A Gyulai Törvényszék augusztus 14-én elrendelte a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. felszámolását. A cégnél januárban derült ki, hogy leállnak a termeléssel.

A beol.hu cikke szerint augusztus 14-én rendelte el a Gyulai Törvényszék a Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. felszámolását, ami a Cégközlönyben augusztus 15-én jelent meg. 

Elrendelték a szarvasi vasipari cég felszámolását

A Szarvasi Vas-Fémipari Zrt. üzeme és boltja Szarvason 2019. január 25-én. Az ötvenes évek óta működő gyár befejezi termelését. A társaság nem tudja elkerülni a teljes létszámleépítést, több mint négyszáz embernek mondtak fel

Fotó: MTI/Rosta Tibor

A tulajdonosok elóször tagi befizetésekkel próbálták megmenteni a céget, ám a hitelezők a felszámolás mellett döntöttek. 

"A felszámolásra vonatkozó kérelmet április 25-én kapta kézhez a bíróság. A felszámolás múlt héten csütörtökön kezdődött meg, az ÁFI Felszámoló és Vagyonkezelő Zrt. közreműködésével.

E szerint akiknek a vasiparival szemben követelésük van, ettől az időponttól kezdve a fent említett cégnél tehetnek bejelentést legalább ötezer forint befizetése mellett. A bérgarancia alap felső határa 1 millió 495 ezer forint. Az e feletti követelések megtérítése a későbbiekben a vagyonértékesítésből befolyt összeg terhére történik. A felszámolást végző cég címe: 1137, Budapest, Pozsonyi út 32. flsz. 1. A bérkövetelés mintegy 200 egykori dolgozót érint"

- olvasható a cikkben.

A lap szerint a szarvasi, fideszes vezetésű önkormányzat megpróbálta megmenteni a céget, az is felmerült, hogy megveszik, ám erre végül nem állt rendelkezésre megfelelő anyagi fedezet.

A lap egy korábbi cikke szerint januárban jelentették be a leállást a cégnél, ám már 2018-ban a korábbi 400 fős saját és munkaerő-kölcsönzőtől igánybe vett dolgozóból 200 főt fokozatosan leépítettek az év végére. 

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A szarvasi önkorinak fontosabb a térkövezés, meg minden egyéb mint ez a cég !!!
Addig amíg az alapító vitte a céget nem került ilyen helyzetbe, a nyugdíjba vonulása után kezdődtek, a bajok, visszajött ment tovább a cég, míg végül egy szombathelyi cég bele nem ugratta a IKEA lámpa gyártásba !!!
Amihez semmi nem volt meg, és nem is jutottak előbbre a gyártásban, és ez lett a vesztük !!!
Sajnálom az embereket volak köztük harmadik generációs munkások is !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
maci0427
Ha a Fidesz /kormány/ megakarta volna menteni akkor megmentette volna ! Lett volna rá egy valag pénz, de már annyi modernnek mondott kávéfőző gép van, hogy ezt a sokak által maradinak mondott főleg kévéföző gyártó céget nem akarták megmenteni ! Az IKEA. rosszúl elsült lámpa bulija volt a vég, ami lehet, hogy nem véletlen !!!
Gauntlet
@maci0427: ha menti, akkor valamely narancsoshoz kerül :(
papa.49
A szarvasi önkorinak fontosabb a térkövezés, meg minden egyéb mint ez a cég !!!
Addig amíg az alapító vitte a céget nem került ilyen helyzetbe, a nyugdíjba vonulása után kezdődtek, a bajok, visszajött ment tovább a cég, míg végül egy szombathelyi cég bele nem ugratta a IKEA lámpa gyártásba !!!
Amihez semmi nem volt meg, és nem is jutottak előbbre a gyártásban, és ez lett a vesztük !!!
Sajnálom az embereket volak köztük harmadik generációs munkások is !!!
Cincinntatus
"A veszteséget államosítják, a nyereséget privatizálják"
A Stefánia Palotában rendezett vitaest keretében Ormos Mária és Krausz Tamás történész értékelte a világválságot.
maci0427
@papa.49: Csapda volt és volt mire - kire fogni ! A lámpagyártás eleve rossz döntés volt , de sajnos lehet , hogy már másra sem volt annyi kereslet , hogy eltartsa a céget , hiszen káféfőzők tömkeleg öntötte el az országot. Végül is megoldodott mert bezártak , bezáratták !
Lepényleső
Pár nap,s a kerekek beindulnak,mihelyt a kiválasztott párthű káder vissza nem térítendő állami
támogatást,a továbbiakban állami megrendeléseket kap?
reagens
@Eriksson: Én sajnálom. Nekem hiányzik.
Eriksson
@reagens: Én is sajnálom, de túl erős volt az ellenérdekeltség. Kellett a piaca az import cikkeknek.
reagens
@Eriksson: És akkor ne beszéljünk arról, hogy a "művelt nyugat" kihasznál bennünket és a támogatás is csak alamizsna a piacunkért.
Eriksson
@reagens: Ez így igaz. Játszanak velünk, mint macska az egérrel. Ami jól megy, azt megveszik, majd bezárják, hogy ne legyen konkurencia a saját termékeiknek. Oszt kiszúrják az ország szemét "eu-s pénzekkel", hogy legyen mivel fenyegetőzni, ha nem viselkednek előírás szerint.
reagens
@Eriksson: Tökéletesen egyformán látjuk a júnijó szerepét. Gondolkodtam azon, hogy bevezetnénk a júrót aztán vadul költekezni kezdenénk. Ki kell húzniuk bennünket, mert bedőlne a pénzük. Nagy tasli lenne nekik mint a görögök esetében.
Eriksson
@reagens: Az érdekes lenne! A juró a bankok pénze, az egymás közötti elszámolásé.
A forintnak még kamatot is számolnak fel azért, hogy használhassa a közös pénzt. Tehát nem érdeke senkinek, hogy ez az állapot megváltozzon.
reagens
@Eriksson: Valahogy Orbán sem siet bevezetni. Gondolom nem szeretne ekkora függést. Pedig csinálhatnánk cifra dolgokat. Na majd a szoclibek bevezetik ha hatalomra kerülnek. A kérdés csak annyi lesz e még akkor júnijó?
Eriksson
@reagens: Annak idején nekik sem volt fontos. Ki tudja miért? :)))
A függés így is meg van, csak kicsit bonyolultabb. Lásd, mit csináltak a török lírával. Azt sem tudták szegények, hova lett a pénztárcájuk.
reagens
@Eriksson: Nem tesznek tönkre bennünket. Egy legatyásodott országnak csekély a felvevő piaca az pedig kell nekik. Így önző gazdasági érdekből hagynak ugrálni bennünket!
És mióta Izraellel puszi pajtások vagyunk, csodák csodája, megítélésünkkel is óvatosan bánnak.
Eriksson
@reagens: Megítélés? Bizonyos körökben igen, bizonyos körökben nem. Ne felejtsd, az üzlet minden előtt.
reagens
@Eriksson: És nem egységesek a keselyűk sem. Na ez biztos.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.