A főváros IV. kerületében található Farkaserdő beépítése ellen tiltakozott több ellenzéki párt képviselője, mert a városrész fideszes vezetése megállapodott a Magyar Íjász Szövetséggel, hogy az erdőn belül 2 hektáros területén íjászközpontot épülhet.

A szombati budapesti sajtótájékoztatón Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt azt mondta, meg kell védeni Budapest meglévő zöld felületeit, ugyanis az utóbbi időben több látványberuházás során – Kossuth tér, Városliget, Vörösmarty tér, József Nádor tér – fákat vágtak ki, ezzel tovább csökkentetve a zöld területek nagyságát. Szerinte mindez azért jelent problémát, mert Budapesten jelenleg nagyon alacsony az egy emberre jutó zöld területek aránya a nyugat-európai nagyvárosokhoz képest.

Beépíthetik Budapest egyik kedvenc erdejét

A politikus szerint szakítani kell a fővárosi kerületek fideszes polgármestereinek gyakorlatával, amely szerint zöld területeket minősítenek át beépítési területté.

A főpolgármester jelölt azt mondta, megválasztása esetén általános átsorolási tilalmat vezetne be, és megtiltanák az egyes kerületeknek és a fővárosi önkormányzatnak is, hogy a zöld területeket beépítési területté minősítsen át. A jövőben a rozsdaövezetek megtisztítására akarják helyezni a hangsúlyt, hogy így növeljék a zöld területek arányát. A városrendezésnél pedig előtérbe kerülnek a "zöld" szempontok, amelyek érvényesítését Karácsony Gergely a budapesti főépítészi intézmény mintájára felállítandó budapesti főkertészet intézményétől várja.

A politikus szerint Újpest, illetve Budapest egésze miatt is változtatásra van szükség, mert "itt van a klímakatasztrófa a nyakunkon."

Trippon Norbert (MSZP), a IV. kerületi képviselőjelölt azt mondta, a kerület fideszes polgármestere azon dolgozik, hogy a Magyar Íjász Szövetséggel együtt íjászközpontot és íjász pályákat hozzon létre a Farkasredőben. A polgármester a fővárosi közgyűlés legutóbbi ülésén azt javasolta, hogy az erdő területéből mintegy 2 hektárt, több mint 20 ezer négyzetmétert vonjanak ki az erdő művelési ágból, azért, hogy ezután ott íjász pályákat építhessenek és fákat vághassanak ki.

Hozzátette, hogy bár az önkormányzati választások miatt a közgyűlésen átmenetileg levették a napirendről a kérdést, az ellenzéki pártok most azért emeltek szót, hogy a kerület mondja fel az íjász szövetséggel kötött szerződést.

Trippon Norbert úgy fogalmazott: "a jelenlegi városvezetés lapításából arra következtetünk, hogy a szándékaikról nem tettek le".

A politikus azt hangoztatta, változásra van szükség, még pedig zöld párti polgármesterjelöltekre és egy zöld párti főpolgármesterre, Karácsony Gergelyre van szükség.

Varjú László (DK), a körzet országgyűlési képviselője kiemelte, mindezek miatt az október 13-ai önkormányzati választásnak óriási jelentősége van, az emberek mindennapjai szempontjából, azért, hogy élhető városban, élhető kerületben lakhassanak.

(MTI)

(Fotó: pixabay.com)

