A több mint ezer esztendős magyar állam Európa egyik legrégebb óta létező állama, ezért jár neki a tisztelet. Jó ha erre időről-időre emlékeztetjük magunkat és a "minket megleckéztetni akarókat" – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden Egerben, a Szent István király emlékére rendezett városi díszünnepségen.

Szijjártó: Magyarország már csak koránál fogva is tiszteletet követel magának

Szijjártó Péter hangsúlyozta: az elmúlt több mint ezer év megmutatta, hogy Magyarország és Európa csak akkor tud megmaradni, ha megőrzi "önmagát", biztonságát, szabadságát, identitását és keresztény kultúráját.

Hozzátette: a jövőre való célkitűzés nem lehet kevesebb annál, mint megőrizni Európát európainak, Magyarországot magyarnak.

A magyar történelem azt mutatja, hogy lehettek bármilyen erősek is a megszállók, az "elnyomó ideológiák", lehettek bármilyen túlerőben is a diktatúrák helytartói, a magyarok mindig kiálltak a szabadságukért és meg is védték azt – mondta.

"Mi magyarok még mindig itt vagyunk Európa szívében, itt vagyunk egy ereje teljében lévő nemzetként, itt vagyunk az európai szabadság és az európai értékek védelmezőjeként"- fogalmazott a miniszter.

Szijjártó Péter azt mondta: Szent István a legnagyobb dolgot tette meg, amit egy uralkodó megtehet népéért: megvédte Magyarország függetlenségét egy olyan korban, amikor magától értetődő lett volna a behódolás, az önfeladás.

Az akkori Európában is a nagyhatalmak "diktálták a tempót", akkor is "paktumok köttettek", népek szűntek meg és olvadtak be mindörökre más népekbe – mondta a külügyminiszter.

Szent István király azonban – óriási hittel a magyarokban – letette az önálló, keresztény magyar állam alapjait, amelyet erős törvényekkel és határvédelemmel, a magyar állam szuverenitásával erősített meg – mondta, hozzátéve: ma pedig újra a Szent István-i örökséget és értékeket támadják.

A "részben látható, részben a sötétben bujkáló pénzügyi és politikai hatalmak" akarják azt, hogy Európa szabaduljon meg a keresztény európai identitástól, és az európai nemzetek feledkezzenek meg, hagyják maguk mögött a nemzeti identitásukat – fogalmazott a miniszter.

Mindez nem értelmezhető másként, mint a "szabadságunkkal szembeni támadásként"- hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Hogyan lehetne szabadnak nevezni azt az országot, amelyet arra kényszerítenek, hogy adja fel nemzeti identitását, vallását, kulturális értékeit, történelmi örökségét vagy amelytől el akarják venni azt a jogot, hogy maga döntsön jövőjéről, arról, hogy " kiket enged be, kikkel akar együtt élni, kikkel nem?"- tette fel a kérdést a politikus.

A magyarok "szabadságharcosok", meg fogják védeni a szabadságukat, meg fogják őrizni Magyarországot magyarnak – jelentette ki.

"Megvédjük a határainkat, a templomainkat, a hitünket, a kultúránkat" – mondta, kiemelve: "itt egészen biztosan nem fognak olyan döntések születni, hogy a kereszténység jelképeit távolítsák el a közterületekről". A kereszténységért, a magyar államért folyamatosan küzdeni kell – mondta, hozzátéve: a jó döntések mindig akkor születtek meg, amikor a magyarság a Szent István-i utat választotta.

Egészen biztosan jó döntés az erős, európai, keresztény, szuverén és szabad Magyarország útjának választása – mondta, hozzátéve: erre kötöttek szövetséget kilenc évvel ezelőtt, és ezt a szövetséget folyamatosan, lépésről lépésre, napról napra, választásról választásra megerősítették.

Szijjártó Péter azt kívánta a magyar nemzetnek, hogy ezt a szövetséget a következő években is "tovább erősítsük, ezáltal tovább tudjuk erősíteni a szabad, Szent István-i utat járó, erős Magyarországot".

Habis László (Fidesz-KDNP), Eger polgármestere beszédében kiemelte: a vár nemzeti emlékhely, a kormányzat elkötelezett amellett, hogy rekonstruálják, régi fényében mutatassák meg a jövő generációknak.

Mint mondta, büszkék arra, hogy Eger évszázadokon át "Felső-Magyarország" szellemi központja, egyházi, kulturális, oktatási centruma volt. Közölte: Egerben ma is történelmi időket élnek, hiszen jelentős fejlesztések valósulnak meg a városban.

Az ünnepséget követően Szijjártó Péter és Habis László elismeréseket adott át: a város díszpolgári címét idén Csányi Barna testnevelőedző kapta.

Kép és szöveg: MTI

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Már megint jön ezzel a hülye "tiszteletet követel magának" dumával. A tiszteletet ki kell érdemelni és jelenleg ez a helyzet még nem áll fenn!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Clavigo
Ez az ünnep is rommá baszva,,,oszt jó napot.
CsipkeRózsa
A kormány tiszteli az idős embereket?
kokopelli
@menekült: ...ezt az egész ß@rt a saját bandájának tálalja fel,anélkül,hogy megemlítené a többi már itt
"állomásozó" népeket! A szivaros angol Sir nemhiábe mondta,hogy:
"A történelem mindíg az,amiben az utókor megegyezik!"...a ß@rjártó P. ebben egyezett meg magával!Pont!
advocat
A tisztelet járhat, kapható. De követelni nem lehet. Szerintem.
kokopelli
...melyik nemzet volt az utolsó honfoglaló Európában?...csak nem a magyarok?... Igen?... Akkor nem ők azok
akiknek jobban kellene tisztelni a többi nemzetet?
(a többieknek biztos nincs piros pötty a seggükön,ugye kuszaszem? )

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.