intézmény iránti lojalitását. Ugyancsak hálás vagyok azért a támogatásért, amelyben az egyetem részesült a magyar és a nemzetközi akadémiai világ részéről. Ez a támogatás hozzájárult ahhoz, hogy a CEU az akadémiai szabadság világszerte ismert szimbólumává váljon.

Soros György

A CEU július közepén jelentette be, hogy Közép-európai Egyetem Magánegyetem néven osztrák magánegyetemként akkreditálták Bécsben.

Forrás: Mandiner, Index, 24.hu

Címlapi kép: YouTube/ Nyílt Társadalom Alapítvány

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
tudode
Gratuláció illeti meg az augusztus 12-én 89 éves Soros Györgyöt, mivel az ő korában már vagy a hamut mamunak mondják kórtársai, hű marad önmagához, a FÉLMUNKA nem az ő stílusa, és van ahhoz affinitása, hogy LENYELJE azt a szurkaPISZKÁT, amelyet a ki tudja hány TÁMOGATOTTJA közül egy KIMUTATTA FELÉJE a "bölcsességnek" nem mondható műfogát!
.
A tudást senkitől nem lehet elvenni!
Rockxy
a beteg ideológiákat mindenáron terjeszteni akarja ez a parazita
luiz
Nekem is küldhetnél egy kis pénzt tűzifára Gyuri bácsi, hadd egye az irigység meg a fene az agyhalott falubelieket
reagens
Az elüldözött, nem működő egyetem mégis működik? Libeeerálisok! Hogy is van ez?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.