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Íjász Központ. Igazgató:: John J. Rambo.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
namihami
Íjász Központ. Igazgató:: John J. Rambo.
Nessy
@namihami: Van még valami agyament ötlet, amiért ki kell vágni minden fát??? Máshol védik a parkokat, a zöld területeket, mi meg olyan iramban írtjuk, mintha túl sok lenne belőle! Talán, ha a "gazdák" parlagföldjein csinálnának hasonlókat! Hiszen azoknak csak az uniós támogatás kell, még bukfencet sem vetnek a földjeikbe!
tudode
Nem azért, csak azért!
.
Gyurcsány hobbija összeegyeztethetetlen EZEKKEL a PÉNZ-, ÉS HATALOMÉHESEKKEL, mert saját futó csukájában rótta Margit szigeti futópályán a testedzést.
.
Ezek a vágásra érettek pedig már azt sem tudják (illetve tudják) mit kell ahhoz összegányolni, hogy csurranjon, cseppenjen a hokizsebekbe is
.
Például: 1921-ben vadász világkiállítás BOTSÁSKA MÓDRA:
.
www.google.com/search?q=Vad%C3%A1sz+Vil%C3%A1gki%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1s&oq=Vad%C3%A1sz+Vil%C3%A1gki%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1s&aqs=chrome..69i57j33.21131j0j8&sourceid=chrome&ie=UTF-8
-------------------------------------
.
EZEK már azt sem tudják, hogy milyen módon rázzák a nép RONGYÁT!
.
Akkor amikor, ez az, amaz, ill. minden tagország hatáskörébe tartozó feladatukat leróKÁZZÁK!
verőce21
Máshová kell tenni az íjászközpontot. Ennyi.
Szerintem ez egy kacsa hír, sőt gumicsont lipsiknek!
nevemnick
Írja egy nemzeti cocialista: ,,liperalizmus". :D :D :D :D :D
verőce21
Íjászpályának legalább egy 700 m hosszú tér kell. Ma már 540 m-re lőnek el a legjobb női íjászok is. Keresni kell Budapest peremén egy nagydarab rossz, lapos földdarabot és körbeültetni védőerdősávval. Az erdősítést még az Unió is támogatja.
papa.49
A Kossuth tér megfelelne a parlament felé lövöldözhetnének, ha volna egy, egy politikus találat nem baj tisztul a légkör !!!
Gauntlet
Most már állhatok le a bulldózereitekkel! A liget nem volt elég???
Nessy
@Gauntlet: Szerintem valamelyik hazánk nagyja kis korában fejre esett a fáról, és ezért gyűlöli a fákat, irtatja őket, ahol tudja!
verőce21
@Mirabilis: Nem hiszem, hogy megvalósul.
Ha igen, majd ültetnek helyette fapótlásként egy nagyobb erdőt. Mind a kettő rendezettebb, gondozottabb lesz. Mindenki jóljár!
Málna
Sosem értettem ezt a fakivágás-mizériát. Lehet másikat ültetni helyette, nem?
Nessy
@verőce21: Akkor majd csak azt a pár évtizedet kell kivárni amíg a fák megnőnek, ha egyáltalán megmaradnak! Ezek a suhángok, amit előszeretettel ültetnek, nem igazán hajtanak ki a következő tavasszal, ha már előbb nem dobják fel a gyökerüket. De pl. a Városligetben ha a kivágott helyére sok négyzetméter beton tömböket építenek, akkor ott nem igazán lesz több ha. Tudom, már megígérték, hogy több lesz a "zöld felület"! Zöldre festik a beton kockák és háromszögek tetejét! Más építőanyag nem is létezik újabban, csak beton !
verőce21
@Nessy: @Mirabilis: Kishitűek vagytok! Kivágott helyett fapótlási kötelezettség van!
Ezt hadd ne magyarázzam, hogy mit jelent. Egyébként pedig csak jót tesz "Farkaserdő"-nek ez a megújulás.
verőce21
@Nessy: Budapesten, pontosabban Pesten, az 1860-as évekig egyetlen fa sem volt az utcákon. Ekkor még csak a mai Kiskörútig (Astoria) terjedt ki az utcás beépítés. Erre értendő. A körúton kívül néhány középület épült, pl. Nemzeti Múzeum, Nemzeti Színház, amelyek először estek fás-ligetes környezetbe.
A fásítást Pesten Podmaniczky báró valósította meg, aki a Városliget fásítását és a Népligetet is szorgalmazta. Ezek voltak Pest első "tüdői". Ugyancsak Ő vezette az Operaház építését, és a mai Andrássy út kitűzését. Addig a mai Andrássy út helyén mocsarak között kanyargott az út, ahol állandóan rablók és útonállók tanyáztak, stb. Még az Operaház helyén is 1876-ig egy városszéli korcsma állott, tele kétes hírű alakokkal és ledér nőkkel.
Szóval csak a fásítási programhoz írom le, hogy nem volt Pest semennyire sem fásított, ugyanígy a külterületi mocsarak helyén ültettek erdőket. Ilyen volt pl. a Városliget is.
Mindezt csak azért írom le, hogy egyáltalán nem idegen dolog, a városszélen telepíteni új parkerdőket!
Yoda69
@verőce21: De a motorizacio sem volt ilyen utemu te nagyon eszleny.
verőce21
@Yoda69: Éppenezért fontos, új védőerdősávok építése a pesti oldalon! Az M0-ig van még hely: Rákospalotán, Cinkotán, az Asia Center mögött, Soroksáron..., stb.
verőce21
@Nessy: /23:27 folyt./ A természetes fásítás, zöldövezetek miatt volt népszerűbb lakóhely mindig Buda, mint a pórnép lakta, poros, sáros, zöld nélküli Pest.
De ma is folytatni kell a Podmaniczky báró - "Budapest vőlegénye", a Közmunkatanács elnöke -, által elkezdett fásítási programot, a parkok megújításával, új védőerdők telepítésével, stb.
Lepényleső
Megtehetik? Bármit,bárkivel,bármikor hiszen erre szavazott majd két millió szavazó,a
többi hat meg elhitte,hogy a nyolcmillió 2/3-a két millió,a maradék hat millió meg csak 1/3-a
a nyolc milliónak?
Yoda69
@verőce21: Akkor az íjász központot is oda kene vinni, nem pedig egy 20 ezer m2-es erdoreszt kiirtani miatta.
human
Magyarország államformája stadion. Stadionban meg vannak fák? Naugye!
Cincinntatus
A mellékelt térképen látható, hogy a Rex kutyaotthon alapítvány egy jelentős területet elvesz a Farkaserdő területéből.
Varjú László (DK), a körzet országgyűlési képviselője nem mer belekötni a Rex kutyaotthon alapítványba, csak az íjászokat izélgeti pedig "a közgyűlésen átmenetileg levették a napirendről a kérdést", ami az íjászokat illeti.

Most mégis kongatják a vészharangokat az íjászok kérése miatt.
Karácsony szerint "itt van a klímakatasztrófa a nyakunkon."
A Rex kutyaotthon alapítvány, mely egy jelentős területet elvesz a Farkaserdő területéből nem okoz klímakatasztrófát a sötétzöld Karácsony szerint.
A klímakatasztrófát kivált okok értelmezése Karácsonyék részéről, hamis alapokon nyugszik, miként az állatvásári kupecé:
"HA AKAROM VEMHES, HA AKAROM NEM VEMHES." Olyanra mondják, ki most igy, majd ugy beszél, mint az állatvásári kupec, ki szamarát egyszer vemhesnek, másszor nem vemhesnek állitá.
evacica
Igaz az, hohó Orbánék mihez hozzányúlnak, azt vagy ellopják, vagy tönkre teszik!!! Ezeknek a fák is az ellenségeik, ahol látják irtják! Őket kéne már irtani, mert túl sok van belőlük és kártékonyak is!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.