Két emailt juttatott el valaki a Partizánhoz, amelyek állítólag azt bizonyítják, hogy a közmédiában megfelelő alanyokat keresnek, hogy a Fidesz szája íze szerint tematizálják a híreket.

Leleplezték a közmédiát? Rezsiutalványnak örülő nyugdíjasokat kerestek a híradóba
Fotó: Pixabay

A Mérce úgy tudja, a múlt héten bejelentett 9 ezer forintos rezsiutalványokkal kapcsolatban például ez volt az ukáz:

egy-két nyugdíjast, aki elmondaná, hogy nagyon örülni fog ennek, hiszen ősztől jön a fűtési szezon, és milyen jól fog jönni neki ez a pénz, ennek a törlesztése.

- olvasható a Hóbor Katinka által küldött e-mailben.

A másik emailben állítólag az állt, hogy olyan méhészeket kell keresni, akik egy másik kormányzati támogatás haszonélvezői, hogy dicsérjék a kormányt.

A Partizánt vezető Gulyás Mártonnak sikerült beszélnie Hóborral, aki megerősítette, tényleg kerestek ilyen embereket. Azt is hozzátette, hogy még hatszor elő fogják majd húzni ezt a témát, és akkor kell majd nyugdíjas interjú a híradóba. 

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

tudode
Dugják fel a rezsi izcsKÁJUKAT, mert agyalágyúltnak nézik a nyuggereket!
.
Szégyentelenek!
.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Aki még nem látta Gulyás Márton videóját a békemenetről annak ajánlom ezt a részt:
youtu.be/itXe36CDYH4?t=239
tudode
Dugják fel a rezsi izcsKÁJUKAT, mert agyalágyúltnak nézik a nyuggereket!
.
Szégyentelenek!
.
csak úgy....
@Commenter: az bukta lenne,de keressék meg a reagens&durbincs duettet és a nagytudású erikssont de a cirmi is táncúna nekik örömibe...
Commenter
@csak úgy...: dehogy nyugdíjasok! Sokkal fiatalabbak mind, a hozzászólásaik alapján.
csak úgy....
@Commenter: majd visznek magukkal maszkmestert! :) persze ha nem nyugdijasok,akkor honnan a fenéböl van idejük,egész nap itt izélkodni?
Desischado
Sajnos, a nyugdíjasok jó része agyhalott, és ők azok, akik egy kiló krumpliért eladnak minket. Tisztelet a kivételeknek!
emerencia
@Desischado: Tévedsz. Agyhalott típusú nyugdíjasból még mindig kevesebb van mint mások nyakán gazdagon élő aktív korú fidesznyik nertársból. A nyugdíjasok jelentős többsége tisztában van a helyzettel. Ha ez nem így lenne, nem született volna meg ez a két email.
Macskaszem
A nyugdíjasok közt sincs több hülye, mint úgy általában. Azért kell lasszóval fogni olyat aki elégedett, mert 2 milliós nyugdíjasokkal ritkán lehet találkozni.
Csizmás Kond
Na de gyerekek, milyen lenne, ha olyan nyugdíjasokat szólaltatnának meg a rezsiutalványokkal kapcsolatban akik válasz helyett köpnének egy nagyot ?...pontosabban miért kéne azokat képernyőre vinni ?
Persze ma is vannak olyanok akiknek ez az összeg nem jelent semmit, de egy jó magyar közmondás szerint ha adnak vedd el és ha ütnek fuss el...mert szerintem bárki adta volna, bármelyik kormány sokan megköszönik mert jól jön nekik a kevés is.
Jozefina
Azokkal, akik ennek ellenére megfagynak saját lakásukban nem tudnak riportot készíteni!!!
Aki Én
@Csizmás Kond: Éppen ez a lényeg. Nem kéne büszkének lenni egy olyan kormánynak, akik alatt a 9.000 ft jelentős segítséget jelent egy nyugdíjasnak.
szaboria1
@Csizmás Kond: Cicus gondolkozz el. Épp ma halottam kb 10% nyugdíj emeléssel van elmaradva a fidesz kormány. 1999 től ha valaki már nyugdíjas volt attól már mára millió körüli összeget vettek el a kisnyugdíjasoktól. MERT 99 januárjától 20% a kellett volna emelni amit a fidesz a 98 választásokkor meg is szavazott de 99 januárjába már csak 8% adott.
