Egy nő hívta a segélyhívót, elmondta, hogy a hajnali órákban furcsa hangokat hallott a szomszédból.

S. Levente brutális kegyetlenséggel megölte párját és négyéves kisfiát, majd magával is végzett.

A helyszínelés késő estig tartott pénteken, és csak ezután vihette el a temetkezési vállalkozó koporsókban a holttesteket, köztük a kisfiúét. A gyilkosság részletei már ismertek, az apa párját nyakon, kisfiát pedig többször is mellkason szúrhatta, mielőtt megölte magát.

Sikolyt hallottak, de nem mentek ki a járőrök

A szomszédok sikolyt hallottak, most a rendőrség közlése szerint érkezett is bejelentés emiatt augusztus 22-én 10 óra 54 perckor, a holttestek megtalálása előtt egy nappal, de nem mentek rendőrök a megadott címre.

Közölték, hogy egy nő hívta a segélyhívót, elmondta, hogy a hajnali órákban furcsa hangokat hallott a szomszédból. A bejelentő azt is elmondta, hogy egész nap nem látta a mellette lévő lakásban bérlőként élő családot. A nyomozás adatai szerint a bejelentést megelőzően 24 órával a család tagjai már nem éltek.

Pénteken a lakás tulajdonosa hívta ki a rendőröket újra, miután az albérlői nem válaszoltak a telefonhívásaira.

A Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese megvizsgálva az előzményeket, úgy döntött, hogy

nem igényel további intézkedést a bejelentés, ezért nem küldött járőröket a helyszínre.

Budapest rendőrfőkapitánya elfogadhatatlannak tartja az intézkedés elmulasztását, ezért vizsgálatot rendelt el. A vizsgálat megállapította az ügyeletes mulasztását, ezért fegyelmi eljárás indult ellene.

Cikk- és címlapkép: MTI/Mihádák Zoltán

(blikk.hu)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Horizont
A hölgynek azt kellett volna mondania a segélyhívó telefonjába, hogy orbánt felfestették a házfalra ...tuti azonnal kimentek volna.
Kibaszott egy ország lettünk, szó se róla.
advocat
A járőrnek nem ez a dolga. Vagy ez? Végül is a helyszínelők ellátták a dolgukat!
Horizont
A hölgynek azt kellett volna mondania a segélyhívó telefonjába, hogy orbánt felfestették a házfalra ...tuti azonnal kimentek volna.
Kibaszott egy ország lettünk, szó se róla.
vacsi
Persze, hogy nem mentek ki! Sikoltani sok mindenért lehet: egyszer kicsúszott egy tál a kezemből, mondhatom, hatalmasat sikítottam, az utca végén is hallani lehetett. Furcsán néztem volna, ha jönnek a rendőrök!
Egyébként elképzelhető, hogy akkor volt a gyilkosság, így hiába is mentek volna ki!
Horizont
@vacsi: Remélem ha sikongatsz, mert bajba kerülsz nem megy ki senki hozzád.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok