Szent István államalapításának lényege a nyugati kereszténység melletti döntés volt, ez tette naggyá Magyarországot és ez a gondolat emelte fel Európát is, amelynek most újra a kereszténység mellett kell döntenie – jelentette ki Nacsa Lőrinc, országgyűlési képviselő a felvidéki Érsekújváron, ahol beszédet mondott a Magyar Közösség Pártja (MKP) által szervezett, Szent István napi megemlékezésen, hétfőn.

Nacsa Lőrinc: Európának újra a kereszténység mellett kell döntenie
Fotó: Kovács Attila/MTI

Nacsa Lőrinc, a mintegy negyedében magyarok által lakott felvidéki város főterén tartott megemlékezésen mondott beszédében az államalapító uralkodó döntéseinek okairól, következményeiről és azok máig aktuális üzeneteiről beszélt.

Beszédében az országgyűlési képviselő rámutatott: Szent István egy olyan keresztény államot hozott létre, amely meghatározóvá és megkerülhetetlenné vált Európában. Hozzátette: a kereszténység volt az a szilárd alap, amelyen megerősödött az európai kultúra, ám ez (a kereszténység) mára egyre inkább erejét veszti, mert gyengítik és próbálják jelentéktelenné tenni. Kiemelte: a magyarok azonban nem szeretnék, ha értékrendjüket és kultúrájukat fel kellene adniuk, nem szeretnék ha bizonytalanságban, rájuk erőltetett "értéktelenségben" kellene élniük.

"Európának újra a kereszténység mellett kell döntenie. Az abnormalitás helyett ismét a normalitást kell választania, a nemzetek feletti birodalom helyett a nemzeteket és a nemzetek közötti békés együttműködést kell választania, a kettős mérce, a diktátumok és politikai támadások helyett a tiszteletet és a jogok biztosítását" – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc, leszögezve: csak így lesz jövője Európának!

A képviselő szólt az országhatárokon kívül élő nemzetrészekről, a nemzetegyesítésről és a magyarok egymással szembeni felelősségéről is. Rámutatott: ma a felvidéki magyarok számíthatnak az anyaországra, és az anyaországiak is számíthatnak a felvidéki magyarokra. Megjegyezte: ez természetes, csak sajnos sokáig természetellenes állapot állt fenn.

"Ma újra együtt határozzuk meg az irányt és próbálunk ellenállni a külső, minket gyengíteni akaró kísérleteknek"

- mutatott rá Nacsa Lőrinc.

Kiemelte: a Kárpát-medencében Szent István örököseiként, építenünk kell nemzetünket, ez közös felelősség, hogy az amit örökségül kaptunk, jövővé váljon és ezer év múlva is magyar szótól legyen hangos a Kárpát-medence. "Ez a feladat ma, itt kezdődik" – zárta beszédét.

A megemlékezés, amelyen mintegy százan vettek részt, koszorúzással zárult, majd az ünnepség kenyérszenteléssel folytatódott a Csemadok helyi szervezetének épületében.

(MTI)

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
@RonaGyuri: orbánnak ilyen agysejthiányos, taknyokra van szüksége akik nem képesek önálló gondolkodásra, így vakon és süketen képesek kiszolgálni a húgyagyú vezérük minden elvárását.
A második cikkhez, az elmebeteg szószerint értelmezi és hajtja végre a közmondást, h itt kő kövön nem marad, se fa, se fű, csak szobor és kőtenger...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eriksson
@Nessy: Azt hiszem, hogy az Iszlám erőszakos térhódítása ellen csak a kereszténység újragondolásával lehet felvenni a harcot. Lassan a két mindenható, Isten és Allah követőinek szembenállásáról szól a világ. S az erősebb győzz.
De talán nem is kellene ellenállni. Allah követői sokkal életrevalóbbak. S akiknek a hitük erősebb, azoké a világ.
Nessy
@Eriksson: nem tudjuk mit hoz a jövő. A világ amióta fennáll, mindig változik! Egy, két cezaromániás hatalom őrült, és lehet, hogy ezt a vitát már nem az ember dönti el.
Eriksson
@Nessy: ???
Én a vallások háborújáról beszéltem.
csak úgy....
@Eriksson: szerinted ,ha európa hirtelen katolikusabb lesz,az védelmet nyújt valami ellen? ez egy nagyon középkori elmélet ! még a megboldogult ateista korodban,akkor min filozofáltál ? szerintem,te akkor is az aktuális hatalmat támogattad ,ugyan úgy mint most és elhitted nekik,hogy a kapitalisták a szakadék szélén,mint most is mindent...
csak úgy....
@Eriksson: a sok rohadék vallások háborúját,az istenek nevében?
szerinted ki lehet az igazi isten ? a keresztény,kik tömegesen égettek "eretnekeket" vagy a mohamedánok,akik manapság az ö,állítólagos istenük nevében gyilkolnak?
szerintem egyik sem,persze fogadok,hogy te ezt is másképp tudod, mert nem is említed a XX. sz ban történteket,mikor állítólagos keresztények tömegével és nagyüzemi módon a zsidókat irtották!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. September 22., 17:40
Lecsúszott színésznő lett Meryl Streepből
Itthon - 2019. September 22., 17:36
Óriási razzia volt a Belvárosban
Itthon - 2019. September 22., 17:25
Demcsák Zsuzsa így jött össze új, indiai férjével