Mostanra trendivé vált családosnak, nagycsaládosnak lenni. A fiatalok is egyre inkább családban képzelik el jövőjüket – mondta a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója.

Kormánypárti civilek szerint ma ez a trendi

Király Nóra azt mondta: amikor 2010-ben a polgári kormányzás folytatódott Magyarországon, látszott, hogy a középpontban a családok állnak, s a fő célkitűzés, hogy minél több gyermek szülessen. Ennek megfelelően évről évre nő a családok anyagi támogatása, emellett társadalmi megbecsültségük is megnőtt.

A Ficsak alapítója elmondta: folyamatos az érdeklődés a februárban bejelentett családvédelmi akcióterv iránt. Júliusi indulása óta "megrohamozták" a kormányablakokat, hitelintézeteket. Augusztus végére 20 ezerre nőtt az érdeklődők száma.

Legtöbben a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását igényelték – közölte Király Nóra, kiemelve: ez Európa-szerte egyedülálló támogatási forma.

Emellett a babaváró támogatás is népszerű. A 10 millió forintos szabad felhasználású hitelt minden fiatal pár igényelheti, aki gyermekkel tervezi a jövőt. Három gyermek születése esetén a hitelt teljes egészében elengedi az állam – hangsúlyozta.

A családvédelmi akcióterv része volt a bölcsődei férőhelybővítés is, ez viszont hosszabb időt vesz igénybe, ezért az átmeneti időre, havi maximum 40 ezer forintig, bölcsődei támogatást igényelhetnek azok, akik helyhiány miatt nem tudják elhelyezni gyermeküket állami bölcsődében – ismertette Király Nóra.

Forrás: MTI

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

desir62
Az ut szélén nem hagyunk senkit csak belrlökjük az árokba. Pl. A deviza hitelesek kilakoltatása tömegével hülye segg nyaló picha.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
desir62
Az ut szélén nem hagyunk senkit csak belrlökjük az árokba. Pl. A deviza hitelesek kilakoltatása tömegével hülye segg nyaló picha.
szegfue
Egyáltalán tudja ez a hölgy, hogy mit jelent a "trendi"?! Kétségeim vannak, hogy majd a "trendi" miatt lesz valaki nagycsaládos! Pár év mulva meg a 3 gyerekesek lesznek "trendik"?! Nevetséges...
simmering73
Eddig úgy tudtam,hogy komoly felelősség vállalás nagy családot teremteni. De ebben az elfajzott illiberális országban csak simán trendi.
csak úgy....
a szemléltetö fotót meg ámerikábu koppintották? nem vót egy érdemes "trendis" magyar nagy család ,mondjuk sárközi viseletben?
namihami
A FICSAK szerint a sok gyerek a trendi.
A NOCSAK (Normális CSAládok Közössége) szerint viszont a rendezett anyagiak, élhető lakhatási körülmények, biztos munkahely és hasonló dolgok a trendik.
""Itt az idő, válasszatok!""
evacica
Sajnos a hülyeség is és a felelőtlenség is határtalan! Ez a kormány minden csak nem családbarát! Emlékezz a 9 gyerekes család segitség kérésére a kilakoltatás miatt!! Orbán sok szerencsét kívánt,de nem segített! Érzéktelen senki!
vacsi
@namihami: Nagyjából igazad van, de kiegészíteném: a biztos munkahely ne valami genyó, rosszul fizetett állás legyen - ehhez viszont iskolázottnak kell lenni; a rendezett anyagiakat, élhető lakhatási körülményeket nem bűncselekményekkel, mások megkárosításával kell elérni; és természetesen az oktatás, egészségügy megfelelő, a lehetőségekhez képest magas színvonala is szükséges: ehhez jól felkészített, tisztességesen megfizetett orvosok, nővérek és egyéb kórházi dolgozók (köztük természetesen a takarítónők, stb.) szükségesek!
reagens
Hála a Fidesz család politikájának, gyarapodik a magyar. Csak így tovább!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.