kokopelli
@Aki Én: ...azé mer az "ÉjU" nem akarja kifizetni a pénzeket!..a nyugat a hibás!
Csizmás Kond
@szaboria1: Ha jól emlékszem te jártas vagy a nyugdíjrendszer kiszámításban...tehát mi szerint van elmaradva ?
szaboria1
@Csizmás Kond: Orbánék megszüntették a Svájci indexállást. Ha az lenne akkor most kb 7 % emelést kellene novemberben adni. Mivel az a gazdasági növekedéshez volt igazítva. Állítólag most Orbánék szerint dübörög a gazdaság.
Csizmás Kond
@szaboria1: ...vagyis nagyanyóm is élne ha meg nem halt volna...
A nyugdíjak díjszabás számolásának a módosítása uniós norma, szóval a hibát vagy az elégedetlenséget ott kéne keresni.
Sokaknak nem tetszett ez a módosítás de mégtöbbnek igen, uniókompatibilis és bürokráciapártoló, sőt szép régi kifejezéssel osztályellenes viszont ha a zunió azt mondja jó akkor az jó kell legyen.
Lepényleső
Vajon mikor érnek fel emberek Arany-hoz? ("...No halld meg,Eduárd:
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd.")
Ajánlható mindenki figyelmébe,mintha minden sora mára illene? Talán
annyi különbséggel,hogy az elnyomónak nem angol a nemzetisége?
Borsodi
@tudode: Az a baj,hogy sokan vannak akik azok is,sajnos még körülöttem is.Ezért nem lesz itt soha változás jobb irányba.
advocat
@Csizmás Kond: Ebbe talán nem szól semmit. Mi közük hozzá? Nemzeti és magánügy!
advocat
És ha figyelembe vesszük, hogy Lölő és társai pillanatok alatt keresnek ennyit! Mert évi néhány milliárd, oszd el a másodpercekkel! Az 525 600 másodperc. Ehhez jön évi néhány milliárd. Monjuk 50? De több. Szóval mennyit ér a 9000.- Ft. Gyakorlatilag egy nagy adag kakát! De Lölő és társainak Viktor a barátjuk! Így már könnyebb!
tudode
Pofátlan répa, lenyúlt egy havi nyugdíjat konzi nélkül
.
www.youtube.com/watch?v=A6BOwCtmhTU
.
Égesse ki a hokizsebét kötésig
szaboria1
@Csizmás Kond: Amennyiben uniós norma lenne akkor még jobb lenne. Nagyon sok idős van még akik már nyugdíjasok voltak 1999 januárjában és bizony azok lettek hátrányos helyzetben a nyugdíjukkal. A mi nyugdíj rendszerünknek nincs köze az uniónak.
Csizmás Kond
@szaboria1: ...minden uniós országban egységes a nyugdíjtörvény...és lehet, hogy néhány részletében eltér de a lényege nem változik.
szaboria1
@Csizmás Kond: Nézd már meg légyszíves a rendeleteket. A másik ugye meg rémítették a magán nyugdíjasokat Selmeczi nagyasszony által, most meg megint arról beszélnek mindenki gondoskodjon a jövőjéről.
kokopelli
@szaboria1: ...nem EU-s,mert már az elszámolási alap is más!Ennyi!
szaboria1
@kokopelli: Csizmás állítja nem én, hogy EU-s.
kokopelli
@szaboria1: ..tudomhogy nem te állítottad? Félreérthető voltam! Nem azonos a törvény,de egymással kapcso-
latban állnak adminisztráció terén! Sőt a Magyar Államkincstár a magyar nyugdíjat (már átszámítva pl. €-ra) küldi
a külföldi magánszámlára!Minden évben küld egy nyomtatványt is,amit a külföldi "Lakhelyhivatal " lepecsétel.hogy
az ottani lakós XY. él még! A visszaküldés (BP.XIII ker. Váci út 73-ba az akármihez) is privát történik!A magyaror-
szági évek beleszámítanak a teljes foglalkozás idejébe ! Ilyen egyszerű! (;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.