Megrendelték az első példányt a Magnus Aircraft Zrt. pécs-pogányi repülőtéren lévő gyárában készülő, magyar fejlesztésű, kompozit testű repülőgépeiből.

Megrendelték az első példányt a magyar fejlesztésű, pécsi gyártású repülőgépekből
Fotó: MTI/Ujvári Sándor

A reptér nyílt napján, szombaton, ünnepélyes keretek között aláírt szerződés értelmében a cég Fusion 213 típusú oktató repülőgépét a pilótaképzéssel foglalkozó MultiFly Kft. vásárolja meg.

Boros László, a pécs-pogányi reptéren ötmilliárd forintos beruházással gyártó- és összeszerelő üzemet létrehozó Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója az MTI érdeklődésére elmondta:

a próbaüzem küszöbön álló megindulása után jövőre már teljes kapacitással tud működni kompozitgyáruk, s évi 80-90 – nagyobbrészt exportra szánt – repülőgép előállítását végzi majd.

Kitért arra: létesítményeikben jelenleg hetvenen dolgoznak, az év végén már 110-120 munkatársra lesz szükségük, míg 2020 második felében akár 150 embernek is munkát adhatnak.

Muity György, a Pécsi Tudományegyetem Kancellária Pályázatmenedzsment és Innovációs Igazgatóságának vezetője közölte, ősszel felsőoktatási szakképzés formájában kétéves pilótaképzés indul az universitas műszaki karán. A hallgatókat a reptéren képzik majd a Magnus által előállított gépekkel, a MultiFly Kft. oktatóinak segítségével.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a fejlesztések kapcsán írt levelében kiemelte: a kormányzat támogatásával megvalósult pécs-pogányi repülőgépgyártó és -fejlesztő bázis hozzájárul a hazai járműgyártási képességek növeléséhez, kedvező hatásai a technológiai fejlődésen és a munkahelyteremtésen túl az oktatási együttműködésben is megmutatkoznak.

Kitért arra, hogy a régió felzárkózásának egyik alapvető feltétele a közlekedési infrastruktúra további fejlődése, hiszen

a jobb megközelíthetőséggel jobban hasznosulhatnak az egyedülálló idegenforgalmi adottságok, megerősödhet az ipari háttér.

Hozzátette, a pécs-pogányi repülőtér az ipari háttérre építve kiváló helyszíne lehet a pilótaképzésnek, a fejlesztési tervek megvalósulása lehetővé teheti a repülőklubok újjáélesztését is.

A rendezvényen kiosztott írásos összegzés szerint a Magnus és a Multifly Kft. együttműködése nemcsak szimulációs környezetet biztosít a Pécsi Tudományegyetemen tanuló pilótajelöltek számára, hanem elősegíti a személyzettel és utasokkal kapcsolatos egészségügyi kutatások megkezdését, valamint további K+F+I projektek megvalósítását is. Ezek főbb elemei az alternatív meghajtású repülőgépek hatótávjának növelése, valamint a gépek széles körű alkalmazhatóságának kialakítása, a többi között mentési, betegszállítási profilok mentén.

A Magnus korábbi ismertetése szerint

a cég a világon először fejlesztett ki kompozit anyagokból készülő kétüléses repülőgépet, amely műrepülésre alkalmas.

Emellett kifejlesztett egy olyan gépet, amely nem kerozinnal, hanem benzinnel működik, és szintén kompozit anyagból készült; így alacsonyabb a környezetterhelése és a fenntartási költsége, mint más repülőknek.

A magyar kormány az összesen 5,16 milliárd forintos beruházással felépülő létesítmény kialakításához 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosított.

A fejlesztések során egy több mint 5000 négyzetméteres kompozitelem-gyártó üzem létesült, emellett egy 1900 négyzetméteres összeszerelő üzem és egy 300 négyzetméteres irodahelyiség épült. A kisebb gyártórészben tavaly október végén indult el a termelés, a kompozitüzem termelése hamarosan megkezdődik.

A nyilvános cégadatok szerint félmilliárd forintos saját tőkével rendelkező Magnus Aircraft Zrt. nettó árbevétele 2017-ben 175 millió, 2018-ban pedig 320 millió forint volt, adózott eredménye a két évvel ezelőtti 5 millió forintról tavaly 12 millió forintra nőtt.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Kell a mindig újabb játékszer feltörekvő újelitünk agybetdg csemetéinek. A sportkocsi és a terepjáró már olyan proli.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
Én is gondoltam már rá, hogy veszek egyet, de a helikopter sokkal gyakorlatiasabb, használhatóbb lenne.
Kár, hogy mindkettőre olyan szigorúak a repülési, leszállási szabályok...:)
verőce21
Pedig egy-egy helikopterrel, 2-3 vasúti mellékvonalat is ki lehetne váltani...!
namihami
Kell a mindig újabb játékszer feltörekvő újelitünk agybetdg csemetéinek. A sportkocsi és a terepjáró már olyan proli.
papa.49
Szép hazánkban ezer számra várnak új repcsire tehát biztos lesz piac !!!
verőce21
Már kb. 15 éves "mániám", hogy a vasúti mellékvonalak egy részét (és a szárnyvonalakat mindet) ki kell váltani helikopteres szállításra.
Végre lépjünk a XXI. századba a közlekedés megreformálásában! Sokkal közelebb lennének a falvak a városokhoz, vonzóbbak lennének lakóhelyeknek is. Aztán az utasokat ott várnák a terminálokban a kis elektromos autójuk, vagy kölcsönözhetők, és sokat tehetnénk a környezetvédelem terén is.
De megszűnnének pl. az olyan mellékvonali vasúti átjárós balesetek is, ahol üres vonat gázol el egy utasokkal teli személygépkocsit.
kakambuki
Így igaz! Egy példányát rendelték meg és nem egy darabot belőle, mint ahogy azt más oldalon leírták.
verőce21
(20:34)-hez: A vasúti pályák alépítményei kitűnő kerékpár-, és kismotorutak lennének a települések között!
Nagyot léphetnénk előre a közlekedésfejlesztés és környezetvédelem terén!
papa.49
Remélhetőleg sikeresebb lesz mint a EVO busz volt amelyik elhagyta a az egyik oldali hátsó kerekét !!!
nezelodo
Ha szegény Hofi ha élne már készen lenne a poén, hogy azt az egy példányt is egy "nagykutya az anyósának vette", miután hallotta az ezt megelőző tragikus hírt a gyártmányról és a repülőtérről.
kakambuki
@verőce21: Igaz. De ezt már alkalmazták nagyban is. A dunaföldvári felhagyott vasúti vasúti pálya töltésén pl. egy másik, új közúti kapcsolat készült korábban a 6-s út felől a hídhoz a város központ kikerülésével.
Sámannus
Lassan kiderül, mire lopták szét az önkormányzati vagyont. Jó kis szatellit program kezd kialakulni. Minden repülőből máshol tíz másik épülhetne, ezért nem lesz belőle semmi. Ahány köcsög védi direktori állását annyi szorosa lesz a ráfizetés.
Így működik minden kleptokrácia.
Sámannus
"Magyar fejlesztésű" azért rakták teli Siemens felirattal, mert a lelke nem magyar. Gondolom a németek egy üzletért a hírnevüket is bevetik. Itt az ő részük teszi ki a nettó ár 90%át.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok

Itthon - 2019. November 14., 06:27
Autó égett a 10-es főúton Dunaalmásnál
Nagyvilág - 2019. November 14., 06:21
Pestises betegeket kezelnek Pekingben