Áder János államfő arról beszélt, hogy olyan otthont kell berendeznünk, amelyből kitessékeljük az idegen, barbár eszméket.

Forrás: Index
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kereső
"Harminc esztendővel ezelőtt a szabadság magját vetettük el. 1989-ben visszatért a remény, hogy a haza végre újra a magyarok otthona lesz. Otthon, ahol a világot a szívünknek kedves módon rendezzük be, ahol magunk alkotjuk törvényeinket, és ahonnan kitessékeljük az idegen, barbár eszméket - mondta az államfő. "Olyan otthon, ahol félelem nélkül lehet élni, szabadon tanulni, becsülettel dolgozni, tisztességgel, hittel gyermeket nevelni" - mondta Áder János."

Igy igaz, ahogy mondtad bábjános. Csak Ti éppen most vettétek/veszitek el tőlünk. És hiába a keresztes zászló, meg a nagy-nagy szavakbani kereszténykedés. Kádár is meghaladott benneteket- az ateista Kádár,- akiben több humánum volt mint bennetek összesen.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nevemnick
Ha így folytatódik, még a végén a ,,veres" csillag is visszakerül a parlament legmagasabb fokára... :D
kereső
"Harminc esztendővel ezelőtt a szabadság magját vetettük el. 1989-ben visszatért a remény, hogy a haza végre újra a magyarok otthona lesz. Otthon, ahol a világot a szívünknek kedves módon rendezzük be, ahol magunk alkotjuk törvényeinket, és ahonnan kitessékeljük az idegen, barbár eszméket - mondta az államfő. "Olyan otthon, ahol félelem nélkül lehet élni, szabadon tanulni, becsülettel dolgozni, tisztességgel, hittel gyermeket nevelni" - mondta Áder János."

Igy igaz, ahogy mondtad bábjános. Csak Ti éppen most vettétek/veszitek el tőlünk. És hiába a keresztes zászló, meg a nagy-nagy szavakbani kereszténykedés. Kádár is meghaladott benneteket- az ateista Kádár,- akiben több humánum volt mint bennetek összesen.
görbetükör
@nevemnick: Pont erre gondoltam én is. Szokjuk megint a vörös zászlót. :(
Nyírfa
És, ha számomra éppen Áder és társai testesítik meg a barbárságot?
Commenter
Idén is szoknunk kell az új "vörös" zászlót, a kereszttel a keresztény szabadság nevében. Tegyék már fel a keresztet a parlament kupolájára is :(
Nessy
Kérem tisztelettel a kereszt a római katolikus vallás jelképe! És bármily hihetetlen, de elég kevesen vallják magukat katolikusnak! Bár a jelen helyzetben növekedni fog a státusz keresztények száma!
kereső
@Nessy: a felnőtt lakosság 17%-a vallja magát vallásosnak.
kereső
Eldugulhatnának már a státusz keresztények. Magyarország felnőtt lakosságának 17%-a mondja magát vallásosnak.
Az a kereszténység, amit a fidess-kdnp képvisel, szöges ellentéte Jázus tanitásainak( a valódi kereszténységnek ezek lennének az alapjai)- mind szövegében, tetteiben meg még inkább. Útálom a hazudozó, aljas képmutatókat.
verőce21
@Commenter: (10:08) Lehetőleg olyan ferdén a keresztet, mint a koronán van!
A többször sebzett országra is utalva! :(
Commenter
@verőce21: ezt nem gondolhatod te sem komolyan.Az a kereszt nem az övék. Nekik van saját keresztjük. Ami a keresztes hadjáratok keresztjére emlékeztet, úgyis harcolnak minden ellen. Nehogy már orbán csalással megválasztott parlamentje fölött István király koronájának keresztje álljon.Hogy az ország sebzett most is, az biztos.Ezer sebből vérzik orbán irányítása alatt. Az önkormányzati választásokkal be is viszik neki a kegyelemdöfést.
verőce21
@Commenter: Éppen, hogy keresztes hadjárat van. A Keresztény Szeretet meghatottságában.
Olyan hatása lenne, mint egy lesminkelt Montmartre.
Commenter
@verőce21: Sírva vigad a magyar. A kisherceg meghal, de az övé látszathalál.
Nem véletlen talán, hogy Léon Werth is pont a Pére Lachaise temetőben van eltemetve ahol Nagy Imre jelképes sírja áll.
Lepényleső
...ám korántsem akkora mint amit a fydes akasztott a mi nyakunkba?
RonaGyuri
ez a szaros kádári paraszt-káder egyre pofátlanabb! =))
justhpeter
Akármekkora is lehet a kereszt, amit ez a szégyenkeresztény csürhe kirakosgat mindenhova, ettől még egy sem lesz tisztességes keresztény. Ahhoz nem elég kereszteket kirakni mindenhova és ájtatos pofával végigmenni a körmeneten.
Igaz, attól sem leszek keresztény, ha összefekszem az egyházzal.
verőce21
@Commenter: (16:08) Az ötlet amit említesz, nagyon nemes, csak persze, ha az ember minden kákán csomót keres, ezen a kákán is könnyen talál.
Ilyen a Keresztény Szeretet és jelképe a felhelyezett kereszt. A Kereszt mindenekelőtt nem magyar ötlet, sőt, nem is francia, lehet, hogy még római sem. Nem is akarjuk ezt szabadalmaztatni, mert a szabadalommal elkéstünk. Olyan ez, mintha valaki a "Szamárinduló" zenedarabot akarná szabadalmaztatni, az is rég megszületett, de senki nem ismeri a szerzőjét. (Pedig a jogdíja jól jönne.)
Ilyen a "Keresztény Szeretet" és a Jóság is.
Hogy önmagában mi a Jóság, az most nem tartozik ide. De ha egy nagy társadalom eminensei nekiállnának, hogy megrendezzék a Jóság Hetét, akkor annyi mellékkörülményre és gyakorlati végrehajtásra, praktikus szempontra lenne szükség, hogy fölöslegesnek tetszik közelebbről meghatározni, az esemény értelmét. Ilyen a kereszt felhelyezés, vagy levétel is.
A Jóság, viszont olyan valami, mint az ásványvíz, minden ellen jó. A publikum már hallott róla. Vannak világcikkek, amik időnként feledésbe merülnek. Ennek a szónak a lágykemény csengése kiveszett ebből a világból, eg-egy maréknyi békét még cipelnek az emberek a zsebükben, talán azért vannak így megilletődve egy kereszt láttán is…
Cincinntatus
Arany János írta:

Izabella királyné Budában
Azt se tudja, hova lesz buvában:
Két ellenség két felől szorítja,
Szívét a gond száz felől borítja.

Összegyüjti budai tanácsot:
"Jó emberek, adjatok tanácsot:
Boldogasszony temploma keresztjén
Török zászló lengjen, vagy keresztyén?"
Commenter
@verőce21: Szerintem azért nem teljesen mindegy hogy ez a rezsim mire használja fel az embereket és milyen szimbólumokat használ hozzá. A megvett, lebutított szavazók indulóját is lehetne szabadalmaztatni. Annak is lehetne jogdíja, valakiknek jól, jönne, kár is ilyesmiken gúnyolódni, mert attól sem lesz itt jobb semmi.
Víz és fény nélkül nincs élet. Ez a természet adta jóság. A kis herceg maga a naivitás és a jóság. Mindenhez és mindenkihez bizalommal közeledik, a kígyóhoz is, aminek a marása másodszorra ugyan már nem halálos de mégis a vesztét okozza.Nekünk viszont kereszttel vagy anélkül csak ez az egy bolygó jutott és itt nincs béke...
verőce21
@Commenter: "...ez az egy bolygó jutott és itt nincs béke..." - ezért is lenne kár másik bolygón is megvetni a lábunkat - az emberiségnek -, mert azt is csak összeszennyeznénk, és békétlenséget szítanánk.

A Jóság, viszont olyan valami, mint az ásványvíz, minden ellen jó.
Commenter
@verőce21: nem fogja megvetni a lábát másik bolygón. Az emberiségnek ez a bolygó jutott ezen él és (ki)hal majd. Kihuny a Nap, kiszáradnak a tengerek és sivatagként pusztul el. Kellene egy valódi zöld párt, de nekünk még az sincs. Greta Thurnbergünk sincs csak kamu zöld pártunk és egy kamu zöld (köztársasági) elnökünk.
verőce21
@Commenter: Akad itt nem kamu dolog is...A magyaroknak számára Tusványos a nemzeti érzület katalizátora!... "Magyarország Miniszterelnöke minden évben olyan istápot ad a lelkünknek, amely bőven szabályozza hazaszeretetünket..." :)
Csizmás Kond
@Commenter: "Kellene egy valódi zöld párt"
...szerintem nem kellene egyetlen párt se.
Commenter
@verőce21: az ispotályokban azonban nem jut istáp a betegeknek, mert a tusványosi istáppal ők biztos nem laknak jól, ahogy rendőrök sem a penészes szendviccsel. A déli kerítés mögötti sivatagi cigányoknak meg elég istápként a levegő is..

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.